FFK A férfi útja

Argentin tangó… gyönyörű idealizmus! Nincs leszabályozva. Nincsenek olyan törvények, amelyeket követni kell. A térbe megérkezik a nő és a férfi, mint az élet más helyzeteiben. Elkezdődik a kapcsolatfelvétel, a beszélgetés. Minden kérdésre ott a válasz. Ebben a térben egyesül férfi és nő. Mint az életben, itt is kapnak egy meghatározott időtartamot, amit együtt tölthetnek el.
Itt mindenki azt keresi, amire vágyik. Pörög a fejében a film és keresi az érzést: vajon meg tudja-e élni mindazt, amire vágyik? Mindenki ezt keresi-kutatja, és amikor sikerül megélnie, akkor flow-élménye lesz.

Néha-néha mikor az „igazi férfiról” hallok, olvasok, sokszor eltűnődöm azon, vajon mennyire beszélünk élő személyről, olyan valakiről, aki a hétköznapok kihívásaival boldogulva, lelki sebeinek árnyékában időnként elbizonytalanodva keresi a válaszokat és megoldásokat a rejtvényekre, amiket megtalál, esetleg társával együtt dolgoznak ugyanezen a „projekten”.

Argentin tangó – amikor meghallják, látják, azonnal beazonosítják. Sok jelzőt kap, miszerint igazán férfias, hiszen a férfi vezet, a nő követ. Tele van szenvedéllyel és érzelemmel.

Egy izgalmas és szép szokás. A férfi és a nő „előjátéka” a tánc előtt, a tangóban. Ez az, ami meghatározza, kivel is fogjuk megosztani a következő pillanatainkat, kit is választunk.

Nem szeretnék a közhellyé vált Karinthy-idézettel indítani, amit bizonyára mindannyian jól ismerünk. Fontosabb, ha azokra az egyéni tapasztalatokra építünk, amelyek saját életünk alakulása szempontjából meghatározók voltak.

Amikor ott álltam a Nő előtt, és felvállaltam a férfiak összes feladatát, hosszú útra léptem. Ugyanolyan ügyetlenséggel kezdtem lépkedni, mint a gyermekek…

Kíváncsiak voltunk, olvasóink véleménye szerint miért jó „mester” a sport, mi mindenre tanít meg? Erre az egyik korábbi Folytasd a sort! nevű játékunk keretében kaptunk tartalmas válaszokat közösségi oldalunk tagjaitól. Lássuk a véleményeket!

A nő várja a döntést és a tettet, amihez csatlakozni tud. Egy határozott férfi pedig meghozza a döntéseit, ezeket kifejezi, energiát fektet beléjük és elfogadja a következményeket. Ennek a dinamikája rajzolódik ki a parketten, ahol a páros táncol. Döntések és tettek rajzolják tele a termet.

A nagyapám sok mindenhez értett, amihez én már nem. Emlékszem, volt neki egy ezeréves, viharvert Moszkvicsa, amit folyamatosan bütykölt-lakatolt. Őt nem lehetett soha zavarba hozni. Pontosan tudta, hogy éppen mi miatt állt le vagy nem indul a kocsi és mindig kész is volt a megoldással. A legjobban mégis akkor döbbentem meg, amikor világossá vált, hogy gyerekkoromban bárhova is mentünk, miért nem használtuk soha a csomagtartót.

Hogyan kezeljük az eszményeinket? Irányként, vagy inkább akadályozzuk vele a fejlődésünket azáltal, hogy irreálisan szemléljük általuk a világot és önmagunkat? A Pán Péter a haverom című online regény folytatásában erre válaszolunk.