FFK Kultúrát Apától

Ahogy augusztus 20-ai beszámolómban írtam, azért nem néztük meg aznap nagy fiunkkal hármasban az akkor megnyíló Szent István-termet, hogy ne a várható legnagyobb tömeggel menjünk be, valamint az egész családdal együtt terveztünk elmenni. Ezt a csodát ugyanis nemcsak a 13 évesnek, hanem a kisebbeknek is látniuk kell, sőt szerintem a szüleinknek is. Így akkora vettünk jegyet, amikor legközelebb találkoztunk velük is, és ez történetesen az én 45. születésnapomra esett. Szebb ajándékot nem is kaphattam volna (egyébként kaptam, de az egy másik történet, esetleg cikk lesz, majd meglátjuk).

Kétszeri halasztás után szeptember 17. és október 9. között rendezik meg a 7. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM), amely ezúttal nemcsak a Nemzeti Színház épületében, hanem számos további helyszínen is zajlik párhuzamosan. A hajózással egybekötött, Törőcsik Marira emlékező képsorokkal kezdődő sajtótájékoztatón résztvevő Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója is a járvány utáni élet újraindításaként értékelte az eseményt, amelyre tizenhárom ország tizenkilenc előadása érkezik majd, emellett több kiállításra, koncertre, szakmai programokra, közönségtalálkozókra és beszélgetésekre is sor kerül. A fesztiválon olyan nemzetközi hírű alkotók rendezései lesznek láthatók, mint Robert Wilson, Theodorosz Terzopulosz, Alekszandar Popovszki és Victoria Thierrée Chaplin.

Középső gyermekünk kitűnő bizonyítványa mellé ajándékul kapott egy cirkuszbelépőt is, amit a lakásfelújítással is terhelt, táborokkal és nyaralással teli sűrű nyárnak köszönhetően majdnem parlagon maradt, de szerencsére időben rátaláltunk az íróasztalon elbujdosó papírlapra és kiegészítve további (tisztelet)jegyekkel a lejárat előtti napokban családilag megnéztük az aktuális, Dinasztiák című produkciót.

Augusztus 20-a mindig különleges ünnepnap Magyarország számára, de az idei talán minden eddiginél is különlegesebbre sikerült. Olyan pazarul változatos és sokszínűen tartalmassá, hogy bizonyára vetekedik a millennium évében rendezettel. Sőt, amikor ezeket a sorokat írom, még „csak” a háromnapossá dagadt ünnepségsorozat első napján vagyunk túl, előttünk még két, programok szintén teli nap; így most csak a tegnapi „fő napról” számolok bele; minden tervezett objektivitás mellett szinte csak szuperlatívuszokban.

Körülbelül idő – ez a címe a Juhász Anna irodalmár (a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával) szervezett Pilinszky irodalmi sétának. Aki részt vett rajta, szerintem ugyanúgy elveszett az időben, mint anno a költő, akinek Pontos idő című, 1960-ban megjelent írására utal a séta elnevezése. Én legalábbis valóban így jártam.

Amikor már azt hittem, vége van ennek a nagyon rövidre, de éppen ezért számomra nagyon tartalmasra sikerült színházi évadnak (bő egy hónap alatt nyolc színházi előadást láttam és írtam azokról), meglepetésként érkezett a József Attila Színház meghívója…

Szente Vajknak ez a negyedik olyan alkotása (egy rajzfilm- és egy némafilm adaptáció, majd egy saját krimi után), amiről azt kell írnom: alapvetően nem érdekel a téma, az előadás műfaja sem tartozik a kedvenceim közé, mégis olyan szinten megragadott (mind a négy előadás), hogy nehéz nem szuperlatívuszokban áradoznom róluk – már az elsőről is, de különösen a legutóbbiról. Gondoltam, ha már úgysem volt időm azonnal megírni élményeimet, mire majd végre géphez jutok, addig legalább lelohad a lelkesedésem, és sikerül egy objektívebb beszámolót összehoznom, de „sajnos” ez napokkal később sincs így: ahogy elkezdek gépelni, újra rám tör az az euforikus érzés, amit a Margitszigeti Szabadtéri Színpad gyönyörű nézőterén egy szép és kellemesen meleg (de még éppen nem kánikulai) este közel négy órán átéltem, a ’40-’50-es éveket már testközelből megélt, majd Amerikába disszidált, végül hazatért szomszédnénivel együtt. Ugye senki se tippelne arra, hogy egy fociról szóló musicalről van szó?

Jókai Mór Szegény gazdagok című regényéből írt musicalt mutatott be nemrég az Újszínház Fatia Negra címmel, ami még látható a rövid évad utolsó napjaiban, június 23–25. között. Én a hosszúra nyúlt fotóspróbán vettem részt, amikor többször meg kellett állni egy-egy technikai probléma miatt, de már akkor is látszott: látványos és a színház számára is rendhagyó nagyprodukció készül, tehetséges vendég- és saját színészekkel. Szünetben akár el is mehettem volna, sürgős elintéznivalóra hivatkozva, mégis maradtam és végignéztem, örömmel konstatálva: a második rész legalább olyan mozgalmas, mint az első.

A pandémia első, majd egymásba folyó második-harmadik hulláma miatt az élő kultúrafogyasztásra igencsak kiéhezett budapesti közönség egy része (köztük a mi családunk is) ugrásra készen várta a kőszínházak nyitását. Ha nem is bármit és bárhol, de majdnem bármit és bárhol megnéztünk volna… Mindenesetre megkönnyebbülést és nagy örömet jelentett, hogy a „legbátrabb színház” végül a Thália Színház lett, ráadásul egy garantáltan közönség-kedvenc színdarabbal. Így persze nem csoda, hogy a május 15-én, talán az országban elsőként, bemutatott előadást telt házzal játszották és játsszák azóta is.

Rendhagyó, közel egész napos programot szervezett a sajtó számára pár nappal ezelőtt a Nemzeti Színház. Először egy szabadtéri sajtótájékoztató keretében megtudhattuk, hogy tíz (kilenc saját és egy vendégelőadás) bemutatóval – többek között Bulgakov, Szabó Magda, Hobo és Euripidész darabjaival – készül a 2021/2022-es évadra a Nemzeti Színház. Az évadismertető után Vidnyánszky Attila vezérigazgató és tizenegy Nemzetis színművész osztotta meg gondolatait ezekről az előadásokról. Ezt követően a Szerelem a pandémia idején című werkfilmet tekinthettük meg a (három elmaradt premier után) június 10-én bemutatásra került Rómeó és Júlia próbáiról, végül az előadás első szünetig tartó fotóspróbáján vehettünk részt.