Idő kell, amíg végre látjuk a lényeget, hogy az emberi kapcsolatok tüzét táplálni kell, különben kihűl, mintha túl sokáig ülnénk egy kád forró vízben. Telik az idő, kihűl a víz, és vacogni, dideregni kezdünk, éppen úgy, ahogyan kihűlt szívvel fázunk egy kiüresedett kapcsolatban. Nem akarunk többé ott maradni, nem kívánjuk az ilyen szintű testi és lelki diszkomfortot, igyekszünk kimászni a vízből, mielőbb kilépni a kapcsolatból. De szépen elhagyni a másikat, konfrontálódni, odaállni elé szinte képtelenek vagyunk. Elfelejtjük, hogy mi ketten vagyunk a helyzet okozói, hiszen csak annyi kellett volna, hogy folyamatosan „pótoljuk a meleget”, rakjunk a tűzre, kommunikáljuk érzelmi igényeinket, mégis a legtöbb kapcsolatot inkább beletörődve a sorsára hagyjuk.
Valamit korrektül lezárni, és pontot tenni a végére mindig kényelmetlen, macerás, konfliktusokkal tarkított dolog, ami különösen a mai modern időkben nem dívik. Ma nehéz lett tisztességesen istenveledet mondani, a szakításnak nincs illemtana, ma gyakran nem tudnak lezárni egészen semmit, félbehagyják, elsétálnak onnan, és egy életen át menekülnek a kellemetlen szituációk elől, inkább lelépnek, kislisszolnak a helyzetből. Egy érett személyiség onnan is megismerszik, hogy felvállalja a konfliktushelyzetet, és elkezdi gyakorolni a letisztázott helyzetek megteremtését, a nyílt, tiszta kommunikációt és konfrontálódást.
Értékes emberi kapcsolataink nagyon fontos szerepet töltenek be az életünkben. Olyannyira, hogy az elutasítás, az alkalmatlanság élménye ugyanazokat az agyterületeket aktiválja, mint a fizikai fájdalom. A kapcsolataink pedig csak megfelelő kommunikációval maradhatnak fenn, elengedhetetlen, hogy a megfelelő helyzetben a megfelelő reakcióval válaszoljunk a másiknak, és ez fordítva is működjön. Azért is fáj annyira, ha valaki szó nélkül eltűnik, mert nem tudunk reagálni, kérdezni, magyarázatot várni. Egyáltalán semmire nincs esélyünk.
A slow fading annyit jelent, lassan elszivárogni, elmúlni a kapcsolatból. Van a régi „klasszikus”, a ghosting, mint szakítási forma, ami ugyan egy kíméletlen, ámde egyértelmű üzenete annak, hogy az egyik fél lezártnak tekinti a kapcsolatot. A köddé válás furcsa képessége tényleg alattomosan begyűrűzik emberi kapcsolatainkba, és érezze magát nyugodtan kellemetlenül, aki nem érti a néma csendet, a megválaszolatlan üzeneteket, a kikapcsolt telefont, a lebeszélt, és soha sorra nem kerülő találkozásokat, a látszólag nagy súlyú kimondott szavakat, ígéreteket, melyek azonban könnyedén, gyorsan pukkannak el, és vesznek a semmibe, akár a szappanbuborék. Egy tehetséges ghoster tényleg a szó szoros értelmében szellemmé válik az állítólagos szent szavaival együtt, kihátrál csak úgy hirtelen.
A lassú elmúlás, elszivárgás a másik életéből, a slow fading esetén azonban hosszabb távon alakulhat ki egy bizonytalan, zaklatott állapot, ami igencsak fájdalmasan érintheti a magára hagyott felet. A slow fading lehet egy olyan jelenség is, amikor két embert már csak a helyzethez való ragaszkodás, a kiszámíthatóság, a fizikailag biztonság uralta állapot kapcsol össze. Valójában már lemondtak egymásról, és talán már a gyászmunkát is elvégezték önmagukban, így elkezdenek egyre kevesebb energiát invesztálni a kapcsolatba, ami által az szépen lassan kihűl.
Egy slow fader a kapcsolat lezárásának döntését egyoldalúan hozza meg. Felismeri, hogy nem szeretne tovább kapcsolatban benne lenni, nem tervez jövőképet, és már nem elkötelezett, de partnerével ezt nem közli. Ahelyett, hogy érzéseit felvállalná és szakítana, még hónapokig benne marad a kapcsolatban. Azt gondolhatjuk, a legfőbb indítéka az, hogy a halogatással majd megóvhatja a másikat a traumatikus élménytől, amit a kapcsolat lezárásának veszteségélménye okozhat. Azonban jellemzően inkább a döntésével járó konfliktust és érzelmi terhet, a „rossz ember vagyok” szorongató érzését tudja így elkerülni. Ez pedig sokkal inkább szól konfliktuskerülésről és jellemgyengeségről, mint az elszenvedő fél kíméletéről.
Egy slow fader egyre inkább nem kezeli prioritásként a társát, vagyis minden más fontosabb lesz nála, mint a vele töltött idő, de elszivárgása, távolodása nyilvánvaló. Reméli, hogy partnere majd megvilágosodik, és veszi a lapot, végül is fellélegzést jelent, ha egy slow fader válláról valaki leveszi a terhet, és kimondja: vége. Ennek ellenére mégsem szívesen lép ki hirtelen, hiszen a kapcsolat egyben biztonságot és kiszámíthatóságot is jelent, és végül is kiveszi belőle, ami neki jó, ami neki okoz örömet.
Az ilyen elbánás fokozza a magára hagyott fél szorongását, bizonytalanságát és kiszolgáltatottságát, aki érthetően egyre türelmetlenebb és végül talajvesztetté válik. Egy slow fading szakítási mód hosszú távon romboló hatással van önbizalmára, önértékelésére, és az elszenvedett bizalomvesztést tovább hurcolja majd kapcsolataiba.
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? és A kapcsolat, amiért megéri című könyvek szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
Fotó: efes via Pixabay.com
