Feleség vs. szerető
Az ilyen típusú viselkedést ma macsónak mondanánk, mégpedig a legrosszabb értelemben véve, pedig nem is olyan régen – a II. világháború előtt – az úri középosztály tagjai közt (is) elég elterjedt volt. A szokás szerint a nagykorúságot elért fiatalurat egy nagybácsi vitte el a rosszlányokhoz, ami amolyan beavatás-féleségnek is számított. Az így felavatott ifjú aztán megnősült, gyerekei születtek, élte a tisztes polgári életet és közben visszajárt a lányokhoz a piroslámpás negyedbe. A magyar irodalom tele van ilyen történetekkel. Sőt, nagy íróink közül nem egy évekig egyenesen bordélyházakban élt. Ez az álszent és hazug életmód rengeteg embernek okozott szenvedést, kezdve az elhanyagolt feleségektől, a reménykedő szeretőkön át az állandó bűntudattól szenvedő férfiakig.
De egyáltalán nem mondhatjuk, hogy ez a típus mára teljesen kihalt volna. Vannak országok (például Japán), ahol sok családban még mindig eléggé elterjedt szokás, hogy a házastársak csak gyermeknemzés céljából érintkeznek egymással, a férfi pedig bárokban, klubokban, esetleg virtuálisan elégíti ki egyéb igényeit. Az ilyen ember gondolkodásában nagyon élesen különválik a szexuális örömszerzés és az utódnemzés. Kicsit leegyszerűsítve úgy is fogalmazhatnánk, hogy azokra a nőkre, akikkel a szexuális fantáziáit kiéli, úgy tekint, mint egyszerű tárgyakra, akik csak arra valók, hogy őt kielégítsék. Gyermekei anyját viszont nem tudja (és nem is akarja) ily módon eltárgyiasítani, perverz vágyait nem éli ki rajta, amitől viszont a házasélet is csak kötelező kényszer, és nem a gyönyör forrása lesz a számára. Teljesen világos, hogy ez így nem jó, nagyon sok házasság ment tönkre éppen emiatt, ahogy ezt már oly sokszor ki is elemezték.
Szexuális kísérletezők
Az egyik jótanács, amit ma a pároknak szoktak adni a szexuális elhidegülés leküzdésére az, hogy kezdjenek el kísérletezni. Mindig leírják, hogy legyenek nagyon körültekintőek és érzékenyek, csak olyasmit csináljanak, amire mindketten készen vannak; orális szex, anális szex, fétis, gruppen, párcsere, swinger – mindegy mi, csak legyenek nagyon felnőttek, megértőek és gyengédek. És a kíváncsi szexuális kísérletező pazar technikai leírást kap mindenről, hogy miként kell csinálni. Arról viszont, hogy mindeközben mi zajlik le az ember lelkében és pszichéjében, soha egyetlen szó sem esik. Pedig a perverziók makacs dolgok, olyanok, mint az ajakherpesz, ha egyszer beszerezte az ember, nagyon nehéz megszabadulni tőle. Aki csak a kéjt keresi a partnerével, meg fogja tapasztalni, hogy egy idő után ugyanannyi kéjmennyiség eléréséhez egyre extrémebb dolgokat kell csinálnia. Egy lefelé húzó spirálba kerül, aminek a logikus vége a kéjgyilkosság, (bár ide, szerencsére, csak nagyon kevesek jutnak el). De ahogy minél jobban megszilárdulnak a perverziók, úgy válik a másik személyéből is egyre inkább tárgy, amire szükség van, hogy a megfelelő kéjmennyiség meglegyen. A filmtörténetben több olyan alkotás is van, amelyik ezt a folyamatot mutatja be, mint Az utolsó tangó Párizsban, a 9 és fél hét vagy a Keserű méz.
A régi típusú macsó szemében a házastársa legalább mindvégig megmaradt személynek, ez az újfajta, kísérletezős hozzáállás pedig még a partnereket is eltárgyiasítja, ami nem kedvező fordulat egyik fél szempontjából sem. Szóval azt tanácsoljuk, hogy a szent vagy kurva ellentmondást, ami a férfiak agyában létezik, ne úgy oldja föl, hogy akkor legyen minden nő kurva (vannak férfiak, akik előszeretettel hangoztatják ezt), hanem éppen ellenkezőleg, gondoljon minden nőre szentként, ahogy az édesanyjára tenné. Hiszen minden nő édesanya (vagy legalábbis lehetne) csak éppen nem az övé, hanem másé. Nincs is talán fontosabb kötelessége egy apának, hogy megtanítsa a fiát tisztelni a nőket, akik ugyanúgy édesanyák, lányok, húgok és nővérek, mint az ő nőrokonai – csak éppen másokéi. A tisztelet ugyanis nem automatikus dolog, azt meg kell tanítani – és meg kell tanulni.
Neo
Fotó: Enrique Meseguer képe a Pixabay -en.
