„Zuhanás közben már tervezem a felállást” – interjú Bolyki Balázzsal

Bolyki Balázzsal, a Bolyki Brothers a capella énekegyüttes kontratenorjával, dalszerzőjével, szövegírójával beszélgettünk Körkérdés című rovatunkban, melyben ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Egyszer Budapesten az állatkertben a drága Gyuri bátyám vigyázott rám és egy kis barátomra. A köztünk lévő két-három év különbség abban a korban rengeteg számított, így édesanyánk rá bízott, és finanszírozta is a közös programot, ami viszont gyorsan lezárult, mert a bátyámnak volt egy randilehetősége. Mi pedig útban voltunk, ezért megegyeztünk, hogy a pénzt ideadja nekünk, és majd otthon, Biatorbágyon találkozunk. A barátommal kiválasztottuk a legideálisabb helyszínt a pénzköltésre: az Oktogonon volt az Abbázia étterem, egy nagyon kultikus hely, amit mindig csorgó nyállal néztem, amikor a körúton jártunk, zeneiskolába menet. Minden úgy történt, ahogy a filmekben szokott. Nem tudom, miért engedtek be két tizenévest az étterembe, de megtették. Egy nagyon szép asztalt kaptunk, és elkezdtünk rendelni, majd iszonyat nagy kajálásba fogtunk. Aztán eszünkbe jutott, hogy el kell indulnunk ahhoz, hogy ne buktassuk le a bátyánkat, így gyorsan kikértük a számlát. Viszont bármennyire is igyekeztünk előre kiszámolni a rendelés összegét, utólag kiderült, hogy a zsebünkben lévő pénz nem lesz elég, csak úgy, ha az utazásra félretett pénzt is hozzátesszük, akkor viszont későn érünk haza, és lebuktatjuk a bátyámat is. Nagy gondba estünk, mérlegeltünk, végül hoztunk egy nem bölcs döntést: lelépünk. Soha életünkben előtte-utána ilyet nem tettünk, de akkor erre szavaztunk. Adrenalinszintünk az egekbe szökött, maffiafilmbe illő jelentként éltük meg, ahogy egyenként elmentünk a mosdóba, majd ki az ajtón, éppen jött az 1-es busz, sprinteltünk a buszig, felszálltunk és már indultunk is. Budapest városhatárig biztosan tudtuk, hogy minden rendőrautó minket üldözött, és mire leszálltunk, úgy éreztük mintha négy év letöltendő büntetést kaptunk volna. Napokig nem találkoztunk, nehogy meglássanak minket együtt. Jóval később elmeséltem édesapámnak, aki úgy döntött: be kell vállalni. Mivel az összegre pontosan emlékeztünk, azt is vittük magunkkal, de átadni nem tudtuk, gyakorlatilag elzavartak az étteremből. Akkor derült ki, hogy ez akár napi szinten is előfordul. Mindenesetre, ha ennek a cikknek a hatására jelentkezne a pincér, állom az összeget…

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Már nem emlékszem, hogy édesapám vagy nagyapám mondta: nem az a lényeg, hogy az embernek mije van, hanem az, hogy amije van, azzal mit tud kezdeni. Nekem ez a legfontosabb mottóm, mindig ide jutok. Csodálatosnak tartom, hogy ki mit tud kihozni a talentumaiból. Például Nick Vujicic, aki jóbarátom, akaratlanul is mindig emlékeztet arra, hogy míg nekem minden lehetőségem megvan mindenre, neki se keze, se lába, de ha összeszámoljuk a másokra gyakorolt impulzusokat, én egyszázadát, ezredét tudom felmutatni az övének, pedig én is egy aktív ember vagyok.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a fiainak?

