Az elég jó gyerek
A köztudatban már meggyökeresedett az „elég jó” fogalma, azaz az elég jó szülő, az elég jó anya, az elég jó pedagógus már nem akar tökéletes lenni, hanem elfogadja a saját korlátait és képességeit és aszerint igyekszik megtenni ami tőle telik. Ez nagy fejlemény, mert megóv a maximalizmustól, a kívülről és belülről fakadó elvárások megnyomorító terhétől. Senki sem lehet tökéletes, az ilyen törekvés nemcsak hiú ábránd, hanem a frusztráció folyamatos forrása.
De milyen például az elég jó gyerek? Mielőtt erre felelnénk, nézzük, milyen a tökéletes gyerek. Olyan, aki a szülei elvárásainak mindenben megfelel, tiszteli, szereti őket, ha kell támogatja, gondozza, ellátja őket. A tökéletes gyerek nem vonja kétségbe szülei egyetlen döntését sem, mindennek úgy kellett történnie, ahogy történt, hiszen a tökéletes gyerek nem is gondolhat másként a szüleire, csak mint tökéletesre. És a legfontosabb: a tökéletes gyermek soha nem nő fel, örökké az marad, ami: tökéletes gyermek. Aki képtelen szembenézni azzal, hogy a szülei esetleg hibáztak, ami benne is nagyon mély nyomot hagyott.
Tudományos kutatások ezrei bizonyítják azt, hogy egy gyerek számára mindenek előtt és mindenek felett az a legjobb, ha a biológiai szülei nevelik fel egyetértésben és szeretetben. (Akár alapvető emberi jogként is el tudnám képzelni a „gyermek szülőkhöz való jogát”, hiszen az egészséges és zavartalan fejlődéséhez alapvető szüksége van rájuk.) Még akkor is így van ez, ha manapság divatos a család különböző formáiról beszélni, amelyek teljesen egyenértékűek a „hagyományos” családmodellel. Egy gyereknek nem az az érdeke, hogy patchwork családban nőjön fel. Erik Erikson, német pszichológus fejlődéselmélete, John Bowlby, angol pszichiáter kötődéselmélete és számtalan más fejlődés-lélektani elmélet és kutatás állítja, hogy a gyermeknek egészséges érzelmi és szociális fejlődéséhez már a legelejétől kezdve alapvető szüksége van mind az anyai mind az apai mintára. Bizonyos érzelmi és társas képességek kialakulása életkorhoz kötött. Ha például nem épül ki az első életévben a gyermek és édesanyja között az ősbizalom, akkor arra később már nem lesz lehetőség, az a gyerek egész életében bizalmatlan lesz. És így tovább, az ember különböző pszichoszociális fejlődési szakaszaiban beállt sérülések az egész életére kihatnak.
Az, hogy ma már szinte több gyerek nő föl csonka családban, mint épben, még nem jelenti azt, hogy az ideál megváltozott volna. Vannak, akik nehezményezik a csonka család megnevezést, mert azt degradálónak tartják. Pedig nem értékítéletről van szó, hanem pusztán annak a jelzéséről, hogy itt valami sérülés történt. Ennek a beismerése pedig alapvető jelentőségű ahhoz, hogy kitörhessünk a romlás spiráljából. A csonka családban felnőtt emberek sem érnek kevesebbet, ahogy az intakt családban felnőtt emberek sem érnek többet senki másnál. Mindenkinek van mit megbocsátani a szüleinek, hordoz olyan sérüléseket, amelyeket tőlük kapott, úgy látszik, ez univerzális emberi adottság. Az embernek persze borzalmasan nehéz beismernie, hogy ő esetleg lelkileg sérült lehet. „Nekem vannak a világon a legjobb szüleim” – minden gyerek kimondja ezt egy bizonyos életkorban, még az is, akiről azt gondolhatnánk, hogy igazán nincsen oka rá. Az viszont, aki még felnőttkorában sem elégszik meg az „elég jó szülőkkel”, nem képes bizonyos objektív távolságból, a gyengeségeikkel együtt szeretni őket, hanem ragaszkodik a „tökéletes anya és, vagy tökéletes apa” illúzióhoz, takargatja a hibáikat, szégyent érez miattuk, nos ez a biztos jele annak, hogy valami – a szüleihez kapcsolható – komolyabb sérülést hordoz magában.
Csontvázak a szekrényben
Ha nem látjuk be saját hibáinkat, akkor újra el fogjuk követni azokat. És ugyanígy, ha nem látjuk be szüleink hibáit, mi is el fogjuk követni az övéiket. Egészen megdöbbentő történeteket lehet hallani arról, hogy a nagy családi diófaszekrényben őrizgetett csontvázak hogyan bukkannak elő generációról generációra. Olvastam például egy amerikai férjről, bizonyos Don Rogersről, aki 35 évesen titkos szeretői viszonyt kezdett, amit aztán valahogy túlélt a házassága, és csak évek múltán tudta meg egy véletlen folytán – mert erről soha nem beszéltek –, hogy az édesapjának ugyanennyi idős korában szintén volt egy titkos kapcsolata. És a nagyapjának is. A férfi pedig elhatározta, hogy odaáll a saját fia elé, és inkább elmondja neki, mi történt. Készüljön fel rá a fiú, hogy 35 éves kora környékén esetleg el fog bizonytalanodni, ahogy ez vele is történt, és amit a fia akkoriban biztosan meg is érezhetett. És Don Rogers ezután annak szentelte az életét, hogy feltérképezze, mik azok a tipikus családi bűnök, amelyeket aztán generációról generációra mindenki személyes kudarcként él meg, csakis magát hibáztatja érte, és fogalma sincs, hogy tulajdonképpen egy családi átok áldozata. Pedig az ilyen családi átkot is meg lehet törni, mégpedig úgy, hogy első lépésként beismerjük, minden bizonnyal olyan sérülések hordozói vagyunk magunk is, amelyekről tudomásunk sincs.
A legjobb szülők
Ma már egyre több helyen lehet segítséget kérni a családban történt kimondatlan események feldolgozásához. A pszichodráma, a családfelállítás és más módszerek segítenek a sérülésekből fakadó, nem tudatosított gátakat és megkötöttségeket feloldani és azokat tudatos szeretettel helyettesíteni.
A kiengesztelődés az a gesztus, amikor végleg megtörik a családi átok, és az ember kiléphet a romlás spiráljából. Ahelyett ugyanis, hogy takargatná a szülei hibáit, szégyent érezne miattuk, és mindenfajta ideológiákat gyártana a mentegetésükre, fel- és beismeri a saját sérüléseit, szembenéz velük, és megbocsájtja őket. Aki „képes megölelni a kaktuszt” annak számára új élet kezdődik, a tökéletes gyerekből, aki nem volt képes elhagyni a gyerekstátuszt, elég jó gyerek lesz, aki megértéssel és megbocsátással fordul a szülei felé. Amikor már se a világnak, és legfőképpen önmagamnak sem kell bizonygatnom, hogy az én szüleim tökéletesek, paradox módon akkor derül ki, hogy mégis ők a legjobb szülők a világon, hiszen nincs még egy anya és apa, akit ennyire tudnék szeretni, mint őket.
Krúdy Tamás
Fotó: themindsjournal.com
