Történik úgy, hogy energiánkat alattomosan elszívják a feszült csendek, az egymásba mérgezett tőrként döfött szavak, a parttalan viták. Dobáljuk a sérelmeket, pattog a „szeretetlenséglabda” oda–vissza, aztán elfáradunk, beáll a kommunikációmentes dermedtség, mintha még közösen haladnánk, de ólomnehéz a lábunk, így persze rengeteg erőt elvesz az egyhelyben toporgás. Vannak, akik szaggatnak, tépnek, és van bennük elég mersz kimondani: elég volt. Ám fontos különbség: nem a párkapcsolatból, házasságból, a másik emberből van elég, hanem a stagnálásból, a tarthatatlan helyzetből, hogy ez az egykor jól működő, szeretettel teli kötelék most megrekedt, és nem tud harmonikus irányba elmozdulni. A jótékony próbakülönélés gyakran jót tesz, gyógyítja a halódó, dermedt, feszültséggel teli kapcsolatok sérüléseit, kiszellőzteti, frissíti azokat, ha határozott, tisztességes keretek között zajlik. Megfogjuk a másik kezét, a szemébe nézünk, és azt mondjuk: időre van szükségem, hogy átgondoljam, és tisztázzam magamban, mi zajlik bennem, közöttünk. Aztán keresni foglak, és átbeszéljük, mi legyen másként a jövőben.
A szünet segíthet az újragondolásban, egymás újraválasztásában. Olyankor kissé hátralépünk, levegőhöz jutunk, kilépünk a nyomasztó konfliktushelyzetből, és jobban rálátunk önmagunkra, a másikra, halódó, vagy újraéleszthető szerelmünkre. Szükségünk van távollétre, és egy lenyugodott, objektív nézőpontra, ahonnan indulatmentesen kibogozhatjuk a kaotikus érzelmi szálainkat. De ezután mindenképpen hozzunk egy következetes döntést. A szünet akkor segít, ha nem tart túl sokáig, és nem hagyja a másikat sokáig kétségek között, teljes érzelmi bizonytalanságban. 
Szembenézünk önmagukkal, hiányzik a közös életünk, beszélgetünk végre, és talán újra képesek vagyunk a másikra úgy tekinteni, mintha először látnánk, kilépünk a konfliktuskör kátyújából, és újra felfedezzük, mennyi szeretnivaló, különleges tulajdonság rejlik a másikban, hiszen éppen ezért figyeltünk fel rá annak idején. A távolság adta feszültségcsökkenés segít újragondolni a kapcsolatunkat. Együtt maradunk, mert nem is történhet másképp. Két ember, aki képes volt egymást szeretni, tisztelni, egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de az, hogy végleg eltávolodnak-e egymástól, vagy visszatalálnak egymáshoz, az a legtöbbször döntés kérdése. Sokszor nem kell azonnal a válóperes ügyvédhez rohanni, hanem az időszakos különélés megoldás lehet a felmerülő problémákra, hiszen mindkét félnek van ideje elgondolkodni a történteken, és új alapokra helyezhetik kapcsolatukat. Ez az idő arra is jó, hogy felismerjük, mennyi fontos dolgot köszönhetünk a másiknak, és mennyi szépség, öröm, ajándék, fejlődés volt a közös életünk éveiben. Így talán megértjük, rengeteg jelentéktelenség vesztegette értékes időnket, melyektől nem láttuk egymást, nem láttuk a kapcsolatunk valódi értékeit.
Fontos megjegyezni azonban, hogy a vitákat nem szünettel lehet megoldani, hanem úgy, hogy nyugodtan leülünk, és őszintén kibeszéljük a dolgokat. A felmerülő problémákat a lehető leghamarabb, értelmes emberi beszélgetéssel érdemes kezelni. Ha sokáig nem oldunk meg egy problémahalmazt, félretoljuk, és az időtől várjuk a megoldást, akkor lassan az elodázás, az altatás, a szőnyeg alá seprés művészeivé válunk. Mert ha nem beszélünk róla, akkor nem létezik, túl sok párkapcsolat mantrája lett ez. A tisztázó beszélgetésben ott van, miről kell, hogy szóljon: a letisztázásról. Ilyenkor még nem találjuk a megoldást, a béke azonnali megteremtése sem lehetséges, mégis beszélgetünk, ki tudjuk teríteni a lapjainkat, és nyíltan tudunk beszélni arról, amit eddig besöpörtünk a szőnyeg alá.
Cikkajánló: Tönkretehetik kapcsolatainkat az önértékelési problémák
További cikkekért kattints rovatcímeinkre: A férfi útja, Az FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetek, Körkérdés (interjúk), Férfiegészség.
Nem tudjuk biztosan, hogy a különköltözés megmentheti-e a házasságot, mégis egyre több szakember ért egyet abban, hogy a külön töltött idő újra összekovácsolhat. Ott vannak persze az időkérők, akik gyakran gyávák, és képtelenek kimondani, hogy vége. Ez a fajta időkérés a konfliktuskerülő emberek sajátja, akik akár többször is bevetik a „tartsunk szünetet” kártyát, saját felelősségük elől menekülve. Az önállóság szabadságát élvezve elkezdenek külön utakon járni, belebújnak egy másik életbe, mi ott maradunk a régiben. Ők lassan leválnak rólunk, elmúlnak az életünkből, mert a szünet, a külön töltött idő iránti igény egy halogatott istenhozzád, egy elodázott búcsú. A szüneteltetés ilyenkor felgyorsítja azt az elszakadási folyamatot, ami előbb-utóbb egyébként is kialakult volna.
De ha a szeretet valódi, akkor kibír mindent. Kibírja az időt, és kibírja a ráncokat, a változást, a betegséget, az erőtlenséget, a diszharmóniát, az ideiglenes eltávolodást, elfordulást, az elhidegülést. Kibírja a távolságot, azt a fajta elengedést, ami ahhoz kell, hogy a másik visszatérhessen.
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, a Meddig tart a kapcsolatunk? című könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
Fotók: aletuzzi via Pixabay.com
