Nem születünk apának…

Apák napján az apákat és nagyapákat ünnepeljük. Az apaság 24 órás „szerep” annak minden felelősségével és örömeivel együtt. Döntés is, amelyben vállalom, hogy a rám bízott gyereknek, gyermekeknek az apjuk leszek, legyen az vér szerinti, vagy önként vállalt kapcsolat, avagy kapott szerep (mint a mozaikcsaládokban).

Nem is olyan könnyű manapság apának lenni, hiszen mást vár el az apáktól a hagyományos tradicionális családmodell, és mást vár el a média, a közvélemény. Az apaság egy hozott mintából és tanult viselkedésből áll, nem születünk apának, hanem azzá válunk. Megtanulunk apaként működni, ezt nagyban segítheti a saját édesapánkkal, nagyapánkkal való kapcsolatunk, valamint az életünkben levő férfiak – tanárok, edzők, fiatalokkal foglalkozó szakemberek, lelkipásztorok, hitoktatók, cégvezetők, mentorok – mintáinak, példáinak ránk gyakorolt hatása.

„Kedves apák, el sem tudjátok képzelni milyen fontos szerepetek van gyermekeitek egészséges személyiségének fejlesztésében”

A mai társadalom apahiányban szenved, és ez az összes társadalmi rétegre kihat. Apasebnek is nevezik ezt a szakirodalomban. Életünkben sok területet határoz meg az apa jelenlétének milyensége, minősége, vagy éppen annak hiánya. Nagyon érdekes, legmélyebb vágyaink az apai elismeréshez kapcsolhatók: „bárcsak büszke lenne rám”, „de jó lett volna, ha elmondja, mennyire elégedett velem”, „bárcsak megdicsért volna, hogy helytállok az életben, családomban, munkahelyen…, stb.”

„Apasebtől vérzik” a fiatalok élete – sajnos egyre több fiúé, lányé. Generációk nőttek fel apahiányban, vagy olyan apával, akivel nem volt jó kapcsolatuk. Sajnos az oktatásban egyre kevesebb férfipedagógus van – akik amolyan apapótlékok is lehetnének –, azaz egyre kevesebb a férfiminta az iskolákban is, nem csak a családokban.

„Az anya szüli a gyermeket, de az apa a családot” – hallottam annak idején Pálhegyi Feri bácsitól. Azt is mondta, hogy „kedves apák, el sem tudjátok képzelni milyen fontos szerepetek van gyermekeitek egészséges személyiségének fejlesztésében. Mert ha tudnátok, a legfontosabb prioritásnak tekintenétek a gyermekeitekkel töltött időt.”

Hogyan lettem édesapa?

Megosztok veletek néhány személyes gondolatot az apaságról, apává válásomról. 2001-ben, májusban már egyre jobban készültem az új szerepkörömre, az apaságra. Részt vettem a terhesgondozás szinte minden alkalmán. Aggódtam, amikor valami baj volt, és örültem, amikor minden rendben ment. Egyszer azonban, amikor épp költöztünk a korábbi lakóhelyünkről, a terhes feleségem autóbalesetet szenvedett. Csak annyit mondtak, siessek, mert nagy baj történt – a nejemet medence sérülésekkel és végtagok törésével szállították a kórházba. De a legrosszabbat csak ott tudtam meg… hogy a fiúnk haldoklik… Kicsivel később közölték: meghalt. Abban a pillanatban azt éreztem, megszakad a szívem. Egyszerre aggódtam a feleségemért, aki súlyos sérülésekkel volt a kórházban, és gyászoltam az elvesztett gyermekünket. Az orvosok nem kecsegtettek sok jóval. A feleségem lebénult, és nem adtak sok reményt arra, hogy lehet-e még ezek után gyermekünk.

Életem legnehezebb időszaka volt ez. A nejem nem tudta magát egyedül ellátni. A fizikai mellett a lelki terhek szinte elviselhetetlenek voltak. Akkor nem tudtuk, hogy poszttraumatikus stressz szindrómánk van. Hasonló fájdalmakat élnek át azok, akiket különböző veszteségélmény ért akár fizikai, akár lelki értelemben, egy úgynevezett gyászfolyamat zajlik le.

Isten csodát tett az életünkben: a feleségem egészséges lett, felépült teljesen, újra tanult járni, mindemellett az Úr megajándékozott bennünket két gyermekkel. Egy fiút kaptunk, Timoteus, aki most töltötte be a 18 évet, és egy leányt, Teodórát, aki 16 éves lett idén. Ma, apák napján azt kívánom minden édesapának, hogy emlékezzünk arra a pillanatra, amikor először fogtuk a gyermekünket a kezünkben. Mit éreztünk akkor, amikor először mosolygott ránk a fiúnk, lányunk? Talán ez az élmény volt számunkra az új szerepünk, az apaság megszületésének pillanata.


