Saját belső elvárásainak való perfekcionista megfelelés, érzelmeinek letiltása szintén gyermekkorban gyökerezik: valójában a túl szigorú, követelő, megtorló szülői viselkedés következménye. Az ilyen szülők a spontaneitást, az önfeledtséget, az élet maga teljességében való megélését, a lazítást, az élet élvezetét hátráltató és felesleges tényezőnek értékelték, többre értékelték azonban a kötelességet, a szigorú kereteket, a szabályok feszes követését, a hibák, a tévedések elkerülését, és meg is torolták, ha a gyermek mégis hibázni merészelt. Ha felnőttként nincs ekkora önkontrollja, akkor szétesnek körülötte a dolgok, hiszen az érzelmek szabad és spontán kifejezésre juttatása idegen terep számára, abban nem ismeri ki magát. Az érzelmi gátoltság séma megakadályozza, hogy kapcsolatainkban igazán önmagunkat adjuk.
A torzított minták gyermekként mély nyomokat hagynak lelkünkben. Hamar megtanuljuk, hogy érzéseinkről jobb elterelni a figyelmét, minél mélyebbre rejtjük azokat, annál kevésbé fáj. Azt is, hogy konfliktus esetén a legjobb megoldás az elkerülés, érzelmeink kifejezésével feleslegesen „terheljük” környezetünket. A valódi érzések kimutatásával csak még nagyobb „galibát”, konfliktust okozunk.
Főleg a párok női tagjai panaszkodnak arról, hogy partnerükből egyszerűen nem tudnak semmilyen érzelmi reakciót kicsikarni. Jöhet megsértődés, hisztériázás, faggatózás, sírás, kiabálás, de akár kedveskedés is, nulla érzelmi reakciót tapasztalunk, tényleg olyan, mintha ezek az emberek semmit nem éreznének. Némi arcrándulást azért megtapasztalunk, de erre sokszor még inkább felpaprikázódunk, mintha a falnak beszélnénk, sírógörcsöt kapunk vagy a mellkasát püföljük, teljesen mindegy. Néha elhangzik a „ne izgasd fel magad, próbálj megnyugodni” válasz, de mindez nem segít, sőt, olaj a tűzre. A férfi csak kivonódni próbál a konfliktushelyzetből, szeretné azt elkerülni, vagy legalább csillapítani.
Egy érzelmileg gátolt társsal nehéz a közös lét. Belső élményeiről, saját érzéseiről nehezen beszél, hiába faggatod, és próbálod megnyitni, meddő próbálkozás. A „mondj már valamit” ismétlésébe lassan belefáradunk, fogalmunk sincs, mi zajlik benne. Érzelmi szükségleteit, alapvető vágyait kapcsolataiban nem képes kifejezésre juttatni.
A legtöbb viselkedésmintát a múltból, otthonról hozzuk, az önérvényesítést, vágyaink, akaratunk, igényeink kifejezésre juttatását, és annak módjait is gyermekként tanuljuk meg. Ahol nehezen, vagy egyáltalán nem beszéltek egymásnak az érzéseikről, könnyen előfordul, hogy a gyermek hézagos, vagy nem megfelelő mintát kap a fájdalmas érzésekkel való megküzdésre. Az a személy, aki gyermekként megtanulta, hogy érzelmeiről nem szabad beszélnie, későbbi kapcsolataiban is bizalmatlanság, gyanakvás és zártság jellemezheti őt. Az érzelmi kommunikáció hiányosságai félreértéseket okozhatnak, melyek megrekesztik a kapcsolatokat, és az elszigetelődés, elutasítottág, meg nem értettség érzéséhez vezetnek.
Társként nagyon nehéz az áthatolhatatlan falon túl látni, amelyet önmaga köré épített, mégis akár külső segítséggel, próbáljuk meg, mert a falon túl egy magára hagyott, szeretetlen gyermek ül, aki csak suttogni mer, vagy egészen elnémul, mert szülei úgysem figyelnek az érzéseire, és nem hallják a szavát.
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
Fotó: Image by rod_julian on Freepik
