Csuka papa nehezen ébredt. Kinyitotta a szemét, majd becsukta. Cudar kedve volt, mint ilyenkor általában. Erre szokták azt mondani, hogy biztos bal lábbal kelt fel. Csuka papának pedig mintha két bal lába lett volna, képletesen szólva, persze. Mindenki tudta, hogy ébredés környékén jobb őt kerülni, ha senki nem akart rövid indulatszavakat a fejéhez kapni. Csuka papának a mostani ébredés pedig még nehezebben ment, mert nem csak az álomnak kellett búcsút intenie, hanem valami lassan körvonalazódó rossz érzés is társult mellé. Pechemre ekkor kerültem a színe elé. „Csuka papa vagyok!” – kiáltott rám ingerülten. Mintha nem tudtam volna. Akkor már két és fél éve lakott velünk. Nagyot sóhajtottam és kiemeltem az ágyból. „Na, gyere, tisztába teszlek.” Csuka papa ugyanis csupa kaka volt. Azóta eltelt pár év, és már nem hívjuk „Csuka papának”, hiszen már rég nem csupa kaka.
Az esetből egy dolgot viszont egy életre megtanultam, nevezetesen, az anyukák akkor érzik, hogy a férjük igazán törődik a gyerekkel, ha hajlandó tisztába is tenni a babát. Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy a mai világból a közhiedelemmel ellentétben nem a nőiesség, hanem éppen az igazi férfiasság hiányzik. Az apák elanyásodtak. Átfutott a fejemen, vajon nem tévút-e, hogy egy férfi gyereket pelenkáz. Az én apám se csinálta. De azt hiszem, nem az. Egy igazi mai apa férfiasan pelenkáz, férfiasan vág körmöt és férfiasan válogatja össze, mit vegyen fel reggel a gyerek. És akinek ez nem tetszik, az csinálja jobban, ha tudja.
Neo
Fotó: Image by prostooleh on Freepik
