Aki nem adja át igazán önmagát, soha nem cipel és nem kínlódik, az keveset ad bele, az nem vágyik valódi szövetségre, fejlődésre, egyensúlyra, harmóniára, nem vágyik tartalmas kapcsolatra.
Minden fontos irány meghatározása férfienergiát követel, de női szív, női kezek, női jelenlét nélkül nincs esély a megvalósításra. A párkapcsolat stabilitása nem unalmas stagnálás, hanem hullámzó dinamika, a változatosság az, ami gyönyörködtet, van benne hideg és meleg, közeledés és távolodás, sírás és nevetés.
Csábítónak lenni nem a csípőrisza, nem a katalógusbaba-test, nem a túlerotizált, provokatív tekintet, nem a kacsaszáj, és nem a légbepuszi.
A vágy kiszámíthatatlan és zabolátlan, nem ismeri a megszokásokat, a komfortot, az ismétléseket, a monotóniát. A vágy legnagyobb ellensége éppen az, amire egy tartós kapcsolatban annyira vágyunk: a stabilitás.
Manapság nehéz eltalálni azt a keskeny mezsgyét, amikor egy nő nem túlzottan kihívó, de nem is annyira visszafogott, vagy hűvös, hogy a férfi meg sem meri szólítani.
A vonzalom, a szerelem, a kémia ébredhet első látásra, de mégis egy férfinak elemi szükséglete a hódítás…
Milyen egy sikeres férfi? Magabiztos, karizmatikus, gondoskodó, védelmet nyújtó, pozitív életenergiát sugalló…
Mélyen legbelül mindannyian közelségre vágyunk, hogy otthonra találjunk valakiben…
Szorongó nemzedék vagyunk, nehezen megy az önszeretet, és mindig ott rejlik a gyanakvás minden egyes találkozásban.
Papírfecni. Fölösleges macera. Pénzkidobás. Rongyrázás. Vetítés a külvilágnak. Romantikus, régimódi, hibbant időutazók rózsaszín, habosbabos leányálma…
