FFK Az FK Női Támogatói Köréből

Miközben meghallgatom, nem a saját, énközpontú, őt földbe döngölő mondandóm dobol a fejemben, hanem felé fordulok, és teljes, odaforduló figyelmet ajándékozok neki. A problémák megtárgyalhatók úgy is, hogy közben a másik érzi, nem veszítettük el rajongásunkat irányában. Még mindig a szerelmünk, a kapcsolatunk áll életünk piramisának legtetején, és ez a beszélgetés most kettőnkért zajlik, mert szeretem őt, és mert fontos nekem.

Már gyermekkorban eldől, ki, hogyan lesz alkalmas érzelemdús kapcsolatra. Az első anyai, gondozói érintések a jelzésekre, a sírásokra való reagálása, válaszkészsége mind ott van mélyre szorítva tudattalan emlékeinkben, és a bizalom, az elfogadás szintjein, akarva akaratlan előhívjuk felnőtt kapcsolatainkban.

Akkor valódi és igaz a kapcsolódásunk, amikor megértjük, soha senki másért nem tennénk meg ennyi mindent, nem invesztálnánk ennyi energiát, viselnénk el ennyi jellemformáló konfliktust, hullámvölgyet, hogy együtt jobb legyen. És mindig jönnek újabb élethelyzetek, életciklus-változások, melyek hatással lesznek ránk, melyeken dolgozni kell, melyeken esetenként együtt is kell dolgoznunk.

Őszinteség nélkül nem építhető bizalom. Ahol nincs őszinteség, ott a legfontosabb, legértékesebb emberi kapcsolatok, szeretetkapcsolatok vesznek a semmibe…

Minden emberi kapcsolat, így a párkapcsolat is reláció, együtt létezés, együtt rezgés, amelyben hatással vagyunk egymásra. Együtt vagy belezuhanunk a pogány életérzésbe, amit mi szerelemként értelmezünk, és össze-vissza zúzzuk magunkat, vagy együtt fejlődünk, szerelembe emelkedünk. Finom csápjainkkal vagy lehúzzuk, vagy emeljük egymást.

A tisztázó beszélgetés minden kapcsolatban kényelmetlen, de hatásosabb, mint csendben eltávolodni egymástól. A konfrontációnak nem a másik fél megváltoztatása, megalázása, vagy földbe döngölése a célja…

Két ember szövetségébe csak akkor tud beférkőzni egy harmadik, ha azon rés támad, és ez rés, a hajszálrepedés, mindig valamilyen hiányállapotot tükröz…

A szerelem kezdetben rózsaszín illúzió. Az igazán boldog párok sok év elteltével is valamilyen mértékben kitartanak a rózsaszín illúzió mellett. Mert aki szívből szeret, az mindig szebbnek, többnek, szeretetreméltóbbnak, jobbnak, nemesebbnek látja majd a társát, mint ami valójában…

A férfi látásmód olyan, mint egy kifestőkönyv szépen megrajzolt vonalai. Tiszta, egyszerű rajzok, jól átlátható keretekkel, melyek önmagukban is megállják helyüket, bár talán kissé híján vannak tónusnak, színnek, mélységnek, árnyalatnak. Aztán jön a nő és kiszínezi a rajzokat…

Amikor azt mondom, az övé vagyok, kinyilatkoztatom, hogy elköteleztem magam a társam felé. Mindez nem azt jelenti, hogy a tulajdona lettem, és a kezébe ajánlom magam, hanem azt, hogy szövetségünk erős és eltéphetetlen, egymáshoz tartozunk, ragaszkodunk egymáshoz. Az egymáshoz való ragaszkodás pedig nem örök szimbiózist jelent, hanem egy bensőséges egységet: a ragaszkodás a kulcs ahhoz, hogy kapcsolatunk a vészterhes időket, a kríziseket is kiállja.