Apaként két főbb hibát tudunk elkövetni: az első, ha teljesen mi akarjuk meghatározni, mi legyen a gyermekünkből, milyen pályát, szakmát és hivatást válasszon magának. A másik baklövés az, ha ezt a döntést teljesen a gyermekeinkre hagyjuk, mondván, menj oda, ahova csak szeretnél, tanulj, amit akarsz, és azt csinálsz, amihez kedved van, amúgy sem kívánok beleszólni a döntéseidbe. A két véglet között van a feladatunk: nem nekünk kell meghatározni, mit és hol tanuljon tovább a gyermekünk, de a tanácsadás, mentorálás igenis fontos a részünkről ezen a területen (is).
A saját életemben ez volt meghatározó: „Jó lesz az az iskola neked is fiam, sokan végeztek már ott az ismerőseink gyerekei közül.”
Hogyan csinálhatjuk jól, és mire érdemes figyelnünk?
Közel háromezer éves tanácsot találtam egy ókori bölcs királytól, aki ezt mondta: „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól”. Mit jelent ez esetben a „neki megfelelő mód”? Talán azt, hogy figyelembe kell vegyem a gyermekem életkori sajátosságait, korábbi élményeit, tapasztalatait, képességeit, készségeit, szenvedélyét és a rá jellemző adottságokat, valamint a személyiségéből adódó korlátokat. Ha a gyermekünk nem szeret emberek között lenni, és kellemetlenül érzi magát, amikor beszélgetni kell velük, akkor nem biztos, hogy kereskedő vagy vendéglátós pályára ajánlatos küldeni. Ha pedig szívesen segít az embereknek, és nagyon erős benne a másokért való tenni akarás, szívesen ossza meg a tudását a környezetével, akkor nem biztos, hogy jót teszünk azzal, ha azt tanácsoljuk neki, menjen könyvelőnek.
Először is engedjék meg, hogy egy személyes történettel kezdjem. Amikor középiskolás voltam, nem mindig tudtam örömmel menni az iskolába, és a teljesítményem sem volt a legjobb. Műszaki iskolába jártam, gépésznek tanultam, csak azt felejtették el megkérdezni tőlem, egyáltalán szeretnék-e gépek szerelésével foglalkozni egy életen át, alkalmas vagyok-e arra, hogy szakrajzot készítsek, valamint kézi és gépi forgácsolást tanuljak. A „jó lesz az neked is, fiam” nem működött. Hamar kiderült, az érdeklődési köröm és a tananyag még köszönőviszonyban sincsenek egymással. Egyáltalán nem szerettem azt, amit választottak nekem, így emiatt nem is tudtam jó eredményt elérni, és egyre több kudarc ért. Ezek a sikertelen eredmények elvették a motivációmat a tanulástól, és az önértékelésemet is csökkentette. Rombolóan hatott a személyiségemre, kompetenciámra az állandó kudarcérzés („tök béna vagyok”, „még ezt sem tudom megcsinálni”). Kialakult bennem egy alkalmatlanság érzés, illetve az, amit ma a pszichológia imposztor szindrómának nevez.
A gyermekünk pályaválasztásában mi, mentorként abban segíthetünk – a szakirodalom szerint –, hogy megtalálhassa önmagát, saját céljait, a neki megfelelő munkát és életpályát. Sean Covey amerikai üzleti vezető, szerző, előadó és innovátor a következő négy területet nevezi meg, amelynek metszete segít megmutatni a fiataloknak, merre induljanak el, hogy a saját útjukon tudjanak haladni: tehetség, lelkesedés, lelkiismeret és szükséglet.
1. Tehetség: milyen adottságokkal és talentumokkal rendelkezik a gyermekem?
2. Lelkesedés: mi az, ami igazán izgalomba hozza, amiben szeret elmélyülni?
3. Lelkiismeret: mi az, amit szenvedélyből, elhivatottságból tud végezni, ami számára életfeladattá, küldetéssé tud válni, mely területre akár egy spirituális megszólítottságot érezhet valaki
4. Szükséglet: milyen tudásra, munkára van és feltehetőleg lesz szükség, kereslet?
Forrás: Sean Covey: Életed 6 legfontosabb döntése 77. oldal.
Gönczi Károly író a pályaválasztással kapcsolatban az egyik könyvében a diák álmaitól, vágyaitól kezdi a tervezést: milyen lenne az álmai munkája, hogyan képzeli el magát a jövőben 5-10-20 év múlva?
