Az apa máshogyan kommunikál, és máshogyan játszik a gyerekkel, izgalmasan, kiszámíthatatlanul, birkózva, küzdve tanít győzelemre, vereségre, empátiára, kreativitásra, és arra, hogyan védje meg magát. Az apai játék felbecsülhetetlen fontosságú, kalandos, veszélyes, „apás”, mégis messzemenően biztonságos. Megmutatja, milyen az anya által teremtett, zárt, vattapuha biztonságon túli világ.
Nagyon sokszor előfordul, hogy a férfi nem talál kapcsolódási pontot a nő rendszerében. És ha a férfi passzív szereplővé válik a párkapcsolatban, akkor a nőnek nincs más választása, mint erősnek lenni, dominánssá válni. Ha nem foglal állást, nincs saját véleménye, éppen ezért mindig mindenben a nő hozza meg a döntéseket, az ő vállát nyomja a felelősség súlya, az fárasztóvá válik, egy ilyen kapcsolatban jogosan érzi a nő, hogy magányos, nincs mellette férfi. Megváltozik a kapcsolat dinamikája, mintha lenne még egy gyereke, a férfi pedig tartalékszülőként, és nagyra nőt kisgyerekként kezd létezni, és ezzel a viselkedéssel a szexuális élet is megpecsételődik, hiszen nem két egyformán kompetens, autonóm személyiség él együtt párkapcsolati kötelékben. A nő egy ilyen dinamikájú kapcsolatban szülőként nyilvánul meg, és egyre inkább megerősödik, miközben egyre kényelmetlenebbül érzi magát.
Vajon nőként miért választottam őt? Mert tényleg társra leltem benne, vagy azért, mert ezt várja el tőlem a világ, a szülők, a konvenciók? Történik úgy, hogy két hasonló lelki alkattal küzdő, sérült személy alkot egymással egy instabil, bizonytalansággal terhelt szövetséget. De ettől a társas magánytól többnyire csak az egyik fél szenved. Miért? Mert a másik fél alapvetően nem tud kapcsolódni, hiszen saját családi érzelmi közegéből a lelki intimitásra való képtelenséget hozza. Az is előfordul, hogy családi kapcsolataink nem adtak érzelmi biztonságot, bántalmazóak, vagy megszégyenítőek voltak, ezért a párkapcsolatokról alkotott kép is torzult. Megtanultuk, hogy kötődni veszélyes dolog, kiszolgáltatottá, sebezhetővé tesz, azt jobb elkerülni.
A társas magányhoz való ragaszkodás egyéb oka lehet, hogy nem volt jelen mindkét szülő neveltetésünk során. Főleg, ha az ellenkező nemű hiányzott, aki vagy fizikailag sem volt jelen, vagy fizikailag ugyan ott volt, de érzelmileg folyamatosan távolságtartóan és zártan viselkedett. Valahol ezt ismételjük meg a társas magányunk során: nem vagyok egyedül, ott van velem a másik, érzelmileg viszont teljesen bezárulok, magányos vagyok, és őt is kizárom, egyedül hagyom.
Mit akar a férfi? Hogy a nő folyamatosan éreztesse vele, szükség van rá. Ha azt tapasztalja, hogy a nő bízik benne, és méltányolja erőfeszítéseit, akkor lesz egyre erősebb, egyre többet képes és akar majd nyújtani. Egy férfit úgy lehet leginkább ösztönözni, ha a nő engedi a választott férfit férfiként létezni, és elismeri igyekezetét.
Egy férfi akkor veszít talajt, ha senkinek nincsen szüksége arra, amit adni tud. Nincs senki, akiről gondoskodhat, akivel megoszthatja sikerélményeit, megnyert, vagy elvesztett csatáit. Akkor nincs létjogosultsága a férfias tetteknek, nincs értelme harcolni. Mindez semmit nem ér számára, ha nincs ott a nő, aki megbízik benne, és aki mellett, akiért teremthet, és jobbá válhat.
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? és A kapcsolat, amiért megéri című könyvek szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
További írások – férfiaktól: A férfi útja, Társadalmi témák;
írások a Férfiak Klubja Női Támogatói Köréből: női írások nemcsak nőknek;
interjúk ismert férfiakkal: Körkérdés.
Fotó: Image by Drazen Zigic on Freepik
