Nagyon örülök, hogy Önökre leltem, közös az eszménk, csak támogatni tudom a Férfiak klubja misszióját.
Szabó Krisztián vagyok, házas, 3 fiúgyermek édesapja. A minap lettem 34 éves és ezen alkalomból írtam egy verset a sosem látott nagyapámhoz. Amióta az eszemet tudom, sajnálom, hogy nem ismerhettem egyik nagyapámat sem. Nagyon hiányoznak. Bízom benne, hogy önöknek is tetszik a vers és talán más is érez úgy, mint én.
Szükség van a nagyapa képre.
34 éve már, hogy…
Hiányzik a Nagyapám!
A nagyapám, a sosem látott nagyapám,
ki megmutatná, milyen az élet igazán!
Elmesélhetné az egész életét,
Tán magyarázná is az élet értelmét.
Megmutatná mi a vetés, mi az aratás,
Mit ér a földásás és a boronálás.
Miért kell a fákat pótolni, védeni,
Miért kell a gyümölcsöst metszeni?
Megmutatná, mi az étel és mi nem az,
Melyik az igaz jó bor, ami nem avas.
Hogy kell a diót épen feltörni,
Hogy kell az almát télen vermölni?
Mit kell otthon az asztalra tenni,
Hogyan kell időben asszonyra lelni?
Hogy kell aztán az asszonnyal bánni,
kell-e mindig a kedvében járni?
Miként kell a gyereket fölnevelni,
Mi az, hogy mindig szeretetben lenni?
Miért kell az ősöket örökké tisztelni,
Kell a sírokat szépen rendezgetni?
Mit kell tenni, ha úgy érzed, nem bírod és véged,
hogyan küzdött előtted számtalan ős lélek?
Miért mondják a haza mindenek felett,
Miért kell a békében is áldani az eget?
Hogy kell az ördögtől távol maradni,
hogy kell a hitet s reményt örökbe fogadni?
Hiányzol, de nagyon, ó drága nagyapa,
Szánja ezt szerető gyermeked jó fia.
—————
Gyereket, gyereket, vállaljatok gyereket,
Isten adja meg nektek, hogy nagyapák lehessetek.
Nagy szükség van a gyereknek a nagyapjára,
ki a világ sok dolgát megmagyarázza.
—————
Bízom benne, hogy megérem a kort,
mikor majd unokámat okítom, a kis botort.
Unokád: Szabó Krisztián
*