FFK Az FK Női Támogatói Köréből

Szeretni azt is jelenti, hogy figyelsz. Az értő figyelem nem csak abból áll, hogy meghallgatom a másikat, a szemébe nézek, vagy kiegészítem valamivel a mondandóját. Bizonyos értelemben magamat kell félretennem arra az időre, az ő szemével látni, az empátia eszközével belépni a világába. Belebújni a bőrébe, és arra ösztönözni, hogy nyíljon meg előttem, ne féljen kimondani, megmutatni, beszéljen a legmélyebb vívódásairól is, mert jelen vagyok és figyelek rá.

Az intimitás nem szex, sokkal több, mint fizikai aktus. Léteznek forró, szenvedélyes és szexuálisan intenzív kapcsolódások, mégis hiányozhat belőlük az igazi ősbizalom, a lelki közelség.

Aki nem tiszteli önmagát annyira, hogy legyen bátorsága az adok-kapok egyensúlyára törekedni, elvárni, amit ő maga teljes természetességgel nyújt, és megfelelően nem is ad hangot érzelmi igényeinek, az egy idő után nagyon kényelmetlenül fogja érezni magát, úgy érzi, egyedül van a kapcsolatban.

A megfelelő, őszinte bocsánatkérés és megbocsátás óriási lehetőség kapcsolataink sebeinek gyógyítására, amivel élnünk kell. Lebontja a sérelem, a düh és az elégtétel vágyának falait, és ezzel megnyílik az út a bizalom helyreállítására.

Kapcsolatunk szakaszaiban számos természetes krízisfolyamat játszódhat le, mert ez az élet normális rendje, ám ha ezeket nem sikerül jól kezelni, az könnyen, tégláról téglára érzelmi falakat építhet, melynek a vége a teljes eltávolodás.

A házasság, a tartós párkapcsolat két érzelmileg is felnőtt ember felszabadult, autonóm élete, és ebben a felszabadultságban és önállóságban kettejüknek és a leválásukat segítő szülőknek is nagy felelősségük van.

Nagyobb szükségünk van ma a szeretetkapcsolatokra, a tiszta érzésekre, a szerethetőség, az alkalmasság érzelmi komfortjára, mint valaha. Mindannyian megérdemeljük, hogy valaki a karjaiba zárjon, mindannyiunknak szüksége van egy igazi kapcsolatra, melyben nem kell bizalomvesztést megtapasztaljunk.

Az életben hatalmas előnyre tesz szert az a felnőtt, akit gyerekkorában megtanították a szülei megfelelően kommunikálni. Megtanították beszélni az érzéseiről, nyíltan önérvényesíteni, építő módon vitatkozni másokkal, merni örülni, szomorúnak, haragosnak lenni, megélni az érzéseket, és erről visszajelzést adni a másiknak.

Kevésbé látja sötéten a világot az, aki gyakran megéli a hálát. Mert nincs melengetőbb érzés, mint tudni, hogy a másik ember szándékos jótette segíti az életünk menetét…

A súrlódások elkerülhetetlenek, ha két szereplő teljes emberként akar részt venni a kapcsolatban. Ha nem beszélünk róla, akkor nincs, ez lett ma a párkapcsolatok kimondatlan mantrája. Ha nem mondjuk ki, akkor jelképesen hátradőlhetünk, akkor nem szükséges beleállni a konfliktushelyzetekbe, és éretten kezelni azokat.