A háromlábú szék
A jó szexnek három funkciója van: az örömszerzés, a kapcsolat elmélyítése, szeretetkifejezés és a gyereknemzés. Olyan ez, mint egy háromlábú szék, amelyik stabilan áll, amíg mind a három lába a helyén van. De ha bármelyik lábát eltávolítják, egy darabig el lehet rajta egyensúlyozgatni, de a végén óhatatlanul fel fog borulni. Ma a testiségnek ezt a hármas funkcióját nem szokás egységben kezelni, és az emberek gondolkodásában is sokszor élesen elkülönül az örömszerzés, a kapcsolatépítés és az élet továbbadása. Ismertem egy olyan kétgyermekes, értelmiségi családanyát, aki teljesen meg volt döbbenve, hogy teherbe esett, miután a férjével házaséletet éltek (ami nem volt túl gyakori). Az ő gondolkodásában az örömszerzés és utódnemzés már egyáltalán nem voltak összekapcsolva, ezért rázta meg annyira, hogy várandós lett.
Ma a szex örömszerző oldala kapja a legnagyobb hangsúlyt, ezt nem nagyon kell senkinek sem magyarázni. Ez azonban, ha nem egészül ki a másik két aspektussal, akkor egyszerű kéjvágyhoz vezet, amiből perverzió lesz, abból pedig a másik személy eltárgyiasítása, ami a kapcsolat halála. Innen már nagyon rögös és nehéz a visszaút.
A másik eltárgyiasítása elkerülhető, ha az ember a szexualitást a szeretet kifejeződésére, a kapcsolat építésére is használja. Azt a szexológusok is leírják, hogy az igazán jó szex olyan, amikor az ember nem programot teljesít (mint a perverziók esetében), hanem hagyja szabadon megtörténni a dolgokat. Nem egy listán pipálja ki, hogy mi volt már meg és mi van még hátra, hanem a nő és a férfi egymásra folyamatosan figyelve intuitívan közösen alakítják az együttlétet. Ilyenkor a partnerek nemcsak a saját kéjvágyukat akarják kielégíteni, hanem a másik örömét is keresik, tehát nem csak elvenni akarnak a másiktól, hanem adni is. És nem is akármit, hanem önmagukat akarják átadni. Ilyenkor mélyül a szeretet, a megértés, a kapcsolat.
És hogy miért baj, ha az élet továbbadásának funkcióját leválasztja a szexualitásról az ember és nem kezeli a másik két aspektussal szoros egységben, az akkor válik a legnyilvánvalóbbá, amikor egy pár elhatározza, hogy megérett az idő egy babára – de az csak nem akar összejönni. Ma a szülőképes párok közül minden ötödik, más felmérések szerint minden negyedik meddő. És ennek egy jó része biztos, hogy lelki okokra vezethető vissza. A nőnek, aki 25, 30 vagy 35 éves koráig minden erejével azon volt, hogy elkerülje a teherbeesést, annak ilyenné alakul az egész (lelki) beállítódása, és nem fog egykönnyen megfoganni akkor sem, amikor pedig már nagyon szeretne. És akkor elkezdődik az a tortúra, amikor a pár nem akkor van együtt, amikor szeretne, hanem amikor kell. Ha korábban a szexuális együttlétekből a gyereknemzés teljesen ki volt zárva, akkor ez most egy teljesen szokatlan – és tegyük hozzá, nem túl kellemes – helyzet lesz. Az együttlétek kötelességgé válnak, ami nem a legjobb „afrodiziákum”. És ha az eredmény is elmarad, csak még tovább nő a frusztráció. Ha azonban a szexualitásból sem az örömszerzés, sem a kapcsolatépítés, sem az élet továbbadásának lehetősége nincs eleve kizárva, akkor organikus módon, görcsök és csalódások nélkül fejlődhet mindkét fél legnagyobb gyönyörűségére.
KT
