Nem tudják, milyen nőnek lenni, egy férfi oldalán. Fogalmuk sincs, milyen az, amikor a harmónia karöltve jár az elköteleződéssel, az elköteleződés pedig a lélek szabadságával. Sokan azt gondolják, ha szabadságot adnak partnerüknek, az egyenlő lesz a hűtlenségre való felbujtással.
Szabadságot adni annyi, mint a reggeli fényben csókot adni, és elengedni egymást külön utakra, csodatévő utakra. Egy érzelmileg érett férfi hálás ezért a szabadon engedő, bizalmon alapuló szerelemért, a célokat megvalósító útra indító puha csókokért, amelyeket reggelente kap útravalóul, mert így felvértezve indulhat az anyagi világ hiénái ellen. És szabadon engedni a másikat saját lelki épülését szolgáló külön ösvényekre sem egyenlő gondatlanságból elkövetett kapcsolatrombolással, ha egymáshoz bekötött szemmel is megtaláljuk az utat.
A nő manapság egyre inkább csupán nőnemű lény, mert senki nem mutatta meg neki, hogyan kell lányból nővé varázsolódni. Ezért ott topog a határvonalon, a kettő között gerinc, tartás, és önbecsülés nélkül selypegve, értelmetlenül zavarosan kommunikálva az álnőiességet a külvilág felé, de valójában csak a mai trend elvárásainak próbál megfelelni kétségbeesetten, figyelemért, pozitív megerősítésért könyörögve. Egy „hurráoptimista”, de valójában reménytelenül magányos, és elveszett „klónhadsereg” tagjaivá válik a női társadalom egy része, egyen szájjal, egyen hajjal, egyen sminkben, egyen pózban, vagy „bullshit-generátorral” szerkesztett, „motiváló” gondolatokat megosztva a közösségi oldalakon, pozitív „feedbackért” kuncsorogva, és bár van ezer lájkja, de valójában egy lyukas garasa sincs, amit értéknek nevezhetnénk.
Az igazi, saját értékeivel tisztában lévő, biztos erkölcsi iránytűvel rendelkező, nőiességét megélő, tudatos nő úgy elbújt mostanság, hogy a férfi csak keresgéli, mint tűt a szénakazalban. A nők pedig ütvefúróval a kezükben sírnak, éppen túl egy abroncscserén, hogy hová tűntek a férfiak, miközben simán bemennek gurtnit venni a barkácsáruházba, ha leszakadt a redőny, sőt meg is javítják azt.
Udvariatlan taplónak titulálják azt a férfit, aki előttük lép az étterembe, és arrogánsan félbeszakítják őt, ha helyettük is elmondaná a rendelést a pincérnek. A nők magától értetődően nyúlnak a bankkártyájukért a vacsora végeztével, és nem lehet őket hazakísérni, mert saját autóval érkeztek.
Markáns, férfias vonásokat növesztettek a mai nők, hogy felvértezzék önmagukat az élet viharaival szemben. Ám férfias energiáik messzire taszítják a női finomságra vágyó férfit.
Az udvarlás egy pillekönnyű, fesztelen, könnyed tánc volna egymás felé, lépésről lépésre, fokról-fokra, egymáshoz mindig kicsit közelebb dőlve. De kimarad, elmarad, szükségtelen időhúzás az manapság, inkább nézzük meg gyorsan, hogy passzolunk-e az ágyban, mert ha két nap után nem, az szörnyűséges tragédia. Akkor inkább búcsú nélkül keresgéljük a ruháinkat a hajnali félhomályban gyorsan, vagy főzzünk indulós kávét nagy feltűnően, hogy a másik is értsen a szóból. Összeboruló idegen testek vagyunk, mert a szex sürgető komfortérzet lett, és a junk sex hamar csillapítja az éhséget, akár csak a junk food, de (táp)érték nélküli, silány egy minőség.
Nő vagyok egy férfi oldalán. Egyre kevesebben leszünk, akik ezt ki tudjuk mondani manapság? Akik nem tévesztjük össze a férfigondoskodást egy támaszkodó, kihasználó párkapcsolattal, akik megtanultunk adni, mert akkor mindketten ugyanannyit kapunk is, és akik a hiányzó önbecsülés visszaszerzését nem egy párkapcsolattól várják? Akik megértették, hogy párkapcsolatban élni nem terápia, nem gyógyír magány ellen, és az elveszett, vagy sosem volt önbizalmat nem egy társ fogja megalapozni? Szomorú társfüggő, „biztonságprosti” ez a mai társadalom, a legnagyobb visszaéléseket is elviseljük, és nem változtatunk, nem lépünk ki a mérgező, lehúzó kapcsolat szorításából sem, hanyatt fekszünk a státusznak, anyagi biztonságnak, bejáratott komfortzónának, így telik el az élet.
Nő vagyok, egy férfi oldalán. Egy olyan férfi oldalán, aki ellenállt a modern időknek, és nem hagyta magát női tulajdonságokkal felruházott, metroszexuális teremtménnyé változtatni. Egyenrangú kapcsolatban élek, nem támaszkodom. Van tartásom, gerincem, nem vagyok képes bármire egy kis figyelem- és szeretetadagért. Nem sodródom méltatlan helyzetekbe, nem hagyom már, hogy sáros lábbal portyázzanak a szívemen az érdemtelenek. Nem élek szerepkáoszban, nem próbálok mindkét szerepben fogcsikorgatva, női energiáimat gyengítve megfelelni. Nő vagyok, egy férfi oldalán. És nem is lehetek jobb helyen.
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
Fotók: PunkToad via DesignHunt / CC BY
chummels via pixabay.com
Comfreak via pixabay.com
