Így vészelték át a magyar borok 2020-at – Koccintsunk az egészségükre!

Karácsonykor szokás megbontani egy-egy üveg jó bort, szilveszterkor van, hogy pár rosszabbat is – vallhatnánk be férfiasan. De azért mi maradjunk a jóknál! A tél folyamán bármikor otthonérzéssel tölthet el minket a konyhából áradó forralt bor-illat is, ha valami, ez képes a hideg hónapjainkba melegséget csempészni. De vajon mennyire „meleg” a helyzet a hazai borpiacon, megviselte-e a világjárvány a magyar bortermelőket, vagy ugyanabból, ugyanannyit fogyasztottunk 2020-ban is?
Fejben férfi – Öt plusz egy tudás, amiről megismerszik

A belső az első, ez határozza meg a kisugárzásunkat, végső soron a megítélésünket. Hat olyan tudást gyűjtöttünk össze, amelyeket magáénak vall és alkalmaz, aki fejben igazán érett, igazán férfi.
Mindig úton, hogy az álmok célba érjenek

Az Életrevalók című filmben egy gettóban felnőtt fiatalember lett egy kerekesszékbe kényszerült gazdag arisztokrata állandó segítője, majd a legjobb barátja. A valóságban, köztünk is élnek igazi Életrevalók, s nekik is van segítőjük, sőt legjobb barátjuk: Budapesten Brandt Viktor trolibuszsofőr személyében például. Viktort sokan Álomszállítóként ismerik, aki a fogyatékossággal élőket és az ő álmaikat (házhoz) szállítja. Mert vannak férfiak, akik egy családnál szélesebb közösség támaszai is.
Téli sztorik, ünnepi történetek – három kötetben

Advent várakozással teli ideje a karácsony előtti napokban az utolsó intéznivalóktól fel szokott pörögni, rohanóssá tud válni. Nyilván idén is bekúszik ez a veszély, de talán kevésbé, mint – a 2020-ashoz képest – szokványosabb években. Lehet, hogy ezúttal az ünnepi időszak összességében több nyugodt, elmélyülős estét hoz majd? Akár karácsonykor vagy a két ünnep között, netán az új év első napjaiban több időnk juthat olvasni. Mi már beszereztünk néhány könyvet erre az esetre. Most három olyat ajánlunk, amelyekben rövidebb történetek követik egymást, estéről estére.
A női minta fontossága és a női felelősség

Nézd meg a műsort alább: Az első nő a Férfiak Klubjában! Mert mi a nőkről a nőkkel beszélünk, lássuk ők hogyan vélekednek a saját felelősségükről, a teendőkről. Manninger Beáta most […]
Édesapa, édes példa – Szamosék receptje nem csak a marcipánról

Decemberben jobban fogynak a cukrásztermékek, mint máskor, még ha idén nem is ülhetünk be cukrászdába, s a vásárlási lehetőségek is korlátozottak. Azt azért nem árt tudni, amikor egy-egy tradicionális hazai cukrászmanufaktúra termékét majszoljuk majd a karácsonyfa alatt vagy az óévbúcsúztató estén, hogy nem egy közülük úgy lett sikeres, hogy apáról fiúra szállt. Jó példa erre Szamos László szentendrei cukrászmester és édesapja története, amelyből az is kiderül: mely erényekkel jó, ha rendelkezik egy férfi, aki a következő generáció példaképévé szeretne válni.
A megbecsültség érzése és az egymás mellett való kiállás mindennél fontosabb

A megbecsültség érzése azt jelenti, hogy a társam elismeri az erősségeimből fakadó erényeket, és elnéző a gyengeségeimmel. Utamat észrevétlenül segíti, pozitív megerősítései, elismerő szavai ösztönöznek, új erőt adnak. Törekvései a […]
A hátrányokat nem kell öröknek tekinteni, azokat meg lehet és meg kell haladni – interjú Csinta Samuval

Csinta Samu Feleki László-díjas erdélyi újságíróval, íróval, szerkesztővel, a Krónika és az Erdélyi Napló volt főszerkesztőjével beszélgettünk Körkérdés című rovatunkban, melyben ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.
Amiért egy férfit tisztelni lehet

Ahhoz, hogy bárkit tiszteljünk, jogos elvárás, hogy ő tiszteletre méltóvá váljon, vagyis a másik fél érdemelje, vívja azt ki, mégis ez csak félig igaz a párkapcsolatokra. Miért? Mert egy kapcsolat […]
A nagy cégek, a férfiak és a felelősség

Nézd meg a műsort alább: Van-e különös felelősségük a legnagyobb, top 200 cég vezetőinek? Vajon tudatosul-e a profithajszában a jövőépítés komplex társadalmi felelőssége? Business más szemszögből Szajlai Csabával, a Figyelő […]