Túl sokat beszélünk a semmiről, agyalunk, analizálunk, vádaskodunk, gyanúsítgatunk, miközben semmi másra nem vágyunk közben, mint egy segítő, erőt adó érintésre, ölelésre, hogy a szeretett ember a karjaiba zárjon.
A szerelem, a szenvedély, a kémia önmagában nem elég, csak hasonló lelkületű, hasonló értékrendű emberek tudnak boldogan együtt élni.
A szerelmet, szeretetet lehet tartósítani? Lehet egyetlen embert szeretni egy életen át? Képes vagyok-e a hűség erényét gyakorolni, vagy a talpig nehéz hűség vasgúnyáját egyszer csak elhajítom?
A nőnek természeténél fogva „felfelé kell szeretnie”, fel kell néznie a mellette álló férfira, csak így lesz képes tisztelni és jól szeretni őt.
Érett, kiteljesedett, szárnyaló szerelemre vágyunk, mégis egyik éretlen, szárnyalni képtelen kapcsolatból a másikba sodródunk.
Az igazságérzethez való megrögzött, kérlelhetetlen ragaszkodás egy párkapcsolatban soha sem hoz megnyugvást, megbékülést…
Két ember, aki képes volt egymást szeretni, tisztelni, egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de az, hogy végleg eltávolodnak-e, vagy visszatalálnak egymáshoz, legtöbbször döntés kérdése.
Meddig tart egy kapcsolat? Ameddig ketten éltetjük és működtetjük, ameddig fejlődünk, pozitívan változunk benne, ameddig együtt tartunk valahová.
A szeretetben tisztelet is van. Tudsz-e szeretni olyan embert, akit nem tisztelsz?
Egy önmagát elfogadó, saját értékeivel tisztában lévő édesanya az első, aki lánya női önbizalmát tréningezi, ezért óriási a felelőssége. A női szerepét elégedetten megélő, nőiességében ragyogó anya észrevétlenül átadja a lányának a női lét teljességének receptjét, aki így tud Nővé válni és tisztelni önmagát.
