„A rendes emberek nem szemetelnek, a többieknek meg tilos.” A lakóhelyem közelében egy táblára kiírva láttam ezt a mondatot, ami azonnal megtetszett. Mert tényleg úgy van, hogy az esetek többségében lehet építeni az emberek belülről fakadó jószándékára, tisztességére és igazságérzetére, a fennmaradó esetekre pedig szabályt kell alkotni. Az emberek általában azt is tudják, hogy miként illik egymással viselkedniük. A férfiak például tiszteletben tartják a nőket, a nők pedig a férfiakat. Ám itt is vannak kivételek, amiknek a kiküszöbölésére a progresszisták kitalálták a politikai korrektséget. Ez az ideológiai mozgalom arra tesz kísérletet, hogy az emberek közötti beszéd- és viselkedésmódokat szabályozza. Az mindenképpen jó, ha például elejét lehet venni a munkahelyi szexuális zaklatásoknak, mert tényleg vannak férfiak (és nők is), akik megfeledkeznek magukról. Ám a PC (politikai korrektség, szokásos rövidítése PC, kiejtve píszí, az eredeti angol political correctness kifejezés alapján) nem az emberek szívébe írt természetes törvényre épít, hogy mindenki a saját különbözőségében tiszteletre és szeretetre méltó, hanem éppen a különbségek erőszakos eltagadására. Nem szabad például észrevenni, hogy másmilyen a férfi és másmilyen a nő. Az egésznek az a nagyon is racionális megfontolás az alapja, hogy nem jó, ha egy munkahelyen férfiak és nők dolgoznak a maguk speciális vágyaival és kívánságaival, amiből csak kalamajka származhat, az a jó, ha a munkaerő nemtelen. Nagyon árulkodó a modern vállalati struktúra másik elengedhetetlen kelléke, a HR, a human resources, az emberi erőforrás osztály neve, mert a vállalat életében az ember nem személy, nem individuum, nem nő vagy férfi, hanem erőforrás.
Ez a gondolkodásmód átszivárgott az emberek magánéletébe is, amelyben sok vicces helyzetet eredményez. Egyik kedves ismerősöm, egy több diplomás fiatal nő például azzal szekálta az udvarlóját, hogy először úgy tekintsen rá, mint emberre, és csak utána lássa meg benne a nőt. Szegény fiú irtó zavarban volt, mert nem ment neki a dolog, ugyanis az emberről leválasztani a nemét egyszerűen nem lehet. Nincs nem nélküli vagy egyszerre kétnemű androgün ideál, az ember női vagy férfi meghatározottságában teljes. Nem azt mondom, hogy mindig szikrázik a levegő a szexuális feszültségtől, de teljesen más a légkör, amikor egy férfi meg egy nő van bent egy szobában, mint amikor két férfi vagy két nő. Még akkor is így van ez, amikor úgy tűnhet, hogy az egyik, vagy mindkét fél kívül van a „szexualitás nagy játszmáján”. Régebbi korokban pontosan tudták ezt, nem is volt ildomos férfinak és nőnek túl sokáig kettesben egy légtérben tartózkodniuk. Én meg csak csodálkozom a mai kor naivitásán, amikor egyre-másra hallom az olyan történeteket fiúktól és lányoktól vegyesen, hogy igen, egy ágyban aludtunk, de nem történt semmi, hiszen csak barátok vagyunk. Biztos nem ismerik a klasszikus történetet a kis szerzetesről, aki elhatározta, hogy böjtölni fog. Aztán arra gondolt, hogy mit ér a böjt kísértés nélkül, ezért elővett egy darab kolbászt és letette maga elé. Aztán arra gondolt, hogy a nagyobb kísértést még szentebb dolog legyőzni, ezért meg is szagolta a kolbászt. És így tovább, nem folytatom, az egyre növekvő kísértések végül legyűrték a kis szerzetest, aki szőröstül-bőröstül megette a kolbászt.
Igen, létezik barátság férfi és nő között, de biztosan nem úgy, mint két férfi között – ez utóbbival tele van a klasszikus irodalom, az előbbiből most egyetlen egyet sem tudnék felidézni. Azt hiszem, nagyon résen kell lenni, ha ugyanis igazán mély lelki kapcsolat alakul ki egy férfi és egy nő között, abból könnyen szárba szökhet a szerelem, aminek ha lehet házasság a vége, akkor nagyon jó, de ha nem lehet, akkor nem nagyon jó.
Mert létezik teljesen megélt barátság férfi és nő között, és azt úgy hívják, házasság. Az ember a legtisztább formába ebben a kötelékben élheti meg, hogy házastársának, nem feledve annak férfi vagy nő mivoltát, minden érdektől mentesen, tisztán szeretetből akarhat jót. (Egyébként ez számomra a barátság rövid definíciója: kölcsönös szimpátián alapuló, minden hátsó szándéktól mentes, őszinte jóakarat.)
A kegyelem az emberi természetre épít, és ha az ember nem nyomja el magában a lelkiismeret szavát, akkor magától tudni fogja, hogy milyen messzire mehet el a barátkozásban a másik nem tagjaival, hogyan kell tisztelettudóan viselkedni a munkahelyen és hogy az utcán nem szabad szemetelni.
Krúdy Tamás
Fotó: Alan Markfield/New Line/Kobal/Shutterstock