Ne elégedjenek meg azzal, hogy egy „munkát” elvégeznek, hanem csináljanak mindent szenvedéllyel, tűzzel, legyen szó akár takarításról vagy papírcsákó-hajtogatásról. Vagyis „szenvedélymeghajtásos” üzemmódban éljenek, ahogy én magam is. Mondok egy példát, hogy érthetőbb legyen, mire gondolok. Van két háziasszony, akinek ugyanaz a feladata: ebédet adni a családnak. Az egyik így éli meg: bedobtam a fazékba a paradicsomot, a másikba a tésztát, majd összekevertem és kitettem az asztalra: nesze, egyetek, paradicsomos tészta. A másik: felkötöttem egy kötényt, elővettem kedvenc edényemet, felolvasztottam egy kis zsiradékot, hagymát pirítottam – balról jobbra kevergetve – , majd hozzátettem a darált húst, leöntöttem friss paradicsomszósszal, megfűszereztem a balkonládából kivett pár szál friss bazsalikommal, közben roppanósra főztem a tésztát pici sóval és olajjal és voilà: a Spaghetti Bolognese tálalva! A kettő közti különbség minimális, hiszen ugyanannyi időt töltöttek vele a konyhában, mégis hatalmas a különbség abban, ahogyan megélték, és bizonyára abban is, ahogy a családjuk fogadta az ebédet.

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Én még abból a korból jövök, amikor még nem volt divat a különoktatás. Hetedikes koromban vezették be a külön tornaórát, ami nekem nagy lelki sérülést okozott. Annyira nem éreztem fairnek, hogy legszívesebben tüntetést szerveztem volna. De mivel semmit nem tehettünk, így csak próbáltunk leskelődni, mi történik a lányok óráján. Nekem négy bátyám volt, akik mindent elmeséltek a sulis dolgaikról, tanulhattam az ő hibáikból, és már nem is éreztem menőnek, amikor a saját korosztályomban a fiúk mindenféle idétlenséget kipróbáltak. Volt egy-két jó barátom a srácok közül, de inkább a lányokhoz húztam, és én inkább velük barátkoztam. A kérdésre visszatérve: attól függ, milyen életkorról beszélünk. Annak tudatában, hogy a lányok korábban érnek, és másként gondolkodnak, jó is lehet a külön oktatás, ugyanakkor pont ezért jó, ha egymásra érzékenyek vagyunk, és nem szeparáltan létezünk. Erről az jut eszembe, hogy végighallgathattam, hogyan tanítják – a sakkon keresztül az életre – az ország legnagyobb sakkmesterei a gyerekeket: például úgy, hogy tudniuk kell, egy adott helyzetben mit fog lépni egy 14 éves kislány, vagy mit egy 50 éves professzor – ennyire ismerniük kell a partnerüket.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Nem. Mivel az erőszak negatív előjelű: ha valaki rátolja az erejét a másikra, annak akarata ellenére – ez nem lehet jogos. De az önvédelem, a szeretteim, a gyengébbek védelme, az jogos bármi áron.

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Ha baleset ér egy gyermeket és mindenki megriad, akkor egy férfi komoly támaszt tud nyújtani azzal, hogy megőrzi a hidegvérét. Emlékszem, amikor egyszer palacsintasütés közben berohant az egyik fiam és teljes nyugalommal közölte: „Apa, Levente kiugrott az ablakon. Lent van a földön, és ömlik a fejéből a vér.” Először nem vettem komolyan, mert szoktak velem „viccelni”, de aztán láttam, hogy falfehér, és nem mosolyog, így kirohantam: a fiam az erkélyről James Bond módjára felugrott a tuja tetejére, ami visszahajlott a gyerek súlyától, és az erkély széle megvágta a fejét. Legszívesebben én is elájultam, vagy ordítottam volna, mikor megláttam, de nem tehettem. Az ilyen vészhelyzetektől eltekintve, minden egyéb esetben viszont azt gondolom, nemcsak szabad, hanem kötelező, hogy érzéseinket megéljük, kimutassuk, akár férfiról, akár nőről van szó.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

Nincs olyan, hogy ideális. Ez családfüggő. De ha én is bejárok a koszos cipőmmel a lakásba, ha én is ott élek, akkor nem mondhatom, hogy nekem nincs vele dolgom. Olyan persze lehet, hogy azt mondjuk a másiknak: hagyd, ezt inkább megcsinálom én, mert te mással foglalkozol épp, de akkor az alap, hogy ezt nem vesszük természetes felmentésnek, és lehetőleg meg is köszönjük a másiknak.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Mindent. Én az átlaghoz képest nagyon sokat voltam a gyerekeimmel, ezért azt hittem, nagyon jó apuka vagyok. De aztán úgy hozta az élet, hogy sokszor egyedül kellett a napi dolgaikkal megbirkózni, és akkor rájöttem, mi minden van, amivel nem – én – foglalkoztam velük kapcsolatban. Imádok főzni, szeretek vasalni, mosogatni, ritkábban takarítok, mint az átlag házi tündérek, de akkor nagyon alaposan, szenvedéllyel. Egyetlen dolog van, amit nem szeretek: a fokhagymapucolást, amit nagy mennyiségben fogyasztunk, így sajnos sokszor kell csinálnom.

