A felnőtt énállapotú ember önálló és szabad. Képes tisztán kommunikálni igényeit és szükségleteit, nem várja el, hogy kitalálják gondolatait. Van bátorsága beszélni a problémáiról, nem fél a büntetéstől, vagy hogy őszintesége miatt megbüntetik, vagy nem fogják szeretni. Gyermeki énállapotban egy kiszolgáltatott és minden szempontból függő helyzetben létezünk. Egy felnőtt embernek szilárd énhatárai vannak, azok kijelölésével védi lelki magánterületét, gyermeki énállapotban mások húzzák ezt meg helyettünk. Azért, hogy elfogadjanak, összemossuk énhatárainkat másokéval, és már nem tudjuk, kik vagyunk, mit is képviselünk. Egy éretlen személyiség a gyermeki létnek megfelelően szimbiotikus kapcsolatokat alakít ki, amelyekben nincs függetlenség, nincs autonómia, de a függőségi helyzettel a biztonság hamis illúziója megvan.
Ha a párkapcsolatban nem két felnőtt énállapotú ember van jelen, akkor megbillen a kapcsolati egyensúly, kialakul a szülő-gyermek dinamika, kialakul egy alá- és fölérendelt kapcsolat, melyben előbb utóbb szexuális problémák is jelentkeznek. A felnőtt felelősségvállalás kiterjed a hétköznapi problémák megoldására, az önmegvalósításra, az életcélok megtalálására, a nyílt, tiszta, határozott és szelíd kommunikációra. Ha nem tudjuk kapcsolatainkban képviselni az érdekeinket, akkor megtanulunk inkább lemondani saját igényeinkről, szükségleteinkről, csak ne kelljen konfrontálódnunk.
Ha egy férfi passzívvá válik a párkapcsolatban, akkor a nőnek nincs más választása, mint erősnek lenni, dominánssá válni. Ha egy férfi nem foglal állást, nincs saját véleménye, éppen ezért mindig mindenben a nő hozza meg a döntéseket, az ő vállát nyomja a felelősség súlya, az fárasztóvá válik, egy ilyen kapcsolatban jogosan érzi a nő, hogy egyedül van, nincs mellette férfi. Megváltozik a kapcsolat dinamikája, mintha lenne még egy gyereke, a férfi pedig nagyra nőtt gyerekként kezd létezni, és ezzel a viselkedéssel a szexuális életben is megjelennek a problémák, hiszen nem két egyenrangú, autonóm személyiség él együtt párkapcsolati kötelékben. „Olyan vagy, mint az anyám!” – hangzik el a tanácsadásokon, oly gyakran. A nő egy ilyen dinamikájú kapcsolatban valóban szülőként nyilvánul meg, aki egyre inkább megerősödik, miközben rendkívül kényelmetlenül érzi magát: hiányzik mellőle a férfienergia.
Az anyáskodó nő leszoktatja a férfit az erőfeszítések megtételéről. Az elköteleződés szándéka a férfinél nem azon múlik, hogy a nő mit tesz meg érte, mit terít a lábai elé, hanem sokkal inkább azon, hogy a kapcsolat hatására ő, a férfi mit akar megtenni, vagyis milyen emberré válik. Az elköteleződés döntése végül akkor születik meg benne, amikor felismeri, hogy a választott nő mellett jobb embernek érzi magát. Szüksége van a lehetőségre, hogy kompetensnek érezze magát, hogy tehessen a kapcsolatért, a nőért. A nő akkor sem utasítja el a férfisegítséget, ha ő maga is képes a feladatok megoldására. Az érett férfi egy inspiráló, elkötelezett kapcsolatban határozott, magabiztos társ akar lenni, aki védelmez, gondoskodik és teremt. Olyan nő mellett köteleződik el, aki őt nem lefelé húzza, hanem emeli.
A másik oldalon ez szintén megjelenik: a nő nem kompetens, nem képes felnőni, és szintén passzívvá válik a kapcsolatban, ha családi mintáiban az apa, a férfi az irányító, a terelgető, a mindent kézben tartó. Ha mindent megoldottak helyette, akkor nem kellett meglépnie a felnőtt felelősségvállalás szintjeit, ha az apa a domináns, mindent megoldó fél, az anya pedig csak „elvan”, akkor a női szerep egy így felnövő lánygyermek számára egy tehetetlen, kiszolgáltatott, passzív áldozatszerep, akit terelgetni, mentorálni és megmenteni kell. Ez a tanult viselkedésminta szintén veszélyezteti az egészséges nő-férfi dinamikát, így a szexuális életet is.
Mi segíthet? Az autonómia azt jelenti, hogy kiállok a saját igényeim, szükségleteim mellett, és azért is, hogy saját lelki magánterületet kaphassak a kapcsolatban. Énhatáraink a saját lelki magánterületünk, védelmi rendszerünk, amire szükség van minden emberi kapcsolatban is. Ha nem elég szilárdak, vagy képlékenyek az énhatáraink, akkor nagy valószínűséggel nem lesz bátorságunk kinyilvánítani az érzelmeinket, mivel félünk a másik reakciójától, vagy azt gondoljuk kapcsolatainkat csak így, önérvényesítés nélkül tudjuk működtetni. Az énhatár az egyetlen eszköz arra, hogy mindketten autonóm, önálló személyként létezzünk. Ez ahhoz is hozzásegít, hogy kapcsolatunk dinamikája ne sérüljön, ne terelgetésre, gyámolításra szoruló kisgyerekként, hanem nőként és férfiként tudjunk egymásra tekinteni.
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? és A kapcsolat, amiért megéri című könyvek szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
További írások – férfiaktól: A férfi útja, Társadalmi témák;
írások a Férfiak Klubja Női Támogatói Köréből: női írások nemcsak nőknek;
interjúk ismert férfiakkal: Körkérdés.
Fotó: Image by Freepik
