Egy válás nem jó dolog, ezt anélkül is lehet tudni, hogy valakinek minden áron ki kelljen próbálnia. A válások közel háromnegyedét (71%-73%) a feleségek kezdeményezik, míg az esetek valamivel több, mint egynegyedében a férjek, ami nem csak Magyarországon van így, hanem az egész nyugati világra jellemző trend.
A magyar jogrendben egészen 1945-ig az úgynevezett „vétkességi elvet” érvényesítették, azaz csak a vétlen fél – aki egyaránt lehetett a feleség vagy a férj – kezdeményezhette a válást a bíróságon. A házasságot a következő okok miatt lehetett felbontani:
a) házasságtörés, természet elleni fajtalanság, kettős házasság;
b) a hűtlen elhagyása;
c) a házastársak valamelyikét halálra, vagy legalább 5 évi fegyházra vagy börtönre ítélték;
d) élet ellen törés vagy szándékos súlyos bántalmazás.
1945 után jelentek meg a magyar törvénykezésben a nem vétkességi elven alapuló kitételek és a bontó okok között ekkor jelent meg a „közös megegyezés”. A változtatás hatása rövidesen jelentkezett is a válások megnövekedett számában: míg 1941-ben ezer lakosra 0,5 válás jutott, addig 1948-ban már 1,4, tehát közel megháromszorozódott a válások aránya. Az 1952-ben elfogadott családjogi törvény már „komoly és alapos okot” említ a házasság megszűnése kimondásának feltételeként, míg az 1974-es törvénymódosításban válik teljessé az a folyamat, amelyben a „vétkességi elvet” teljes egészében felváltja az úgynevezett „feldúltsági elv”, azaz ha valaki elviselhetetlennek érzi a házassági köteléket. A jog meghatározása szerint a házasság pszichés, erkölcsi és vagyoni összetevőkből áll, és ezekből kiindulva kerülhet felbontásra is. Tulajdonképpen ettől kezdve vált lehetségessé, hogy egy házasságot pusztán az egyik fél kívánságára, és lényegében bármilyen indokkal fel lehessen bontani. A hatás nem is maradt el, az 1000 lakosra jutó válások száma 1983-ban érte el, majd 1985-ben, ’86-ban és ’87-ben újra beállította a csúcsot, a 2,8-at, ami pontosan a duplája az 1948-as adatnak. (Konzisztens csökkenés 2011 óta tapasztalható, 2020-ban 1000 lakosra már csak 1,5 válás jutott, ami majdnem az 1948-as szint.)
A „feldúltsági elv” alkalmazásával Magyarország illeszkedett a nyugati trendekhez, az úgynevezett „no fault divorce” a hatvanas évek végétől kezdett elterjedni a nyugat-európai illetve amerikai jogrendben. Kanadában 1968-ban vezették be, Kalifornia államban 1969-ben, Németországban 1976-ban, de Spanyolországban csak 2006-ban, Máltán alig több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2011-ben. (Ide kapcsolódik, de más szempontból érdekes két szomszédos ország, nevezetesen Ausztria és Románia, ugyanis az előbbiben 1997-ben, az utóbbiban 2006-ban vették ki a házasságtörést a bűncselekmények közül, utolsónak az Európai Unió országai közül.) Amire viszont sehol nem számítottak és nagy meglepetésként ért mindenkit, hogy a nők lettek azok, akik – ahogy erről az írás elején már volt szó – lényegesen nagyobb, 70% fölötti arányban adták be a válókeresetet és nem hűtlen elhagyásra vagy bántalmazásra, hanem „alapvető boldogtalanságra”, „összeférhetetlenségre”, „kommunikációs nehézségekre” és „kapcsolati problémákra” hivatkozva.
A válókereset beadásakor a jogszabály ma már nem is írja elő, hogy a keresetet benyújtónak indokolnia kellene, miért adja be a válópert, a jogi szakértők ugyanakkor mégis azt tanácsolják, hogy a benyújtott dokumentumban egyértelműen kerüljön kijelentésre, a házasság teljes bizonyossággal működésképtelenné vált, és ezt röviden indokolják is meg. Ennek pedig nem a válás kimondásánál – mert az kvázi automatikusan meg fog történni – hanem az anyagi osztozkodásnál, illetve a gyerekek felügyeleti jogának meghatározásánál lesz jelentősége.
