Minden nőnek elakad a lélegzete, minden férfinak megcsillan a szeme: „de jó lenne mindezt átélni!” Azt a szenvedélyt, amit kívülről látnak. Persze ez nem minden táncnál valósul meg, vagy nem minden egyes párnál. Az esti kavalkádban mindenki nézi, fürkészi, kik is azok a táncosok, akikkel szívesen táncolnak, hol bukkannak fel azok az érzések, szenvedélyek, amiket keresnek. A vágyainkat keressük a mozgásban. És azonnal tudunk kritizálni, vagy egyesülni azzal a látvánnyal, amit követünk.
De hogy is van ez, mi is ennek a varázsa? Ahol látjuk a harmóniát, ahol megmutatkoznak az érzések, nyomban leköti a figyelmünket… akárcsak az ellenkezője: ahol látjuk a diszharmóniát, ott máris tudjuk, mit is kellene tennünk. Tudjuk, mi lenne a megfelelő. De hogyan is alakul ki a harmónia? Erre is gyors választ adhatunk: ha érzésből táncolnak.
Az igazság ott van a szemünk előtt, a részletekben. A struktúra és az érzelem játékában! Ennek a kettőnek harmóniája vagy diszharmóniája hozza meg azt az eredményt, ami mindenkit lenyűgöz. A férfi vezet, mozgásával kialakít egy keretet, tetteivel felépít egy struktúrát, amit ritmusra és az érzelmeivel tart fenn a táncparketten. A nő követi: testestől, de lelkestől is – az érzelmeivel feltöltve. Itt kezdődik az a szép kommunikáció, amit táncnak hívunk.
A nő a struktúra szerint követi a mozgást és annak változásait, amit a férfi idéz elő. A férfi követi a nő érzelmeit és fenntartja ezáltal a szépen felépített struktúrát. Ezen harmónia adja meg a mozgás szépségét, és ez a játék ragadja magával a tekinteteket, mert e kettő harmóniája ad betekintést a pár pillanatába. Így láthatjuk őket szerelemben, kapcsolatban, egymásmellettiségben, vagy akár félreértésben, vitában. De ha mindezt látjuk, akkor vizsgálni is tudjuk: vajon a struktúra változatlansága, az érzelmek túlzásba vivése, a struktúra meg nem értése, esetleg a rosszul meghatározott érzések okozták a diszharmóniát?
Cikkajánló: A felkérés, avagy a nagy játék
Milyen magával ragadó is a harmónia, azonban több mindennek kell együtt teljesülniük, hogy ez a csoda megszülethessen. Képesek vagyunk-e önreflexióra, meg tudjuk-e vizsgálni a történteket, vagy csak hajtogatjuk-e a magunkét? Képesek-e a vezetők struktúrát váltani, egy új szemszögből irányítani? Megváltoztatni azt, amit eddig szilárdan kezeltek? És a követők nem bontják-e meg az érzelmeikkel a struktúrát akkor, amikor épp nem biztosított a megfelelő keret, energia, tér? Be tudják-e látni, hogy bármelyik alkotóelem megváltozása hatalmas feladatot ró a táncosokra? Mindezek kialakításához, megváltoztatásához türelem, idő, elszántság és akarat kell.
Barabás Béla
