Sokan utólag csodálkozással vegyes döbbenettel szembesülnek a kapcsolatba be nem fektetett energia végzetes következményeivel. Egyszer csak azt tapasztaljuk, hogy egymás mellett már nem fejlődünk, csak gyűjtögetjük, csipegetjük a jó dolgok
A megbecsültség érzése azt jelenti, hogy a társam elismeri az erősségeimből fakadó erényeket, és elnéző a gyengeségeimmel. Utamat észrevétlenül segíti, pozitív megerősítései, elismerő szavai ösztönöznek, új erőt adnak. Törekvései a jóllétünket, közös boldogulásunkat erősítik, iránta érzett bizalmamat, érzelmi biztonságomat táplálják. Az elismerő szavak a szeretet, szerelem, pozitív érzések nyílt megfogalmazását jelentik. Azt jelentik: hiszünk egymásban, és látjuk egymás értékeit. Akkor szeretem megfelelően a társamat, ha szeretve és megbecsülve érzi magát, ha boldogabb, szabadabb, örömtelibb az élete mellettem, mint nélkülem.
A nő egyszerűen működik: folyton a férfi szívének királynője akar lenni. Figyelemre, minőségi időre, elismerésre, pozitív visszacsatolásra, bókra, testi és lelki kényeztetésre vágyik. Folyamatosan a rá irányuló „vadászösztönt” vágyja, hogy
Minden nőnek szüksége van becéző, szép szavakra, bújásra, bátorító ölelésre, lelki támogatásra, és arra, hogy nőként bánjanak vele. Miközben kifelé sziklaszilárdnak, sérthetetlennek láttatja önmagát, árnyékszemélyiségében ott él a férfigondoskodásra vágyó, törékeny, gyenge nő.
A kapcsolatokat az érzelmek megosztása teremti és tartja fenn, mindaddig, amíg eldöntjük, ameddig működtetjük. A tisztázó beszélgetésnek nem a másik fél megváltoztatása, megalázása, vagy földbe döngölése a célja. Az emberi kapcsolatok természetes velejárója a konfliktus. Ez lehet zsákutcába futó hatalmi harcok és romboló viták forrása. És lehet fontos lehetőség a fejlődésre, mely megerősít abban, hogy képesek vagyunk megoldani kapcsolatunk nehézségeit. Ahol nincs érzelmi kommunikáció, ott a párkapcsolat elakad, megreked, és nem tud harmonikus irányba elmozdulni.
Azok a párkapcsolatok működőképesek, amelyek két hasonló ember szövetségéről szólnak. A párok sokkal inkább harmóniában vannak, amennyiben hasonló életszakaszokon mennek keresztül, megegyeznek a prioritásaik, és anyagilag sem függnek egymástól.
Az apáknak a kezdetektől fontos szerepük van a lánygyermek személyiségének fejlődésében. Hatással van az énképére, hogyan tekint saját magára, mint nőre, megbízik-e a férfiakban, hatással van későbbi párkapcsolati választásaira, milyen lesz a kapcsolatokról alkotott képe, lesz-e önbizalma. Az általa közvetített minta és szerepviselkedés alapján a szülei egymáshoz való viszonyulásából tanulja meg a lánygyermek, mit várhat el a férfiaktól, és egy párkapcsolatban hogyan alakulnak a női és férfi szerepek. Az, hogy a lány felnőttként milyennek látja saját magát, hogy egészséges önbizalma, szilárd önbecsülése legyen, ahhoz nélkülözhetetlenek az apától kapott elismerő szavak.
A legtöbb viselkedésmintát a múltból, megelőző családi közegünkből hozzuk, az önérvényesítést, vágyaink, érzelmi igényeink kifejezésre juttatását, és annak módjait is gyermekként tanuljuk meg. Ahol nehezen, vagy egyáltalán nem beszéltek egymásnak
Amikor vitatkozunk, tulajdonképpen csak szeretnénk visszatalálni a másikhoz. Az élet legtermészetesebb rendje, hogy vannak vitáink, időnként elakadunk, félreértjük, vagy megbántjuk egymást. Ettől lesz a kapcsolatunk hiteles, életszerű és élettel teli, mert nem próbálunk sem a való életben, sem a közösségi médiában egy tökéletesen működő felszínes látszatot kifelé vetíteni. Nem leszünk a szőnyeg alá söprés, az elodázás, a halogatás művészei, nem gondoljuk azt, ha nem beszélünk róla, akkor a probléma nem létezik. Nem élünk csendben, tagadásban, álnyugalomban, álboldogságban, és nem vetítünk folyton a külvilág felé szép, ám hiteltelen filmet.
Elveszítjük a saját hangunkat, agresszívan szitkozódó sárdobálókká válunk, vagy éppen kiüresedett kapcsolatok csendjében bolyongunk kezeinket széttárva, értetlenül. Nem mondjuk ki, amire gondolunk, mert fogalmunk sincs, hogyan kell azt csinálni hatékonyan, nem kritizálva, nem füstölögve, szitkozódva, anyázva, nem a múlt sérelmeit ezerszer is felhánytorgatva. A szelíd szavak hiányoznak belőlünk, amelyek nem bizonytalanítanak el a kettősünket illetően, nem térítenek el a közös útról, és nem tesznek frusztrálttá, beletörődővé. Egyikünk sem tökéletes, és ha a szeretet valódi, a szavak akkor is szelídek, amikor nehéz szeretni.