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Alapvetően mindig túl sokat dolgozom. Mindig rengeteg ötlet, projekt pörög a fejemben. Ahogy az ember öregszik, jobban megérzi a bajokat, én is sokszor találkozom a fizikai határaimmal, amikor meg kell állni, és átértékelni a dolgokat. De a túl sok munka átka inkább a környezetemen csapódik le, én főleg az áldásait élvezem. Mondhatni, a tehetségem rabszolgája vagyok. Néha irigylem a nyolcórás munkát végzőket, de csak néha. Bárhol vagyok, mindig velem jön az irodám, a munkahelyem. Két napot kibírok enélkül, de nem többet, ezért aztán nagyon ritkán nyaralok. Nincs is úgy rá igényem, mint másnak, mert én munka közben bejárhattam a világot. Körülbelül negyvenéves elmúltam, mikor a párom először elvitt úgy igazán nyaralni, de „nehezemre esett” semmit tenni, bár nagyon jól éreztem magam. A fiaimmal is voltunk nyaralni, de azt meg végigfőztem. Úgyhogy én inkább azt vallom: minden nap találjunk időt a pihenésre.

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

Valójában hivatalosan a teljességet hivatott ábrázolni, az egységet, hiszen a férfi és a nő egymás kivetülései, ezért az egységet egymásban láthatjuk meg. A férfi egy igazi nő mellett tud igazi férfi lenni, és fordítva. A férfi ne várja el, hogy a felesége tökéletes legyen és fordítva, viszont mindkettőnek van egy tökéletes megváltója Jézus Krisztus személyében. A házasság a legnagyobb áldás, de a pokol intézménye is tud lenni – attól függően, hogyan viszonyulunk egymáshoz. Ha mindketten igyekszünk megadni a másiknak azt, amire szüksége van, és nem azt várjuk el, hogy a másik boldoggá tegyen minket, akkor csodálatos. A házasság egy döntés. A válás nem old meg semmit, kivéve ha a családtagok fizikai veszélyben vannak, de ott sincs válás károk nélkül. A házasság életünk legnagyobb vállalkozása. Nekem nagyon tetszik az az indiai vonal, amivel találkoztam: a nagybácsi – nem az apa – választ feleséget a fiúnak. Neki kell lemenedzselnie az egészet, az első randin ott sincs a fiatalember. Az eredmény pedig többnyire a működő házasság. Természetesen hasonló szokásokkal milliók tönkretett életét is láthattuk, de itt az a lényeg, ha ennek a párnak bármilyen párkapcsolati problémája van, a nagybácsinak abban is részt kell vennie, mediátorként. Neki e házasságot tekintve életre szóló felelőssége van, ami azonban nem veszi le a párkapcsolat gondozásának felelősségét a fiatal pár válláról.

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Én minden nap újrakezdhetem az életem. Ez a lényege az élet nevű játéknak. Az Istentől kapott kegyelem erről szól. Minden reggel új lehetőségeket kapok, és csak az én felelősségem, hogy mit hozok ki abból a napból, vagyis tudok-e mit kezdeni azzal, amim van. Én folyamatosan „rebootolok”, „upgrade-elek”, így élek. Rengeteg embert bántottam meg, sok nem jó döntést hoztam, amire nem vagyok büszke. Ezért úgy próbálok élni, hogy ahol fájdalmat okoztam, ott áldás tudjak lenni, vagy legalább ne okozzak több fájdalmat. Ahol pedig engem bántottak, abba ne ragadjak bele; ahogy sokszor énekeljük: tudjak homokba írni. És egy konkrét példa: a covid nekem lehetőséget adott arra, hogy elmenjek egy életmódközpontba Elekre, és vegánok közt tanulhattam. Utána három hónap alatt 42 kilogrammot adtam le, a cukorbetegségem megszűnőben, és beiktattam újra a mozgást. Ez nem fogyókúra, ez szemléletváltás. Nagy újrakezdő vagyok. A legnagyobb talentumomnak ezt tartom, nem a zenei tehetségemet: a magam által vert helyzetemből Isten megtanított úgy felállni, hogy zuhanás közben már tervezem a felállást.

