A Föld lehetséges túlnépesedésének a gondolata a hagyomány szerint először Thomas Malthus fejéből pattant ki még 1798-ban. Számításai alapján úgy találta, hogy míg a világ élelmiszertermelése lineárisan nő, addig a népesség exponenciálisan, tehát sokkal gyorsabban. Így egyre több embernek egyre kevesebb élelmiszer jut. Felvilágosult kortársaival ellentétben ő nem hitt az emberiség fejlődésének korlátlanságában, és azt jósolta, hogy az embercsoportok közötti gazdasági különbségek nem eltűnnek, hanem növekedni fognak. Az anglikán lelkész Malthus úgy gondolta, hogy azért van a világban jelen a háború, a járványok és a bűn, hogy a túlszaporodó emberiséget mindig a megfelelő nívón tartsa. Nézetei bár nagy port kavartak, de nem örvendtek túl nagy népszerűségnek a saját korában sem. A neve is hamar kihullott a kollektív emlékezetből a rációba és fejlődésbe vetett korlátlan hit olyan nagyságai mellett, mint Jean-Jacques Rousseau vagy Condorcet márki.
Aztán az 1950-es években hirtelen újra felfedezték Malthust és vele együtt a túlnépesedés problémáját, ami szép fokozatosan bekerült a köztudatba is.
Egy attitűd születése
Az emberiség lélekszáma a XX. század elején 1,8 milliárd volt, 2022 novemberében pedig átlépte a 8 milliárdot, azaz alig több mint egy évszázad alatt megnégyszereződött. Az 1950-es években a gyarapodás elérte az évi 2 százalékot: ilyen népességrobbanásra valóban nem volt még példa az emberiség történelme során. Az okok közismertek. Az elmúlt évszázadban radikálisan megugrott, sok helyen a duplájára emelkedett az emberek várható élettartama. A közegészségügyi ellátás fejlődésének köszönhetően jelentősen csökkent a csecsemő- és gyermekhalandóság, ám a születések száma továbbra is magas maradt. Korábban egy családba születő 8-10 gyerekből 2-3 ha megérte a felnőttkort, újabban pedig majdnem mindegyik. A hihetetlen embertömeg ökológiai katasztrófával fenyeget; fogy a termőföld, fogy az ivóvíz, szennyeződik a levegő. Al Gore egykori amerikai alelnök Oscar díj nyertes Kényelmetlen igazság című dokumentumfilmjéből tudhatjuk, hogy a jegesmedvék rövidesen kipusztulnak, nem is beszélve a hegyi gorillákról vagy az afrikai elefántról, amelyektől az egyre növekvő embertömeg veszi el az életterüket. Mindenki tudja, hogy ökológiai szempontból a 24. órában vagyunk, valamit tehát nagyon gyorsan tenni kell a népesség növekedésének megállítása érdekében. Az is köztudott, hogy a világ gazdag országaiban (pl. Nyugat-Európa, Japán, stb.), ahol túl vannak már az úgynevezett demográfiai átmenet korszakán, kevés gyerek születik, a szegény országokban pedig sok, teljesen világos tehát, hogy a szegénység terjedéséért és a túlnépesedésért ezek az országok a felelősek. A nyugati ember gondolkodásába szinte kiirthatatlanul bevésődött ez a nézet. Nicholas Kristof (akinek a szülei Magyarországról vándoroltak ki a második világháborút követően) a New York Times neves publicistája a 2010. szeptember 25-én megjelent Birth Control over Baldness című cikkében például azt írja, hogy „Lehetetlen hatékonyan küzdeni a szegénység ellen, amikor a születések száma az egekben van.” A megoldás pedig, ahogy ez a cikk címében is benne van, a születésszabályozás.
Születésszabályozást mindenkinek!
Az ötlet nem új keletű. Az emberiség éhhalálát vizionáló könyvek megjelenését követően 1974-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete népesedési konferenciát tartott Bukarestben. A nyugati és az ázsiai küldöttek javarészt egyetértettek abban, hogy a világ társadalmi és gazdasági problémáinak gyökere a rohamos népességgyarapodás. Az afrikai és a dél-amerikai országok viszont makacsul ellenezték a bármiféle demográfiai kontroll bevezetését. A nyugatiaknak taktikát kellett tehát változtatniuk. Ekkor került előtérbe az „emberi jogi” megközelítés, amiben nagy szerepe volt az IPPF-nek, az International Planned Parenthood Federation-nek (Nemzetközi Tervezett Szülőség Szövetség). A bukaresti ENSZ-konferencián nem különböző nemzeti kormányok vettek részt, hanem szakértői delegációk. A nyugati és az ázsiai delegációk szakértői között pedig sokan az IPPF képviselői voltak. Nekik sikerült áterőltetniük, hogy a fő hangsúly a nők „szexuális és reproduktív egészséghez” való jogára helyeződjön, amelynek egyik sarokpontja a „biztonságos abortuszhoz” való jog. A bukaresti volt az a konferencia, amikor egy ENSZ dokumentumból először vették ki teljes egészében az „apa” szót, és az „anya” szó is mindössze hatszor szerepel benne, akkor is csak olyan szövegkörnyezetben, hogy pl. „anyanyelv”.
A bukaresti sikert követően az IPPF nyomásgyakorló lobbicsoportokat hozott létre a világ számos országában, de a tevékenységének a legfontosabb terepe továbbra is az ENSZ maradt. 1980-ban, amikor a túlnépesedéstől való félelem a tetőfokára hágott, a népességkontroll élharcosai a következőt tették, illetve programot tűzték ki célul maga elé: „1995-re világszerte kötelező születésszabályozási lépéseket foganatosítanak. 2000-re pedig a Tervezett Szülőség (Planned Parenthood) mozgalom legyőz minden más gondolkodásmódot és a fogantatás szabályozása ki lesz vonva az egyének felelősségi köréből. A férfiakat 14 éves korukban sterilizálják, miután levettek tőlük megfelelő mennyiségű ondót, amit egy spermabankban lefagyasztanak. Minden fogantatáshoz állami vagy szövetségi hatósági engedély szükséges, mely szervezetek először is megvizsgálják a szülők genetikai egészségét és csak akkor adják meg a megtermékenyítésre az engedélyt, ha mindkét szülő a legjobb genetikai állománnyal rendelkezik. 2000-re a mesterséges megtermékenyítés lesz az elsődleges módszer, hogy genetikailag felsőbbrendű utódokat hozzunk létre.” És hogy ez az egész nem csak néhány „társadalommérnök” pszichedelikus LSD tripje, arra több példát is lehet találni az elmúlt évtizedekből, amelyekről egy következő részben fogunk beszámolni.
Krúdy Tamás
Fotó: Darko Djurin képe a Pixabay -en.
