A párkapcsolatba ma gyakran kompromisszumot kötve érkezünk, és csak később tudatosul, hogy mennyire súlyos engedményeket tettünk annak érdekében, hogy valaki jöjjön, zárjon a karjaiba, és lelkünkből „rázza ki a port”, hiszen olyan fájó már az egyedüllét, a társtalanság érzése…
Az irigység olyan betegség, amivel bárhol a világon találkozni fogsz. Boldog akarsz lenni? Akkor nem úszhatod meg irigyek nélkül. Mert ahol boldogság, kiegyensúlyozottság, béke, siker, pozitivitás van, ott előbb utóbb irigység terem.
Melyik az a pillanat, amikor valakiben bízni, hinni kezdünk? Az a pillanat, amikor szavaival nem csak meggyőz, de meg is szelídít…
„Együtt kell élni, nem egymásban és nem egymás mellett. Egy kapcsolat nem adhat többet annál, mint hogy a nőt és a férfit egyaránt hozzásegíti rejtett lehetőségeinek kibontakozásához, ahhoz, hogy egyre inkább hiteles, egyre markánsabban önmaga legyen…”
„Nélkülem nem tudsz élni, mert férfi vagy. Mert bennem van a titkosabb erő, amely nélkül nem vagy teljes ember. Nem tudsz nélkülem élni, mert nő vagyok. Az én leheletem ad szárnyat lelkednek, erőt a karodnak mosolyt a halott kőnek.” (Márai Sándor)
Szorongó nemzedék vagyunk, nehezen megy az önszeretet, és ráadásul mindig ott a lapul a gyanakvás minden egyes találkozásban. Ott vannak a félbehagyott mondatok, a bújtatott utalások, hogy nem vagyok még túl az exen, nem állok készen egy komoly kapcsolatra, bonyolult viszonyban élek, és nem merjük megkérdezni a másiktól, hogy akkor mi a csudát keresel itt, és mit vársz tőlem. A lelki egészséghez valóban szorosan kapcsolódik az alkalmasság érzése, hogy szeretve és elfogadva létezhetek valaki mellett, és megérdemlem, hogy a karjaiba zárjon. De néhányan sajnos olyan súlyos önbecsülési krízist élnek meg, hogy a párkapcsolattól terápiát várva érkeznek, ami helyrebillenti, majd szinten tartja megbicsaklott önbecsülésüket, izmosítja önbizalmukat, és szolgálja az anyagi, érzelmi és szexuális komfortérzetüket. A párkapcsolat nem gyógyító eljárás önértékelési zavarok leküzdésére, nem önbizalomtréning, és nem gyógyszer az elszenvedett traumák feldolgozására. Mindenkinek valóban készen kellene állnia egy új kapcsolatra, méghozzá úgy, hogy az egyedüllétben szerezte meg a megfelelő szintű önismeretet és önbecsülést.
Egy elkötelezett párkapcsolat csak a jelen lecsupaszított, friss, várakozó talajában képes virágba borulni. Nem tűri az örök múltidézést, az elvarratlan, szétfoszlott, kibomló szálakat, nem hagyja a múlt romjain való lődörgést. Egy elkötelezett párkapcsolatban nem léteznek a talán, majd, vagy esetleg szavak.
Egy férfi legyen férfias, erős, markáns és határozott, de ne túlságosan, mert akkor már agresszív, és dominálni próbál, velünk pedig ne legyen erőszakos senki fia, sem verbálisan, sem fizikailag. Legyen érzékeny lelkű és romantikus, de várjunk csak, ne legyen túlságosan galamblelkű, legyen képes megvédeni önmagát, és erős, kidolgozott bicepszének védelmező ölelésében tűzön-vízen át óvjon minket, az imádott nőt mindhalálig. Legyen előzékeny és lovagias, de tudja, hol a határ, nehogy szexistának titulálják. Legyen öntudatos jellem, karakán és markáns, de az ég szerelmére, ne legyen macsó, érzéketlen, szívtelen tapló, mert hosszú távon érzelmileg kiéhezetté válunk mellette.
Gyáva-e a párkapcsolati terror áldozataként élő ember, aki képtelen kilépni a mérgező életkörnyezetből?
„A tömegek világa csak mohó, de nem igényes. Te maradj mértéktartó és igényes. A világ egyre jobban hasonlít egyfajta Woolworths-áruházra, ahol egy hatosért megkapni mindent, silány kivitelben, ami az élvező hajlamú tömegek napi vágyait gyorsan, olcsón és krajcáros minőségben kielégítheti…”
