A kapcsolatoknak végig kell lépdelnie a fejlődés fokain, és meg kell harcolnunk a kríziseinket, létrehoznunk egy szeretetburkot, egy szoros intimitást, egy biztonságos védvonalat, amin nem támadhat rés. Egymás rajongói és nem riválisai vagyunk, együtt örülünk minden sikernek, mérföldkőnek, nem tekintjük a másikat versenytársnak, nem akarjuk legyőzni, az igazunkat hajtogatni, minden áron dominálni. Mert aki igazi társ, az mindig veled együtt akar odaérni. A kapcsolatunknak saját szokásokat adunk, mikrokultúrát teremtünk, melyben az állandóság, a biztonságérzet és szenvedély egyensúlya adják a nyugalmat. Megtanulunk kommunikálni, a konfliktusokat jól kezelni, vágyainkról nyíltan, félelmek nélkül beszélgetünk. Kialakul egy igazi, realitásokon nyugvó elmélyülés, végleges összetartozás, egy érinthetetlen szövetség.
Az Ént felváltja a Mi. A tényt, hogy a másik szívében helyet kaptam, semmi nem bizonyítja jobban, mint hogy megváltozik a szóhasználata, az „én” helyébe a „mi” lép a szavak szintjén is. Sokunknak nem is olyan könnyű egycsapásra MI-ben gondolkodni. Átállítani a kapcsolót a szívünkben egyfajta társidentitásra, megszokni a tudatot, hogy egy másik ember jelen van az életünkben, és vele minduntalan relációba kerülünk. Féltjük önmagunkat, mindez az énhatárainkat feszegeti, vajon vele feladhatjuk független identitásunkat? Ezek normális érzések kezdetben, de az elmélyüléssel, a bizalom szilárdulásával, a kötődéssel ezek a megélések változnak, és észrevétlenül megtanuljuk a többesszám használatát.
Konfliktushelyzetben mindenki mással szemben a társad mellé kell állnod – ez a „mi-tudat” alapja. Négyszemközt, és nem a nyilvánosság előtt elmondhatom neki, ha valamivel nem értek egyet, de a nyilvánosság előtt alapvető fontosságú mellé állni, kiállni mellette, ez a MI- tudat alapja. Akár a szüleimmel szemben is a társam felé kell lojálisnak lennem, és ez nem jelenti azt, hogy a szüleimet már nem tisztelem, nem szeretem, vagy elárulom.
Meg kell élni a felnőttség, az érett felelősségvállalás különböző szintjeit, fel kell nőnünk, érzelmileg is felnőtté kell válnunk ahhoz, hogy szövetségként élhessük meg a szerelmet.
Ahhoz, hogy valaki képes legyen a párkapcsolatában az elköteleződésre, le kell válni a szüleiről érzelmileg, fizikailag, döntésben, értékrendben, szokásrendszerben, életformában. Aki nem tudja a határait felállítani a szülei felé, az egy örökké függő kapcsolatban marad, ami súlyos teherként egész életében fojtogatja, nyomasztja majd. Nem tudja majd eldönteni, kit válasszon, kihez maradjon „hűséges”, önállósodási törekvéseit pedig a szülők bűntudatkeltő, mártírkodó viselkedéssel torolják meg.
Azokban a házasságokban, amelyekben a szülők nincsenek rendben egymással, a felnőtt gyerekük életét élik sajátjukként. Ebben túlzott mértékben részt vesznek, sok szempontból bevonódnak, azt a lelki kapcsolódást, figyelmet, törődést, szeretetet próbálják megélni, amit a házastársuktól nem kapnak meg. A felnőtt gyerekükkel töltött idő mennyiségében mérik és élik meg saját szerethetőségüket és fontosságukat. A saját életük problémáival való szembenézés helyett egyetlen életfeladatuk felnőtt gyerekük „gondozása” marad.
Ha a szülőkről való leválás nem történik meg, akkor a két, gyermekszinten érzelmileg megrekedt ember próbál felnőtt párkapcsolatban létezni, kevés sikerrel. Egy idő után sérül az intimitás, nem hoznak közös döntéseket, igényeiket, kéréseiket, negatív érzéseiket nem tudják megfelelően a másik elé tárni, érzelmi kérdésekben a szülőktől kérnek és várnak tanácsot. Ha a párkapcsolat érdeke ütközik a szülők véleményével, nem tudnak társuk mellett kiállni, vállalni eltérő szempontjaikat, saját szükségleteiket előtérbe helyezni. Akkor lesznek képesek érett egyenrangúságra, ha mindketten felismerik, hogy egyikük elhúzódó leválása mennyire romboló hatással van a kapcsolatukra. Segít, és erősíti az intimitást, ha megosztják egymással ebből fakadó érzéseiket, és egymásnak feszülés helyett biztatják, támogatják egymást.
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
Fotó: Image by Drazen Zigic on Freepik