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

Te vagy az. Te, aki most olvasod, te vagy a következő hős, és ez baromira fontos. Egyetlen döntés kérdése. Ha világbajnok testépítő akarok lenni, akkor megnézem, mit csinál egy világbajnok testépítő, és ha ugyanazt csinálom, akkor nagy eséllyel én is az tudok lenni. De ez nemcsak ilyen fajta célokra vonatkozik, hanem bármire. És igen van. A történelmi sorrend így alakult: kezdetben volt az Isten, aztán lettek istenek, félistenek, az olimpikonok, a sztárok – ez a ’30-as, ’70-es években még iszonyú komoly teljesítményt igényelt, ott van például Michael Jackson vagy Tina Turner –, és napjainkban az „infláció” hatására létrejött a celeb meg az influenszer. Szükség van tehát hősökre, de iszonyú ártalmas, ha valaki elhiszi magáról, hogy ő különleges, felsőbbrendű; csak azért, mert lehetőséget kapott hőssé válni éppen azoktól a csodálóktól, akiket aztán lenéz. Egy igazi hős nem felsőbbrendű, hanem szolga. Azért lehet káros, ha csak hőseid vannak és nem te magad cselekszel akként, mert akkor azokat emeled magasra, akik valójában ugyanolyanok mint te, viszont egyre távolabb kerülsz a saját csodáidtól. A te életedben legyél te a főszereplő!

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Minden gyerekkori álmom teljesült, kivéve egyet, de azt nem mondom el. Mertem álmodni: hatévesen egy sóderkupac tetején játszva egy biatorbágyi falucskában bakelitlemezen hallottam a Golden Gate kvartettet, és azt mondtam: ugyanezt szeretném csinálni, csak sokkal jobban. Évtizedekkel később pedig egy nemzetközi acappella világversenyen elnyertük a legrangosabb díjat, sőt később már kollégaként találkozhattam az eredeti Golden Gate tagokkal is. Sok álmomról akkor derült ki, hogy az volt, amikor megvalósult. És összességében sokkal többet kaptam Istentől, mint amennyiről álmodtam; két-három életre elegendő élményben, visszacsatolásban, történésben és sikerben volt részem.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az és miért?

Ha bibliai hőst említenék, akkor nem mernék vele találkozni, lemondanám a randi előtt, mert félnék az esetleges csalódástól. Az összes többi emberre pedig ugyanaz érvényes, amit az előbb mondtam: sokkal több emberrel találkoztam, mint amiről álmodni mertem volna. De ha mégis muszáj valamit válaszolnom, akkor azt mondom: nagyon szeretnék a „mindenkivel”, vagy a „bárkivel” találkozni, mert ahogy telik az idő, egyre fontosabbak számomra a személyes találkozások; az, hogy minél több életutat megismerjek igazán. És azt tapasztalom, ezek minél egyszerűbbek, annál nagyszerűbbek; minél kevésbé csillogó, annál izgalmasabb élettörténetekre bukkanhatunk.

Mit jelent önnek az, hogy „szent”?

Alapvetően annak kérdése, hogy mit jelent valaki számára a szentség. Ez vallási kifejezés: minden az, ami Isten köréhez tartozik, annak elválaszthatatlan tulajdonsága. Szentek lehetünk mi is Krisztusban, mert Isten meg tud szentelni minket. Szent az, ami érinthetetlen és tökéletes, ugyanakkor a kegyelem, Isten szeretete által ez a mi nagy lehetőségünk is, hiszen az összes jó, ami bennünk van, az isteni. Ha sokszor kapcsolódsz Istenhez, annál inkább tükröződik benned és rajtad.

NÉVJEGY – a Bolyki Brothers a capella énekegyüttes kontratenorja, dalszerző, szövegíró