A képen Jánosi Ferenc és fia, Timoteus. A fotó egy gyermektáborban készült, amit Jánosi Ferenc szervezett fiataloknak. Apa-fia élménykép!

Amikor világra jött a fiam, egyből megijesztett: nem akart levegőt venni és felsírni… néhány perc után hallottam meg a hangját először. Két évvel később, amikor a lányom is napvilágot látott, hasonló helyzetet éltem meg: ugyanúgy, mint a fiam, nem vett levegőt. Megijedtünk, hogy elveszítjük, de hála Istennek, nem így történt.


A képen Jánosi Ferenc és lánya, Teodóra, aki kortárs segítőként segített a fiataloknak az iskolában édesapja mellett a diákok pályaválásztásában.

Az apa mint mentor

Sokszor kerülünk olyan helyzetbe szülőként, amelyben lavírozunk a gyermekeinkkel szembeni túlzott kontroll és a szabadságnyújtás között. Tudjátok… hogy mekkora szabadságot adjunk nekik, illetve milyen erősségű kontrollt gyakoroljunk velük szemben. Ahogy nőnek a gyermekeink, a teljes függősségből segítjük őket a függetlenségük kialakításának irányába. A határok kijelölésével, a helyes fegyelmezéssel, az apai szeretet kinyilvánításával, a dicséretekkel, és még sorolhatnánk, nagyban támogathatjuk a gyermekeinket, hogy egyre jobban megismerjék önmagukat, valamint az őket körülvevő világot. Az apa mint egy tréner, úgy készíti fel a gyerekeit az élet különböző kihívásaira és szerepeire – természetesen az anyával közösen. Az apa a gyermekébe vetett szavaival erősíti csemetéi önértékelését, önbecsülését, konfliktusmegoldását és életben való boldogulását. Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor azt láthatjuk, hallhatjuk, hogy gyermekünk a neki tanított értékek és értékrend alapján hoz döntéseket – még a távollétünkben is a tanult elvekhez ragaszkodik.

Így kívánok minden kedves apatársamnak boldog apák napját és kívánom éljük meg az apaság örömeit, kihívásait, nehézségeit, de még a kudarcait is. Isten adjon erőt nekünk, apáknak, hogy olyan férfiak legyünk, akik szeretjük a házastársunkat és gyerekeinket, úgy ahogy Isten is szeret bennünket.

Jánosi Ferenc

Jánosi Ferenc vagyok, teológus, lelkész és addiktológiai konzultáns, az MPE ifjúság és Családépítő Szolgálat vezetője, nem utolsó sorban férj és két gyermek boldog és büszke édesapja. Az oktatásban több mint húsz éve foglalkozok diákokkal – előadásokat tartok fiataloknak, valamint pedagógusoknak és szülőknek. Szakmai tudásommal segítek megérteni a serdülők világát, azt is szoktam mondani, „tinédzserország idegenvezetője” vagyok. Szeretek cikkeket írni, a médiában alkalmanként nyilatkoztam a kamaszok problémáiról – és teszem mind a mai napig.
Mottóm: „Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét…”
Elérhetőségeim: info@ifjusagepitok.hu; www.facebook.com/MpeIfjusagEsCsaladepitoSzolgalat.

Fotók: Jánosi Ferenc

Osszd meg a cikket!
Kapcsolódó cikkek
FFK A férfi útja
admin

Élet Alain Delonon túl – 7 jó tanács az ismerkedéshez fiatalon

Szinte minden héten vetíti valamelyik tévécsatorna a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? című vígjátékot, melynek címén rendre megakad az ember szeme, ám kevesen vagyunk rá igazán kíváncsiak, mert őszintén: ki akarja tudni a kérdésre a választ? Sokkal érdekesebb volna például arról filmet forgatni, hogyan szerezzünk meg, azaz – mivel nem birtokolni szeretnénk! – miként nyűgözzünk le mondjuk 7 őszinte lépésben (nem is kell 10) egy hölgyet. Akár a kiszemelt lányt a gimnáziumban, főiskolán, egyetemen, mert a diákélet a nagy találkozások, ismerkedések időszaka.

Tovább
FFK Kultúrát Apától
admin

Félúton a világhír felé – Molnár Farkas félbeszakadt életműve

75 éve hunyt el a neves avantgárd építész, Molnár Farkas, aki azért nem lett világhírű, mert külföldi mesterei és kollégái unszolás ellenére nem költözött Amerikába, hanem itthon maradt és felívelő pályafutásának 1945 januárjában egy bombatalálat vetett véget. Hivatásának tekintette az építészetet, aminek igazi mestere volt.

Tovább