Egyáltalán nem ismertem Szalóczy Pétert, s mivel tavaly elhunyt, most már nem is fogom, legalábbis személyesen nem, de jól ismerem és nagyon szeretem a lányát, gyerekeim kedvenc énektanárnőjét, aki nemrég azt kérte, segítsek édesapja írói-szerzői hagyatékának feldolgozásában, sajtó alá rendezésében. Kérésére elolvastam a háromszor nősült, nőgyógyász és vitorlás szövetségi kapitány, zeneszakértő édesapja gazdag életútjáról szóló cikkeket, átfutottam vitorlás sportolói életútját bemutató könyvét és zenetörténeti szakkönyvét, utánanéztem zenés rádióműsorainak, és végül elolvastam Edila című önéletrajzi novelláskötetét. Azóta úgy érzem, nagyon kedves személyes ismerősöm lett ez a rendhagyó képességekkel és életúttal rendelkező ember. Még nem tudom, mi lesz a sorsa a többinek, de a Megszólaló Kezek Alapítvány által kiadott novelláskötet mindenképpen szót érdemel.
Hosszú, gazdag, tartalmas, színes, többembernyi életút az övé, s szól nemzeti történelemről és személyes élményekről, családról és családon kívüli kapcsolatokról, munkáról és hobbiról, szerelemről és szeretethiányról, hűségről és megcsalásról, születésről és halálról, szülésről és abortuszról. Kirajzolódik belőle a második világháborút gyermekként megélt kisfiú egyetlen igaz barátot zsidó származása miatt elveszítő drámája (Déneske), egy halálos beteg idős néni erős hitére rácsodálkozó, annak békés halálát csodaként megélő orvos megérintődése (Ilus néni); lánya várandóságának 37. hetében unokáját elvesztő, szakmailag tehetetlen szülészorvos tragédiája (Babus); a Balatonba és a vitorlázásba szerelmes sportember különleges kincsekre bukkanása és azok méltósággal viselt elvesztése (A legszebb horgony története; A süllőkirály története); gyermekkori plátói szerelme lányának váratlan felbukkanását, felkarolását szülei helyett, majd elvesztését megélő felnőtt férfi fejlődéstörténete és a kallódó és tragikus körülmények között elhunyt lány gyermekversei (Theodóra); a rokon meddőségén segíteni akaró középkorú nő váratlan teherbeesésének és a szerző megszületésének története (Jancsika); s végül a leghosszabb, leginkább szívhez szóló címadó történet, amelyből kiderül, hogy a szerző hogyan vesztette el kétszer is életre szóló szerelmét (először huszonéves orvostanhallgatóként, majd több boldogtalan házasságot megélt középkorú orvosként), fiatalkori forrófejűsége és felnőttkori konoksága okán (Edila).
Ez az utolsó, régimódi, romantikus novella – ahogy a többi, rövid lélegzetűbb is – nemcsak egyéni dráma, hanem kortörténeti leírás is, amely szívszorító módon mutatja be, milyen könnyen el tudjuk veszíteni mindazt, amit ugyan nagyon értékesnek tartunk, de nem vigyázunk rá, mert adottságnak tekintjük, és életre szóló rossz döntéseket tudunk hozni nemcsak fiatal felnőtt, hanem idősebb korunkban is; hogy egy feldolgozatlan veszteség mennyire meghatározhatja egész életünket, és nem utolsó sorban azt is, hogy a legjobb adottságokkal rendelkező (menő, értelmes, sportos, jóképű) fiatal és a sokat megélt felnőtt férfi is mennyire őszintén és mélyen vágyik a tiszta szerelemre.
Szeretem, ha megérintenek az olvasott, látott, hallott történetek, mégis ritkán szoktam sírni; most viszont többször is megtörtént: megkönnyeztem Babus, Déneske és Ilus néni elvesztését is, Ediláén pedig zokogtam. Mindez azért volt lehetséges, mert nemcsak a történetek maguk voltak szívhez szólók, hanem az a könnyed, lendületes, magával ragadó, őszinte, önmagával szinte kíméletlen stílus is, ahogy lejegyezte őket a szerző – hálás köszönet neki és lányának, aki a kezembe adta ezeket.
Antal-Ferencz Ildikó
Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.
*
Fotó: piknikkor.hu