  • Budapesten született, 1974-ben.
  • Először öt évig zongorázni tanult, majd 11 évesen klarinétozni kezdett. 12 évesen megnyerte a budapesti fafúvós versenyt, majd még ugyanebben az évben első helyezést ért el az országos versenyen. Nem sokkal ezután felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába. Komolyzenei tanulmányai mellett szaxofonozni kezdett gospel, jazz és pop produkciókban.
  • Dalszerzőként, szövegíróként és hangszerelőként számos hazai és külföldi lemezen közreműködött, és több esetben kapott munkája elismeréseként arany és platina lemezt.
  • Mindeközben három fiútestvérével családi a cappella együttest alapítottak Bolyki Brothers néven, 1985-ben. Repertoárjukban tradicionális spirituálékat, és egyedi hangszerelésű saját dalokat, a „modern gospelt” részesítik előnyben. A Bolyki Brothers nemzetközi szinten is ismert lett: rendszeresen felléptek Európa legkiemelkedőbb dzsessz-, a cappella és gospel rendezvényein. Az igazi áttörést a 2005-ös grazi Vokal Total a cappella Világverseny hozta számukra, ahol a Bolyki Brothers a verseny történetének legeredményesebb együttese lett. Felléptek Európa legfontosabb dzsessz- és a cappella fesztiváljain (Bécs, Graz, Milánó, Amszterdam, Belgrád, Ljubljana, München), énekeltek a több száz éves párizsi Saint-Sulpice katedrális patinás falai közt, és két alkalommal vett részt a ProChrist-en, Európa legnagyobb evangelizációs rendezvényén (2005 München, 2009 Chemnitz). 2007-ben egy hónapos amerikai turnén vettek részt, ahol 25 koncertet adtak különböző gospel szentélyekben Philadelphiától Orlandoig, de felléptek az amerikai show biznisz egyik fellegvárában, Disneyland-ben is. 2008 nyarán meghívást kaptak Kínába, ahol többek közt a telt házas Shanghai Concert Hall közönségét kápráztatták el műsorukkal.
  • Olyan világsztárokkal dolgoztak együtt, mint a világhírű gitárművész Al Di Meola, vagy a Holmes Brothers, akik több alkalommal voltak az év blues együttese az USA-ban. Amerika legnagyobb gospelkiadója (Daywind Records) felkérésére részt vettek a legendás Ira Stanphill emlékalbumának elkészítésében is. Olyan művészekkel szerepeltek együtt, mint a The Cathedral Singers és az azóta elhunyt Johnny Cash.
  • Balázs énekesként dolgozott a hazai könnyűzenei élet kiemelkedő alakjaival lemezen, koncerteken, és show műsorokban egyaránt. (A teljesség igénye nélkül: Horgas Eszter, Illényi Katica, Malek Andrea, Tóth Vera, Szentpéteri Csilla, Zsédenyi Adrienn, Abebe Dániel, Bársony Bálint, Dés László, Hajós András, Horváth Charlie, Ferenczi György, Caramel, Gáspár Laci, és még számos kiváló muzsikus.)
  • 2009-ben Kirk Franklin 7 Grammy díjas gospel előadóművész előzenekaraként bemutatta tudását és tehetségét Budapesten.
  • Legfontosabb díjai: a grazi Vokal Total a capella világverseny első (jazz) és második (gospel) és közönség díjasa (2005), Junior Prima díjas (2009).
  • Négy fiúgyermeke van.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés című rovatunkban!

Fotó: Bolyki Balázs hivatalos Facebook-oldala 

Osszd meg a cikket!
Kapcsolódó cikkek
FFK A férfi útja
admin

Élet Alain Delonon túl – 7 jó tanács az ismerkedéshez fiatalon

Szinte minden héten vetíti valamelyik tévécsatorna a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? című vígjátékot, melynek címén rendre megakad az ember szeme, ám kevesen vagyunk rá igazán kíváncsiak, mert őszintén: ki akarja tudni a kérdésre a választ? Sokkal érdekesebb volna például arról filmet forgatni, hogyan szerezzünk meg, azaz – mivel nem birtokolni szeretnénk! – miként nyűgözzünk le mondjuk 7 őszinte lépésben (nem is kell 10) egy hölgyet. Akár a kiszemelt lányt a gimnáziumban, főiskolán, egyetemen, mert a diákélet a nagy találkozások, ismerkedések időszaka.

Tovább
FFK Kultúrát Apától
admin

Félúton a világhír felé – Molnár Farkas félbeszakadt életműve

75 éve hunyt el a neves avantgárd építész, Molnár Farkas, aki azért nem lett világhírű, mert külföldi mesterei és kollégái unszolás ellenére nem költözött Amerikába, hanem itthon maradt és felívelő pályafutásának 1945 januárjában egy bombatalálat vetett véget. Hivatásának tekintette az építészetet, aminek igazi mestere volt.

Tovább