Az általa meghatározott négy terület a következő, amelyeken keresztül az álmaik munkáját el kezdhetik szűrni: jártasságok, érdeklődés, értékek és jellemvonások.
1. Jártasság: Mi az, amiben igazán jó a gyerekem már most is?
Például: tud főzni, gépelni, szerelni, nyelvet tanul, jól vezeti az embereket, hatékonyan oldja meg a feladatokat, stb.
2. Érdeklődés: Mi az, ami igazán érdekli, mi az, amit igazán szeret csinálni ?
Pl.: szeret sportolni, beszélni, kertészkedni, állatokkal foglalkozni, zenélni, programozni , fényképezni, színészkedni stb.
3. Értékek: Milyen értékek határozzák meg az életét, gondolkodását, mi az, ami igazán fontos neki?
Például:
• boldog legyen;
• sok pénze legyen;
• független legyen;
• segítsen másoknak;
• környezetvédelem;
• spiritualitás, hit;
• alkosson valami maradandót.
4. Jellemvonások: milyen a jelleme, mit tart összeegyeztethetőnek a meggyőződésével, és mi az, ami nem fér ebbe bele?
Például:
• erkölcsi vagy meggyőződésbeli határok (színészként nem vetkőzne le, vagy üzletemberként nem venne részt mások megkárosításában akkor sem, ha sok pénzt keresne azon stb.)
• szervezettség;
• spontaneitás;
• energikusság;
• magabiztosság;
• hűség;
• halogatás;
• megbízhatóság.
Szakmák, feladatkörök megismerése, őszinte visszajelzések
A következő terület, ami szintén az önismerethez tartozik, az az adott szakma minél jobban és közelebbről való megismerése – annak előnyei, hátrányai, nehézségei, erősségei stb. Például lehet, a lányod szeret gyerekekkel foglalkozni, és ezért védőnő akar lenni, de ehhez a hivatáshoz az is hozzátartozik, hogy a szülőkkel is jó viszonyt kell ápoljon.
Ha viszont tengerbiológus szeretne inkább lenni, de a közelben egy tanintézet sincs, ahol ilyen képzés van, akkor érdemes olyat választani, ami a kívánt szakhoz hasonló.
Tegyük fel neki a kérdést: mivel, kikkel szeretne foglalkozni?
1. Emberekkel?
2. Tárgyakkal?
3. Adatokkal, információkkal?
4. Ötletekkel?
A következő inkább a munkavállalókra vonatkozik, akik mögött már van néhány év: divatos manapság a skilljeik (jártasság, gyakorlat, gyakorlottság, ügyesség, készség) alapján segíteni az alkalmazottakat, pl. milyen szakmai tapasztalattal, szaktudással rendelkeznek, milyenek a szociális, kommunikációs, vezetői, vagy éppen stratégiai készségeik. Ezek alapján kirajzolódhat, milyen feladatokra, pozíciókra alkalmas az illető a továbbiakban. Ezt kicsiben is lehet alkalmazni, fiatalokra, akiknek már megmutatkoznak a készségeik, képességeik egy-egy feladat, iskolai vagy otthoni teendő kapcsán.
Adjunk visszajelzéseket a gyermekeinknek azokban a tevékenységekben, amelyekben szívesen részt vesznek. Íme néhány példamondat:
„Úgy látom, nagyon szépen rajzolsz, egyre jobb a vizuális kifejezésed”.
„Az alapján, ahogy a testvéreddel és más gyermekekkel bánsz, azt gondolom, nagyon erős az empatikus készséged és a szociális érzékenységed.”
„Ilyen jól, mint te, kevesen tudnak nyelvet tanulni. Szerintem különleges adottságod van ebben.
„Ahogyan megoldasz egy problémát, az nagyfokú kreativitásról árulkodik. Neked nagyon jó a problémamegoldó képességed.
„Igazán felkészültél erre a kis előadásra, és a prezentációdat is igényesen szerkesztetted meg, szerintem neked a kommunikációs szerep, feladatkör jól állna a jövőben.
Figyeljük meg, milyen élethelyzetekbe kerül, és milyen a nehézségekkel szembeni hozzáállása. A különböző élethelyzetekben hogyan old meg konfliktusokat, hogyan képvisel ügyeket.
