Nem, ő nem kiabál. Nem ordít, és nem vetkőzik ki önmagából. Nem veszít kontrollt, és látszólag még alá is rendelődik a másik embernek. De ez csak a felszín, mert képtelen nyíltan, szemtől szemben konfrontálódni, tisztán, világosan kifejezni dühét, frusztrációját. Ráadásul szeret az áldozat szerepében tetszelegni, szereti gyengének, sebezhetőnek mutatni magát a törődésért, figyelemért. Soha nem mond nemet semmire. A passzív-agresszív emberrel talán az a legnagyobb baj, hogy mond valamit, de az valahogy sosem realizálódik, igent mond, de szándékosan halogat, „persze, nagyon szívesen”, hallottuk már tőle milliószor, de ahogyan mosolyogva, kedvesen kimondta, már meg is tagadta a kérésünket. Nem tudja kifejezni negatív érzéseit, ezért a másikat dühíti fel, duruzsolja a szurkapiszkálódó, mérgező mondatokat, mert a passzív-agresszív ember a párkapcsolatban képtelen bárminemű konfliktuskezelésre. Nem áll bele egyetlen megoldásra váró szituációba sem, nem sorakoztat fel érveket, és nem próbál meggyőzni. Nem is bízik önmagában, saját alkalmasságában, abban, hogy ő számítana, hogy az érveivel meg tudna győzni.
Egy passzív agresszív személlyel pokol az élet. Hangulata labilis, a belső élményeiről, saját érzéseiről nehezen beszél, hiába faggatod, és próbálod megnyitni, gyakran meddő próbálkozás. Önmagát az áldozat, a mártír szerepébe helyezi, a törődésért és figyelemért gyengének, esendőnek mutatkozik, aki gondoskodásra vágyik. Dacos, feszült, nemtörődöm, feledékeny, bizonytalan, tehetetlen, és depresszív. Érzelmeit, a saját szükségleteit, alapvető elvárásait, vágyait a párkapcsolataiban nem képes kifejezésre juttatni.
Hogyan válik valaki passzív-agresszívvé? A legtöbb viselkedésmintát a múltból, otthonról hozzuk, az önérvényesítést, vágyaink, akaratunk, igényeink kifejezésre juttatását, és annak módjait is gyermekként tanuljuk meg. Ahol látszatharmónia uralkodott, ahol nem lehetett egy hangos szó sem, ahol a harag, a düh, és egyéb negatív érzelmek elfojtásra kerültek, ahol egymásba fojtották a szót, ahol tiltották, vagy veréssel torolták meg, ha a gyermek kifejezte frusztrációját, ott hamar el lehetett sajátítani a képletet: a nyílt önérvényesítés ördögtől való, jobb csendben maradni, bólogatni, és mélyre szorítani a fájó, negatív érzelmeket, mint a konfliktusokban alulmaradni, és elviselni a veszekedéseket, és a megtorló ellenagressziót. Mégis, akkor hogyan érvényesítse bárki is az igényeit? Hogyan juttassa azokat kifejezésre? Látszatmegoldás kell, minek során fennmarad a látszatharmónia, nincs kiabálás, nincs veszekedés, és látszólag nincs konfliktus sem. Ez a passzív-agresszív személyiségzavar lényege. A passzív-agresszív emberek párkapcsolataikban ösztönösen olyan partnert választanak maguknak, akivel újraélhetik azokat a gyermekként megélt dominanciaharcokat és játszmákat, amelyek olyan gyakran megnyomorították őt érzelmileg. Talán így akarják a múlt sérelmeit megbosszulni a jelenben.
Mi a megoldás? Hogyan kezeljünk egy passzív-agresszív társat? Ne becsméreljük, és ne szembesítsük folyamatosan a hibáival. Ne akarjunk dominánssá válni, mindenáron legyőzni, és fölé kerekedni. Ne teremtsük újra számára a múltbeli elfojtásra kényszerítő, mérgező közeget. Talán a legjobb megoldás, ha meglátjuk benne az egykori elnyomott, negatív érzelmeit mélyre szorító gyermeket, és erősítsük meg benne az alkalmasság érzést. Hogy ő is számít, hogy képes érvelni, meggyőzni, hogy alkalmas az értelmes, konstruktív, emberi beszélgetésekre, hogy a vélemények ütköztetése néha elkerülhetetlen, a düh és a harag pedig normális emberi reakciók, önmagában természetes, és nem bűn, kezelése azonban óriási felelősséget ró ránk.
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
Fotó: Image by Freepik
