– Összetartó családban nőttem fel, édesanyám vajdasági magyar, édesapám szerb – meséli a háromszoros magyar, egyszeres lengyel, illetve amerikai gólkirály, aki a családon belüli férfimintát követve választott szakmát is. – Apu focista volt, a bátyám is az lett, és én követtem őket. Ilyen simán el is dőlt, milyen hivatást választok. Anyukám is támogatott, a mai napig ebből a családi háttérből merítek erőt. Ők most is Szerbiában élnek, ahol még a háborút is átéltük ugye, de nem panaszkodom a gyerekkoromra, jóban-rosszban számíthattunk egymásra. Már akkor megtanultam harcolni, értékelni a dolgokat. Fiatalon is az utolsó csepp erőmig mindent megtettem a céljaimért. Ha így állsz hozzá, s mégsem sikerül, nincs miért szégyenkezned, a fociban és az életben is így gondolkodom.
S hogy mi tette még elszántabbá, a különböző országokban – sőt földrészeken – való helytállásra is alkalmassá a két fehérvári időszaka között Varsóban és Chicagóban is bizonyító támadót? – Az, hogy 23 évesen édesapa lettem, így gyorsabban meg kellett érnem, mint általában a korosztályomnak – magyarázza. – Hiszen megtanultam immár a saját családomért is küzdeni, még jobban értékelni mindazt, amit a futballtól kapok. Három gyermekem közül a középső, a hatéves Marko az egyetlen fiú, már ő is focizik. Nem helyeztem nyomás alá, de vártam a pillanatot, hogy azt mondja, szeretné megpróbálni. Nem tartozom azok közé, akik a fiukból mindenképp focistát faragnának, persze örülnék, ha a családi hagyományt követve ezt az utat választaná. De az a fontos, hogy amit ő szeretne, abban támogassam! Ha másban találja meg a motivációt, akkor is mögötte fogok állni.
Nikolics jobb fizikai állapotban érzi magát, mint 25 évesen, jobban is szeret edzeni, meccset játszani, ráadásul tapasztaltabb is, ami jól jön a pályán, így nem mostanában szeretné abbahagyni. Csatárként van is esélye még jó néhány szezonon át a topon lenni, hiszen ez kimondottan egy olyan poszt, melyen az ember az erejét okosan beosztva – vagy akár csereként beállva – is hasznos és eredményes lehet (Zlatan Ibrahimovic például a 40-hez közeledve is klasszis). – Persze nem venném el a helyet mástól, azt akarom, hogy egy fiatal tépje le rólam a mezt! De amíg ezt nem látom, nem engedek – adja fel a leckét az ifjabb generációnak „Niko”. – Ha jönnek azok a tehetségek, akikkel már nem tudom tartani a lépést, nekik szívesen átadom a helyem. Folytatnám én is akár 40 éves koromig, persze a futballban gyorsan változnak a dolgok. Próbálom majd a legjobb pillanatban abbahagyni. De az még odébb van.
Dr. Szász Adrián
Fotók: blikk.hu
