Mert hogyan bocsáthatnánk meg egy traumatikus, bántalmazó, tönkretett gyerekkort? Egy szétrugdalt kapcsolatot, csalást, árulást, hazugságot, hűtlenséget? Bizalmunk elárulását? Hogyan nézhetnénk annak a szemébe, aki átgázolt rajtunk, aki ilyen mély és nem gyógyuló sebeket ütött rajtunk? Hogyan mondhatnánk ki neki: semmi gond, felejtsük el?
A megbocsátás önmagam miatt fontos, a saját terhem letétele. Megbocsátani morális döntés, gyászfolyamat, lelki tusa, önmarcangolás. Valójában a valóság objektív elfogadását jelenti, amihez időre van szükség, egészen addig, amíg begyógyulnak a sebek, szertefoszlik a düh, és feledésbe merül a sérelem. Akarnunk kell azonban nem nyitva hagyni a sebeinket. Megbocsátani ugyanazt jelenti, mint önként elhúzni a feledés paravánját, mert aki tudatos elengedésre törekszik, annak sokkal könnyebb a megbocsátás is. A megbocsátás is csak teljes odafordulással, figyelemmel, empátiával lehetséges. Mert nem elegendő a szó, a bennem zajló lelki méregtelenítési folyamatoknak be kell végződniük, hogy a másik ember valóban feloldozást nyerjen általam. Ahogy nem elég három üdvözlégy és öt miatyánk sem, mert bűneim attól még marnak, égetnek és szomjaznak arra, hogy könnyebbüljön a lelkem.
Az életünk túl rövid ahhoz, hogy a bosszúvágy, a harag, a düh, a szégyen nehéz érzéseit hordozzuk, míg azok énképünk részévé nem válnak. Közben hagyjuk, hogy a méreg savként marjon legbelül, szétáradjon vérünkben és sejtjeinkben. A düh és a bosszankodás során a szervezet érhálózata összerándul, ahogyan a szem pupillája a sötétben. Testemet elárasztja a saját magam által kiszűrt méreganyag. Mérges vagyok. És maradok, ha nem mondok nemet a félelemre, a bizonytalanságra, a bánatra, az önsajnálatra, a megbocsátani képtelenségemre, a tartós szomorúságomra. Idővel immunrendszerem bánja, a lélek betegségével együtt a testem is megadja magát. „Haragtartónak lenni olyan, mint forró szenet marokra fogni azzal a szándékkal, hogy valaki másra hajítjuk azt; mi fogunk elsőként megsérülni” – mondta Buddha, és ezzel pontosan kifejezte a megbocsátás valódi lényegét. A haragommal, a dühömmel és a sérelmeimhez kapcsolódó nehéz érzésekkel nem annak ártok, akivel megrekedtem, hanem inkább saját magamnak, mert az az én testi-lelki egészségemet rombolja.
Miért adjak új esélyt? Hogy újra sebezhető legyek? Miért érzem úgy, hogy ő egyenként kiszedegeti a mérgező nyilakat a testemből, és én újra céltáblát csinálhatok a szívemből? Megbocsátani akár úgy is lehet, hogy soha többé nem nézek annak a szemébe, aki megbántott.
„Jól van, ezt megjegyeztem.” „Ezt sosem felejtem el neked.” „Megbocsátok, de nem felejtek.” „Mindenre emlékszem.” Ilyen és hasonló frázisokkal dobálózunk értelmetlenül. Ahelyett, hogy elgondolkodnánk azon, a felejtés és megbocsátás között milyen éles a párhuzam. Hogyan bocsátom meg valaki ellenem elkövetett bűnét, ha az idő múlásával folyamatosan felhánytorgatom neki, hogy valahol, valamikor a múltban mit művelt velem? Csak kétféle döntés létezik, valóban megbocsátani és újra az életembe, a világomba engedni őt, vagy soha nem nézni többé a szemébe, de a saját terhemet leraktam. Egyik esetben sincs helye a múltbéli hibák felhánytorgatásának, ez olyan lenne, mintha sosem várnánk meg a film végét, hanem inkább mindig visszatekernénk a legfájdalmasabb részhez, hogy újra zokoghassunk. Mi értelme van a folyamatos szembesítésnek? Ha megbocsátottam, akkor elfelejtettem. Fátylat borítottam rá. És ha úgy döntök, újra a közelembe engedem, mert szeretem, mert fontos nekem.
Meg lehet-e bocsátani azt, ha valaki különös kegyetlenséggel bánt el a lelkünkkel? Megbocsájtható-e a hűtlenség?
A hűtlenséget követően a gyanakvás, a féltékenykedés állandósulhat, a hűtlen fél ezt gyakran igazságtalannak érezheti, hiszen ő bocsánatot kért, megbánta tettét, és szívvel lélekkel készen áll helyrehozni, ami elromlott. Akit megcsaltak, annak valószínűleg több időre van szüksége a hűtlenség feldolgozásához, míg a megcsaló annyira igyekszik a múltat a háta mögött hagyni, hogy ezt nem érti, rosszul érinti a fáziskésés. A hűtlen félnek erősen önmagába nézve át kell gondolnia, mire van szüksége a jövőben ahhoz, hogy elkerülje a kísértést, és ezt őszintén el kell mondania. Vajon milyen hibákat kellene felszámolni ahhoz, hogy elkerüljék a párkapcsolat meggyengülését és a hűtlenséget? Mire van szükség a megerősödéséhez? Mi az, ami korábban hiányzott a hétköznapokból? Hogyan lehet újra színekkel, energiával, szenvedéllyel feltölteni a kiürült kapcsolatot?
Ha a hűtlenséget vészjelnek tekintik, ami kegyetlenül megvallat, és ordító vészcsengőként felhívja a figyelmet a kapcsolat meggyengülésére és hibáira, akkor a félrelépés a halódó szövetség feltámasztójává is válhat.
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
Fotó: Image by bearfotos on Freepik
