Egy dokumentum, ami nincs és mégis van
Az olyan embert, aki készséggel hisz mindenféle összeesküvés-elméletben gyakran szokták renyhe gondolkodású, éretlen személyiségnek nevezni, aki ahelyett, hogy szembenézne a valóság átláthatatlan bonyolultságával, inkább titokzatos erők működésével szeretné megmagyarázni a világ komplex eseményeit. Ez biztosan így is van. Ám még a valóság talaján legbiztosabb lábakon állóknak is elakad a lélegzete, amikor szembesülnek egy olyan dokumentum létével, mint az NSSM 200.
A más néven „Kissinger Reportként” is emlegetett tanulmány olyan megállapításokat, irányelveket és konkrét tanácsokat fogalmaz meg az Amerikai Egyesült Államok politikacsinálói számára, amelyeknek józan emberi számítás szerint mindörökre titokban kellett volna maradniuk. Ám hogy mégsem ez történt, hogy a jelentés 25 évvel a hivatalos amerikai politikává válása után napvilágra került, annak az oka és körülményei a mai napig nem tisztázottak. Csak találgatásokra lehet hagyatkozni, illetve arra, hogy a bennefoglaltak addigra már javarészt megvalósultak.
A tény az, hogy egy amerikai újságíró, aki az Information Project for Africa szervezet számára dolgozott, 1990-ben kérvényt nyújtott be az USA Nemzeti Archívumához, hogy betekinthessen a dokumentumba, aminek a létezése addigra már kitudódott. Meg is kapta és nyilvánosságra is hozta. (A teljes szöveg az interneten a következő címen érhető el: http://www.population-security.org/28-APP2.html)
Kissinger szerint a világ
1974-ben, röviddel a Romániában, egészen pontosan Bukarestben tartott első ENSZ népesedési konferencia után több amerikai szövetségi szervezet (mint a CIA vagy Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség, az AID) jelentést készített arról, hogy a népességnövekedésnek milyen hatásai lehetnek az Amerikai Egyesült Államokra nézve, illetve milyen politikával és intézkedésekkel lehetne a legjobban az USA érdekeit képviselni a nemzetközi színtéren. A jelentést, amely a National Security Study Memorandum nevet kapta, Henry Kissinger jegyzi, mint szerző és egészen pontosan 1974. április 27-én látott napvilágot. Az amerikai külügyi politika hivatalos irányelvévé másfél évvel később, 1975. november 26-án vált Gerald Ford elnöksége alatt. A dokumentum négy fő pontban foglalja össze azokat a veszélyeket, amelyek a fejlődő országokban lezajló népességnövekedésben rejlenek az Amerikai Egyesült Államok számára.
Először: egyes növekvő nemzetek jelentős politikai és gazdasági hatalomra tehetnek szert lakosságuk rohamos gyarapodásának köszönhetően. A memorandum Brazíliát hozza fel példának. „Demográfiai értelemben véve Brazília egyértelműen uralja az amerikai kontinenst”, írja a jegyzék, majd megjegyzi, hogy az ezredfordulóra ez lehet az az ország, amelyik népesség tekintetében megelőzheti az Egyesült Államokat. (Ez nem következett be, majd meglátjuk, miért.) A tanulmány megjegyzi, hogy az elkövetkező 25 évben növekvő népességének köszönhetően Brazília egyre jelentősebb hatalma lesz nem csak Dél-Amerikának, hanem az egész világnak. Ez viszont bekövetkezett.
Másodszor: az USA és nyugati szövetségesei számára a stratégiai fontosságú nyersanyagok jelentős része ezekből a harmadik világbeli országokból származik. „A fémekben gazdag ércek ismert lelőhelyeinek geográfiai elhelyezkedéséből következik, hogy az ipari államok egyre növekvő mértékben szorulnak majd a fejletlen államokból történő behozatalra”, fogalmaz elég körülményesen a dokumentum, majd így folytatja: „A valódi probléma a nyersanyagokkal kapcsolatban nem az elégtelen mennyiségben rejlik, hanem a hozzáférést meghatározó gazdasági, politikai körülményekben, a kitermelés kondícióiban és a haszon megosztásának kérdésében az előállítók, a vásárlók és a helyi nemzeti kormányok között. (…) Az amerikai gazdaságnak egyre növekvő szüksége lesz importból származó nyersanyagokra, főképpen a fejlődő országokból, ezért az USA egyértelmű érdeke ezen országok politikai, társadalmi és gazdasági stabilitása. Ahol pedig a csökkenő születésszámból következő visszafogottabb populációs nyomás elősegíti ennek a stabilitásnak a megerősödését, ott a népességpolitikába történő beavatkozás relevánssá válik az Egyesült Államok gazdasági érdekeinek védelme tekintetében.”
Harmadszor: a magas szülésszámmal rendelkező országokban sok a fiatal ember, akik az idősebbeknél jóval hajlamosabbak arra, hogy kísérletet tegyenek a kialakult hatalmi rendszerek átalakítására. Történelmi tapasztalati tény, hogy forradalmakat sosem a beérkezett, megállapodott korosztályok, hanem mindig a fiatalok robbantanak ki, akik szívesebben szállnak harcba bármiféle imperializmus ellen. A szöveg Banglades példáját hozza fel, amelyik abbéli igyekezetében, hogy megpróbáljon lépést tartani a növekvő népességből fakadó kihívásokkal, egyre radikálisabb nézeteket vall, és a nemzetközi színtéren is egyre hangosabban követeli a javak igazságosabb elosztását, és a fejlődő országok számára kedvezőbb kereskedelmi koncessziók kiharcolását. Említést tesz továbbá a muzulmán országok fiataljairól, akik növekvő elégedetlensége nagy lendületet adhat a radikális iszlám mozgalmaknak. (Profetikus jóslat.)
Negyedszer: a népességnövekedés a fejletlen országokban közvetlen módon veszélyeztetik az amerikai befektetéseket. Egy országnak, ahol növekszik a népesség, egyre növekvő igényeknek kell eleget tennie. Ez pedig, figyelmeztet a tanulmány, arra ösztönözheti a helyi vezetőket, hogy egyre nagyobb követelésekkel lépjenek fel a külföldi befektetőkkel szemben. Ilyen körülmények között a nagy nyugati cégek elveszíthetik korábbi mentességeiket, kiváltságaikat, sőt, akár a tulajdonukat is, és teljesen kiszámíthatatlan intézkedések irányulhatnak ellenük. „Noha az ország lélekszáma nem az egyetlen oka az ilyen beavatkozásoknak, de egy lassú vagy éppen zéró népesség növekedésű országban sokkal kevésbé valószínű, hogy megtörténnek”, fogalmaz a memorandum.
Folytatjuk.
Első rész: Sterilizálni kell minden férfit! A túlnépesedés mítosza – 1. rész
Második rész: Háború a szegények ellen. A túlnépesedés mítosza – 2. rész
Krúdy Tamás
Fotó: United States National Security Council, Public domain, via Wikimedia Commons
