FFK A férfi útja

2020 sportcsapatának a magyar labdarúgó-válogatottat választották a sportújságírók. Marco Rossi Európa-bajnokságra készülő játékosai többségében huszonévesek, ám kell a rutin is a közösségbe és a pályára. Ezért is lett újra a csapat tagja a vajdasági születésű, szerb-magyar kettős állampolgár Nikolics Nemanja, aki szilveszterkor lépett „krisztusi korba”. A gólerős fehérvári csatár még évekig szeretne futballozni, ehhez elengedhetetlen a tudatos, érett hozzáállás a sporthoz és – az élethez.

„Mielőtt kritizálnál egy férfit, sétálj egy mérföldet a cipőjében… Így, mire kritizálnád, már egy mérföld távolságra leszel tőle, és még a cipőjét is megszerezted” – mondta egyszer Steve Martin amerikai komikus félig komolyan, félig humorosan. Pont úgy, amilyen a 75 éves művész karaktere mindig is volt, mert a filmjein általában jókat nevetünk, ám valami mélyebb üzenet is rendre ott lapul bennük. De ki ez a kortalan („időtlen idők óta” ősz hajú), vicces vagy épp bosszantó fickó?

Fejben és testben férfiakról már beszéltünk, most néhány gondolatébresztő sor erejéig a lelket is érintjük – aminek van ugyan köze a fejhez, mégis elhatárolható attól. Milyen az, aki lélekben férfi?

Több mint 300 oldal, ami tele van (él)sportolói eseményekkel és eredményekkel, és aminek minden pillanatát, mondatát élveztem, annak ellenére, hogy a vízilabda területén nem mozgok annyira otthonosan. Ennél jobban csak azok a részek tetszettek, amelyek a férjről, családapáról, jóbarátról és a civil emberről szóltak, és számomra csak hab volt a tortán a sok közbeszúrt elismerő gondolat a feleségétől, pályatársaitól, barátaitól, sportújságíróktól. A könyv stílusa pedig olyan, mintha Gergő az olvasóval szemben ülne, és csak neki mesélne. És mivel én többször találkoztam és beszéltem vele, sőt nemegyszer interjút is készítettem vele, könnyen el tudtam képzelni ezt a helyzetet…

Megható jelenetsornak lehettem szemtanúja a minap London egyik elővárosának utcáján sétálva. Előbb egy tehenet vezettek el előttem az út közepén, már ez is „gyanús” volt. Aztán egy hatalmas rendőrségi teherautó platójáról két lovasrendőr masírozott le teljes harci díszben, és éppen arra indultak, amerről a tehén jött. Hogy mi ebben a megható? Ebben még semmi. Ám a rendőröket követve a rendhagyó sereglet okát is megtudtam: helyi lakosok példás összefogására derült fény.

Az angol BBC csatorna már vetíti, de streaming-szolgáltatónál is elérhető a Normális emberek című 12 részes minisorozat, mely a 29 éves ír szerzőnő, Sally Rooney azonos című regényét dolgozza fel. A könyv ismerete nélkül is élvezhető az adaptáció, az alkotók a maguk filmes eszközeivel remekül elkapták a real life feelinget, képsoraik életszínűek és életszagúak lettek. Köszönhető mindez a két főhős megformálóinak is, hiszen a cselekmény fókuszában – mily meglepő – egy nő és egy férfi áll.

Mihalec Gábor Viharálló szerelem című könyvét olvasva újra eszembe jutott az előző hétvégén nézett, témája szerint ígéretesnek ígérkező, de sajnos a színészi játék, s talán a forgatókönyv miatt is igencsak harmatosra sikerült Lejtmenet című film, a Lavina című svéd–francia alkotás amerikai változata. A film a gyengeségre ellenére napokig nem hagyott nyugodni, hogy aztán a páros megküzdésről és a párkapcsolatok „viharállóságáról” szóló könyv olvasása közben újra felbukkanjon és elgondolkodtasson. Mármint nem a film maga, hanem a filmbeli párkapcsolati alaphelyzet és az a kérdés: vajon én mit tennék hasonló helyzetben.