A kifejezés, „relativizmus diktatúrája”, XVI. Benedek emeritus pápától származik, aki még bőven a pápává választása előtt írta le ezt az ideológiai konstrukciót. Ratzinger bíboros a XX. századi nagy totalitárius rendszerekhez hasonlította a relativizmus diktatúráját. Ménesi Krisztina Az észrevétlenül lopakodó új globális etika című kiváló cikkében a következőképpen fogalmaz: „A korábbi diktatúrák hangosak, erőszakosak, központosítottak, leigázóak, megfélemlítőek (voltak). A relativizmus diktatúrája halk, rejtett, intézményeken belüli, „barátságos”, decentralizált, globális. Stratégiája lágy, alulról felfelé irányuló, nemhivatalos, belső. A relativizmus diktatúrájának végeredménye az ember és a természet lebontása, valamint az aposztázia (hitehagyás) terjesztése a világban, különösen a fejlődő országokban.” Látszólag minden egy igazságosabb, emberségesebb világ és nagyobb szabadság elérése érdekében történik, ám aki a kijelölt kereteken kívül is megpróbálna élni a szabadságával, azt rögtön megbélyegzik és ellehetetlenítik. A relativizmus diktatúrájában minden vélemény szabad – amíg az az ideológia által kijelölt kereteken belül marad. A következők Ratzinger bíboros gondolatai a témával kapcsolatban: „…egyre növekvő veszélye van a konformista kereszténység terjedésének, amelyhez a társadalom is pozitívan viszonyul, mert »humánusabbnak« tartja, és amelyet szembeállít az úgynevezett »fundamentalistákkal«, azokkal, akik nem hajlandóak ily módon áramvonalasítani a nézeteiket. A véleménydiktatúra veszélye egyre nő, és azokat, akik nem hajlandók igazodni az általános nézetekhez, félresöprik. Ennek eredményeképpen még a jó emberek sem merik bevallani, hogy ellenvéleményük van. Bármilyen jövőbeli keresztényellenes diktatúra sokkal rejtettebb és kifinomultabb lesz, mint amilyeneket eddig ismertünk. Látszólag vallásbarát lesz, de csak addig, amíg a tettei és gondolkodási sémái nincsenek megkérdőjelezve.” Az iménti szövegben Ratzinger bíboros is használja a mai véleményformálók egyik kedvenc szavát, azt hogy „fundamentalista”, amin valójában a hitükhöz ragaszkodókat kell érteni. Mi itt Magyarországon (még) nem érzékeljük, de a nyugati polémiákban a fundamentalista legalább olyan megbélyegző, mint hogy „rasszista”, „antiszemita” vagy „homofób”. Amikor valakire rásütik, hogy fundamentalista (értsd: ragaszkodik a hitelveihez), akkor ott a vitának vége, mert ez valójában sértés. Aki ugyanis ilyen, annak véleménye nem számít, azt nem kell figyelembe venni. Hosszasan lehetne sorolni a példákat arra, hogy mi történik azokkal, akik el mernek térni az uralkodó narratívától. Egy a sok közül Edward Greennek, a Harvard egyetem neves kutatóprofesszorának az esete. A HIV/AIDS kutatással foglalkozó professzor a Washinton Post 2009. március 27-i számában azt írta, hogy a nem keresztények is komolyan kockáztatják a szakmai karrierjüket, ha bizonyos esetekben a véleményükkel a keresztények oldalára állnak. „Mi, liberálisok, akik a globális HIV/AIDS- és családtervezés-kutatásban dolgozunk, óriási szakmai kockázatot vállalunk, ha ilyen megosztó kérdésekben a pápa véleménye mellé állunk. A gumióvszer a szabadság szimbólumává, a fogamzásgátlással együtt pedig a női emancipáció szimbólumává vált, úgyhogy azokra, akik meg merik kérdőjelezni a kondom-ortodoxiát, azonnal a jó ügyek ellenségeiként tekintenek.” Szokatlanul őszinte beszéd a kifinomult véleményterror légkörében – meg is lett az eredménye: Green professzor szerződését nem hosszabbították meg, kutatási projektjeit pedig megszüntették. „Egyéb okokból kifolyólag, a cikkben kifejtett véleményétől teljesen függetlenül”, mondta magyarázatképpen a Harvard Egyetem AIDS Megelőző Kutatási Projektjének adminisztratív igazgatója.
Green professzor esete azóta intő példa minden kutató előtt, hogy meddig terjedhet a véleményének szabadsága, ha meg szeretné őrizni az állását és a kutatási pénzeit. A leghatékonyabb cenzúra mindig az öncenzúra – így működik a relativizmus diktatúrája. A francia gondolkodó, Jean Baudrillard 1990-ben, a berlini fal leomlásakor azt írta, hogy a Nyugat már rég eladta a szabadságát a kényelemért cserébe, és kíváncsi, hogy a most felszabaduló kelet-európai népek mihez kezdenek majd a sajátjukkal.
Hát, jó lenne minél tovább megtartani.
Krúdy Tamás
Fotó: 愚木混株 Cdd20 képe a Pixabay -en.
