Nehezen mondták ki – majd kimondottan jók lettek benne!

Nem is olyan rég volt a dadogás elfogadásának világnapja. A dadogás az egyik leggyakoribb beszédzavar: hangok, szótagok, szavak akaratlan ismételgetése, elnyújtott ejtése, a folyamatos beszéd váratlan megszakadása jellemzi. Érdekes, hogy az érintettek beszédhibája éneklés, versmondás, suttogás közben, illetve állathoz vagy gyermekhez beszélve nem jön elő. Kutatások szerint a dadogók IQ-ja magasabb, mint a nem dadogók átlaga. Ki hitte volna, hogy valaha az alábbi férfiak is dadogtak?

Csúcsgasztronómia Erdély szívéből – Veres István Michelin-csillagos séf édesapjának is bizonyít

A 2020-as év kiemelkedő gasztronómiai sikere volt, hogy a Veres István séf vezette magyar csapat – a tallinni kontinensdöntőn Európa tíz legjobb főzőteamje közé kerülve – bejutott a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny 2021-es lyoni világdöntőjébe. „A szakácsok Forma-1-ében” is száguld tehát az erdélyi születésű Veres, akinek az életútja talán még izgalmasabb, mint a döntőbe vezető útja volt. A budapesti Babel étteremnek tavaly Michelin-csillagot is szerző séf Kézdivásárhelyről indult, majd Párizst, Dublint, Londont is megjárva óriási kitartással emelkedett a legjobbjak közé.

Értékgyűjtő kihívás – A belső iránytű projekt

Nemrég olvastam valahol a megállapítást egy kortársamtól: ha apáink, nagyapáink időszakában élt férfiak fotóit nézi, hihetetlen céltudatosságot lát a szemekben. Ezt a fajta eltökéltséget ugyanakkor a mai férfiak tekintetében hiába keresi. Talán, mert túl sokan sodródnak igazi cél és ambíció nélkül, haszontalannak érezve magukat. Márpedig akinek nincsenek a célkeresztjében követendő értékek, az nincs mire, hova összpontosítson. Gyűjtsük hát össze értékeinket, hogy legyen mi felé tartanunk!

Szükség van kapcsolatainkban a pozitív illúziókra

A szerelem kezdetben rózsaszín illúzió és gyomortájon repkedő pillangók. Módosult tudatállapotban e csodavegyület hatása alatt állunk, minimum hat hónapig, de legfeljebb két éven keresztül. Az emberi szervezet ugyanis ennyit bír […]

Édes tudatlanság – avagy a Netflix hatása

Nézd meg a műsort alább: Vajon észrevesszük-e, hogy az újabb és újabb varázslatos világok mennyire eltávolítanak a saját életünk, körülményeinek kézben tartásától? A világra való személyes befolyás vágyától? Mi a […]

Férfiak, akik nem csak néznek: látnak és láttatnak is

Van az a sztereotípia, amely szerint a férfiak kevésbé figyelnek a finom részletekre, sőt kevesebb szépérzékük van, mint a nőknek. Még jó, hogy időről időre érkezik ennek a cáfolata is: most például az egész világon elismert Arany Teknős természetfotós pályázat legjobb képei közé került be összesen 12 (!) magyar fotós alkotása, közülük tizenegyen férfiak. Sőt van köztük fiú is, hiszen a világ legjobb ifjú természetfotósának a mindössze 16 éves Koncz-Bisztricz Tamást választották.

Apafazon, aki „felkeveri” az állóvizet

Sofia Coppola a legendás Keresztapa-rendező, Francis Ford Coppola lánya, aki maga is rendez: 2004-ben Oscar-díjat nyert az Elveszett jelentés című romantikus mozijával. Ha a 2020-as Felkeverve című alkotásától egy „friss Elveszett jelentést” várunk, csalódni fogunk, ám ha a mindkét film férfi főhősét alakító Bill Murray új mozijaként tekintünk rá, egész jól szórakozhatunk. Ebben a filmben ugyanis az apa karakterét megformáló Murray domborít – szokása szerint – nagyot, miatta érdemes megnézni.

Esszenciális dalok és gondolatok Kowalskytól

„Érdekes, de a házasságom előtt meggyőződésem volt, hogy nekem nem az az életfeladatom, hogy gyermekeim legyenek. Aztán nagyon különleges tanítások sokaságával érkezett meg az életembe a párom, aki egy teljes világot mozdított át bennem. Így most ott tartunk, hogy nemhogy van családom, hanem nagy családom van!” – árulta el a közelmúltban Kowalsky, a Kowalsky meg a Vega zenekar frontembere, négy gyermek édesapja, aki szerint nagyon fontosak a közösségek.