Laci felébredt még mielőtt a telója megszólalt volna. Gyorsan kikapcsolta az ébresztést, mert nem akarta, hogy bármilyen hang megtörje a csendet. Egy Megadeth szám első néhány taktusa volt már egy ideje az ébresztőhangja. Szerette, sokszor meg is hallgatta csak úgy, valahogy most mégsem volt kedve hozzá. Kiment a fürdőszobába és belenézett a tükörbe, ahogy minden reggel. Most azonban, talán az egész életében először, idegennek érezte azt, amit látott. Szépen, komótosan kiszedte az összes fülbevalót először a jobb, majd a bal füléből. Megint szemügyre vette magát a tükörben. Kis gondolkodás után levette a láncot a nyakából, amelyen a fordított kereszt lógott és odatette a fürdőszobaszekrény tetejére a fülbevalók mellé. Hideg vízben megmosta az arcát. Nem törölte meg, hagyta, hadd csurranjanak le a vízcseppek a pizsamaként használt pólójára.
A szekrény mélyén megtalálta az ünneplő farmerját, az egyetlent, amelyik nem volt szakadt, és amelyiket olyankor vett fel, amikor úgy érezte, valahol „meg kell jelenni”. De mivel nem szeretett sehol sem megjelenni, ezért nem sűrűn hordta ezt a farmerját, minden szökőévben ha egyszer felvette. Szemügyre vette a pólóit. Mindegyiken volt valami jelzés. Vagy egy kecskefej, vagy egy pentagramma, vagy egy zenekar neve vagy képe. Végül talált egy jelöletlen fehér pólót, amiben régebben focizni járt. Felvette.
Megreggelizett. Tejeskávé, két kakaós csiga, amit még előző nap vett.
A katonai bakancsot berakta az előszobaszekrénybe, és az edzőcipőjét vette föl. A bőrdzsekijét, amire különösen büszke volt, és ami tele volt szögekkel, tüskékkel és mindenféle jelvényekkel, egy vállfán beakasztotta az előszobaszekrénybe, a katonai bakancs fölé. A hűvös ellen egy fekete pulcsit húzott magára, az egyetlent, amit otthon talált, amin nem volt semmilyen jel.
A lakásból kilépve az első útja a fodrászhoz vezetett. „Rövidre kérem”, mondta. „Biztos vagy benne? – kérdezte a fodrász. – Évekbe tellett, amíg ilyen hosszúra megnőtt, ha most levágom, egy hét múlva nem fog tudni ugyanilyen hosszúra visszanőni…” „Nem baj – felelte – rövidre kérem.”
A munkahelyén eleinte meg sem akarták ismerni. „Hát veled meg mi történ? Hogy nézel ki? Kint aludtál a parkban, aztán átment rajtad a fűnyíró? A rocker szerkódat hol hagytad? Ha nem kell már a bőrdzsekid, ad nekem! Tényleg, mennyiért adod el?” Csak úgy záporoztak az ilyen és ehhez hasonló kérdések. Aztán ahogy teltek-múltak a napok, a kollégái is kezdtek hozzászokni a változáshoz és már csak hébe-hóba emlegették a régi énjét, aztán már annyiszor sem. Minden csoda három napig tart, bármihez hozzá lehet szokni.
Teltek-múltak a hónapok és Laci csendben élte új életét, amihez szép lassan beszerezte a szükséges kellékeket: ingeket, nadrágokat, cipőket, sőt még egy öltönyt is vett magának ünnepi alkalmakra… Ekkor történt, hogy megismerkedett Csillával. Udvariasan, sőt úgy is mondhatnánk, hogy félénken indult a kapcsolatuk. Csilla egy bántalmazó viszonyból érkezett, amelyből úgy lépett ki, hogy majdnem elvesztette a férfiakba vetett minden bizalmát. Nem sokon múlott, hogy az első találkozást ne kövesse második, de aztán mégis. Hetek múltak el, mire Laci el merte hívni Csillát sétálni a parkba, hónapok, mire először megfogta a kezét. Lassan kerültek egyre közelebb egymáshoz, de Laci néha még ezt a tempót is túl gyorsnak érezte. Csillának azonban ez éppen így volt jó. Hosszú hónapok teltek el, talán évek is, amikorra Laci úgy érezte, elérkezett az idő. Hívta Csillát, hogy menjenek sétálni a parkba, ahová járni szoktak, és ahol már annyit beszélgettek. Június közepe volt, forrón tűzött a nap.
– Nagyon melegem van – mondta Csillának Laci. – Megfognád, kérlek, a táskámat, amíg leveszem a pólómat?
– Persze, add csak ide!
Laci még soha nem volt félmeztelenül Csilla előtt. Komótosan bújt ki a pólójából. Amikor végül levette, Csillának elakadt a lélegzete, másodpercekig nem tudott szóhoz jutni.
– Hát ez…, ez meg mi? – kérdezte, miközben Laci mellkasát teljesen beborító szörnyalak tetoválásra bökött.
– Ez egy démon. Astaroth a neve. Tíz éve varrattam magamra. Nem fogom tudni leszedni.
– Ez szörnyű – mondta Csilla, és a szemét elfutotta a könny.
(Megtörtént eset alapján.)
KT
Fotó: Shirtless man photo created by Racool_studio – www.freepik.com
Gordon Johnson képe a Pixabay -en.