De kinek a javát szolgálja a válás? Ki jár jobban, rosszabbul, a férfi vagy a nő? Erre kereste a választ az a 2018-ban megjelent német tanulmány, amely egy 1984 és 2015 között lefolytatott nagymintájú utánkövetéses kutatás eredményeit dolgozta fel. Négy területet vizsgáltak meg: személyes pénzügyek, otthoni élet, mentális és fizikai egészség, valamint kapcsolatok. A következő megállapításokat tették:
Pénzügyek: A válás évében a nők jövedelmük mintegy 40 százalékát vesztették el a válást megelőzőekhez képest, míg a férfiak mindössze 5 százalékát. A válás évében a nők szegénységi kockázata nőtt, és a házasság alatti átlagos háztartási jövedelmük kevesebb mint 60% -át tudták csak megtartani. A férfiak szegénységi kockázata családi állapottól függetlenül változatlan maradt. A válást követő években a nők a férfiakhoz képest kevésbé voltak elégedettek a háztartásuk jövedelmével, ám ez kevésbé befolyásolta az elégedettségüket az életszínvonalukkal kapcsolatban: nagyjából ugyanannyira voltak megelégedve az életnívójukkal mint a férfiak.
Otthon: A férfiak nagyobb valószínűséggel költöztek mindjárt a válás évében, míg a nők inkább egy-két évvel a válás után. A válást követően a nők rutin házimunkája körülbelül 30 perccel csökkent, míg a férfiaké körülbelül 20 perccel nőtt.
Mentális és fizikai egészség: A válás miatt a nőkhöz képest a férfiak lényegesen nagyobb valószínűséggel voltak elégedetlenek az életükkel. Mentális egészség, testtömegindex és fizikai egészség tekintetében viszont nem mutatkozott jelentős különbség férfiak és nők között.
Kapcsolatok: A válás évében a férfiak nagyobb valószínűséggel találtak maguknak új partnert, viszont nagyobb valószínűséggel érezték magukat magányosnak is, mint a nők. A válást követően a nők nagyobb valószínűséggel váltak egész életükre egyedülálló szülőkké, viszont elégedettebbek voltak a családi életükkel, mint a férfiak. A válást követően lényegében sem a férfiak, sem a nők nem tudták megtartani, vagy visszaszerezni a válás előtti pozitív kapcsolati viszonyrendszerüket.
A német férfiakat és nőket tehát más- és másképpen, de egyaránt rosszul érinti a válás, és nincs okunk kételkedni, hogy ez magyar sorstársaik esetében is így van. Mégis a jelenlegi magyar joggyakorlat a társadalom szempontjából nem tartja a házasságot olyan közjónak, amit az államnak különleges védelemben kellene részesítenie. Egy házasság még akkor is felbontható, akár négy hónapon belül is, ha csak az egyik fél akarja. A házasság létrejöttének és megszűnésének egyetlen indoka a felek belegyezése (válás esetében elég az egyik félé is), pedig könnyű belátni, hogy rajtuk, azaz férjen és feleségen kívül még számos érdekelt fél (ma divatos kifejezéssel stakeholder) van: a gyerekektől és a nagyszülőktől kezdve a kisebb-nagyobb rokoni, baráti, lakóhelyi közösségeken keresztül egészen a nagy társadalomig. Itt most nincs lehetőség bővebben kifejteni, de lényegében minden kutatás azt igazolja, hogy az intakt családban élő emberek, és az ott felnövekvő gyerekek, az élet minden területén jobban teljesítenek, amivel az egész társadalom javát szolgálják.
Neo
Az írás dr. Hegedűs Andrea PhD Családjog I, II. Rész, A házasság, 6. olvasólecke jegyzetének felhasználásával készült.
