A társtalan, egyedülálló, magányos szavak mind szomorúságot hordoznak, mintha az egyedüllét, a párkapcsolat nélküliség a mai ember stigmája lenne. Nincs értelme azonban teljes erőből belevetődni valami újba felejtés, figyelem elterelés, vigasztalódás, vagy pillanatnyi önbizalom-erősítés gyanánt, a félig kapcsolatok csak tüneti kezelések, ideiglenes fájdalomcsillapítás, mert az új kapcsolat mindaddig kudarcra van ítélve, amíg be nem jártuk önismereti utunkat, és amíg el nem űztük a múlt összes démonját.
Minden istenveleddel acélosodik a személyiség, fejlődik az önismeret, és mindig megtanulunk egy leckét önmagunk határairól, a kompromisszumkészségről, a konfliktuskezelésről, a tűrőképességről, a büszkeségről, vagy a hűségről. Minden találkozás egy életlecke, könnyebb, vagy nehezebb, és mindig tanulnivalót, feladatot, megválaszolatlan kérdést hordoz. Gyakran ott hibázunk, hogy a meg nem oldott feladatot, befejezetlenül hagyott önismereti munkát tovább cipeljük a következő kapcsolatba, ahol aztán rendre ugyanarra a sémára, ugyanazokat a hibákat elkövetjük. Csak akkor tudhatom, kik vagyunk együtt, és merre tartunk, ha tudom, ki vagyok én.
Megfelelőbb társ válik abból, aki elég bátor volt az egyedülléthez. Mert egy fontos dolgot biztosan megtanult: egyedül lenni, az élet egyszerű és apró dolgaiban örömét lelni. Mert ha bárki azt gondolja, hogy erre a párkapcsolatban nincs szükség, akkor nagyot téved. Egy érzelmileg érett személyiség megéli a saját autonómiáját, függetlenségét a párkapcsolaton belül is, miközben ragaszkodását a társa felé mindig nyilvánvalóvá teszi. Mindkettőnknek legyen levegője, autonóm birodalma, saját tere, énideje, örömöt jelentő tevékenysége, legyen a magányigény teljesen természetes. A végén tényleg nagyot zuhan az, aki egészen alárendeli önmagát, ha egy éretlen, támaszkodó személyiség a párkapcsolatot terápiaként értelmezi. Akivel megtörtént már, hogy egyedül nézett szembe a kihívásokkal, egyedül kellett megküzdeni, felállni, új erőre kapni, az óhatatlanul megerősödik, és később sem kényelmesedik bele a kapcsolatok puha, komfortos fészkébe, mint az, aki teljes ráutaltságban, passzív kiszolgáltatottságban éli életét.
Mindenkinek valóban készen kellene állnia egy párkapcsolatra. És úgy, hogy az egyedüllétben már megszerzett egy bizonyos szintű önismeretet, önbecsülést és önbizalmat. Csak azok tudják önmagukat egészen, szívvel-lélekkel, mélyen átadni, akik elértek már egyfajta önállóságot és érzelmi függetlenséget. Csak azok tudnak építő módon függő viszonyba kerülni egy társsal, akik egyedül is életképesek, és a saját életüket egyedül is irányítani tudják. Szeretnénk boldogan, harmóniában élni valakivel? Akkor először meg kell tanulnunk önismerettel, önreflexióval egyedül is élni. Persze ne túl sokáig, és ne bezárt szívvel, mert hozzászokást eredményez, szomorú életvezetéssé válhat.
Elérhetővé kell válni egy kapcsolat számára, lelkileg téve önmagunkat elérhetővé, a kisugárzás megváltozik, már nem csakis kizárólag egy párkapcsolaton belül érezzük magunkat teljesnek és boldognak, és nem azt üzeni minden megnyilvánulásunk, hogy még mindig múltbeli, levetett kapcsolataink el nem varrt szálait rendezgetjük. Akik elég bátrak voltak az egyedülléthez is, rájuk kevésbé jellemző, hogy elsietnék a dolgokat, és össze-vissza vetnék bele magukat a tiszavirág életű kapcsolatokba. Ez a tudatosság jó, de közben kell a nyitottság, az elérhetőség érzése, hogy valaki ki tudja mondani a következő szavakat: készen állok, hajlandó vagyok, kíváncsi vagyok. Ezek nélkül nem lehet új párkapcsolatot kezdeni. Egy boldog kapcsolat először saját magad fejlesztésében rejlik. A társad, aki talán örökre veled halad majd az úton, megérdemli hogy személyedben egy rendben lévő emberrel kapcsolódjon.
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? és A kapcsolat, amiért megéri című könyvek szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
Fotó: Image by Freepik