A mi jelenlétünkben, biztonságos körülmények között engedjük, hogy kipróbálja magát különböző munkákban, feladatokban; vonjuk be olyan tevékenységekbe, amelyeket szeret, és eközben megnézhet másokat is (alkalmazottakat) munka közben.
Engedjük, hogy kipróbálja magát különböző projektekben, feladatkörökben, szakkörökben – iskolai és városi eseményeken.
Kérjünk tőle segítséget a saját feladatunkhoz a képességeihez mérten. Például, ha tud képeket, videókat szerkeszteni, megkérhetjük arra, hogy segítsen megvágni pár felvételt. Vagy odaadhatjuk az előadásunk szövegét, hogy átolvassa. Utánanézhet annak is, mit gondol egy, a munkánkban fontos kérdésről a korosztálya (pl. fogyasztási szokások).
Megkérdezhetjük a gyermekünk osztályfőnökét, vagy egy pályaválasztási tanácsadót, aki segíthet nekünk tesztekkel, felmérésekkel és információkkal. Ha tudjuk, „mi szeretne lenni, amikor nagy lesz”, akkor már könnyebb intézményt javasolni. Már József Attila is pályaválasztási tanácsokat adott a kis Balázsnak: „Tüzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!” Ha ma írta volna ezt a verset, akkor lehet, hogy a tűzoltó és a katona megmarad, de a vadakat terelő juhász helyett informatikust, menedzsert stb. írt volna.
Nemrég szülőként kerültem abba a helyzetbe, hogy nem más gyereknek kellett segítenem a pályaválasztásban, hanem a saját tizenéveseimnek. A fiam már kétévesen azt kérte tőlem, hogy mesék helyett Land Roverről olvassak neki. Kisgyermekkora óta már autókat rajzolt, ráadásul térben. Az az érdekes, hogy ami nálam hiányzott mint készség, a térlátás és szerelés, az a fiamnál a legerősebb „skillek” közé tartozik. Nem volt kérdés, hogy az autók világa lesz meghatározó a pályaválasztásában. Így a döntésében úgy tudtam segíteni, hogy egyre többet engedtem neki megnézni az autószerelők munkáját; amikor szervízbe kellett vigyem a kocsit, igyekeztem a fiammal együtt menni, így lehetősége volt kérdezni, figyelni. Most végzős mind gépjármű mechatronikus. A lányom pedig mindig is szeretett kisgyermekekkel foglalkozni, emellett rajong az állatokért, valamint könnyen tanul idegen nyelveket, így ő egy közeli gimnáziumban tanul tovább a képességeinek megfelelően. Minden apának kívánom, hogy ne maradjanak ki a gyermekük ezen döntéséből, és a sok feladatuk mellett ezt tekintsék prioritásnak. Most, amikor beadják a különböző iskolákba a jelentkezési lapjaikat, ne felejtsük el, egyszer még van lehetőség a sorrenden változtatni. Ne olyan tanintézetbe küldjük a gyermekünket továbbtanulni, amelyről mi gondoljuk azt, hogy jó lesz neki, hanem olyan helyre, amit vele együtt gondolunk ideálisnak a számára.
A cikk elején szereplő tizenéves önmagam történetéhez visszatérve: az életem forgatókönyvében fordulat következett. A gépszerelő és karbantartó szakmunkásból lelkész lett, majd addiktológiai szakember, aki egyetemi fokozatot szerzett teológiából és pasztorális lelkigondozásból, valamint 20 éve oktatásban dolgozik, a jövő nemzedék építésén fáradozik. Igaz, gépésznek nem volt jó, de lelkésznek, addiktológiai konzultánsnak, mentornak trénernek, előadónak jó lett.
Jánosi Ferenc
Jánosi Ferenc vagyok, teológus, lelkész és addiktológiai konzultáns, az MPE ifjúság és Családépítő Szolgálat vezetője, nem utolsó sorban férj és két gyermek boldog és büszke édesapja. Az oktatásban több mint húsz éve foglalkozok diákokkal – előadásokat tartok fiataloknak, valamint pedagógusoknak és szülőknek. Szakmai tudásommal segítek megérteni a serdülők világát, azt is szoktam mondani, „tinédzserország idegenvezetője” vagyok. Szeretek cikkeket írni, a médiában alkalmanként nyilatkoztam a kamaszok problémáiról – és teszem mind a mai napig.
Mottóm: „Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét…”
Elérhetőségeim: info@ifjusagepitok.hu; www.facebook.com/MpeIfjusagEsCsaladepitoSzolgalat.
