Angol példa – Együtt egy mosolyért a bajban is

Megható jelenetsornak lehettem szemtanúja a minap London egyik elővárosának utcáján sétálva. Előbb egy tehenet vezettek el előttem az út közepén, már ez is „gyanús” volt. Aztán egy hatalmas rendőrségi teherautó platójáról két lovasrendőr masírozott le teljes harci díszben, és éppen arra indultak, amerről a tehén jött. Hogy mi ebben a megható? Ebben még semmi. Ám a rendőröket követve a rendhagyó sereglet okát is megtudtam: helyi lakosok példás összefogására derült fény.
A nő fel akar nézni a férfira, de csak úgy tud, ha az méltó hozzá

Egy nő ma szinte mindenre képes férfijelenlét nélkül, de végül mégis a biztonságot nyújtó férfi dobogtatja meg a szívét. Aki kinyitja az ajtókat, felsegíti a kabátot, de ami még fontosabb, kiáll mellette, gondoskodik, felelősséget vállal, elköteleződik, aki nőként bánik vele, és férfiként viselkedik. És mindezt nem azért teszi, hogy női gyengeséget hangsúlyozzon, hanem éppen ellenkezőleg, férfierőt mutat: gondoskodik, felvállal, és törődik a számára fontos személyek komfortérzetével.
Egy normális sorozat – Férfiként is tanulságos

Az angol BBC csatorna már vetíti, de streaming-szolgáltatónál is elérhető a Normális emberek című 12 részes minisorozat, mely a 29 éves ír szerzőnő, Sally Rooney azonos című regényét dolgozza fel. A könyv ismerete nélkül is élvezhető az adaptáció, az alkotók a maguk filmes eszközeivel remekül elkapták a real life feelinget, képsoraik életszínűek és életszagúak lettek. Köszönhető mindez a két főhős megformálóinak is, hiszen a cselekmény fókuszában – mily meglepő – egy nő és egy férfi áll.
A férfi és a nő között lennie kell titoknak – interjú Őze Áronnal

Őze Áron Jászai Mari-díjas magyar színésszel, rendezővel, színházigazgatóval beszélgettünk Körkérdés című rovatunkban, melyben ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.
Mintha parázson járnánk tangót – mi jellemzi az érzelmileg elérhetetlen embert?

Az érzelmi elérhetetlenség a modern kor betegségtünete. Egy érzelmileg elérhetetlen ember rideg és távolságtartó, mintha egy távoli csillagon ülne egymagában, és időnként nagylelkűen megajándékoz a társaságával, tessék csak, érd be ennyivel.
A túlzott biztonságérzet megöli a vágyat – mi kell ahhoz, hogy fennmaradjon a szenvedély?

A külön töltött időre, távolságra, autonómiára, a Mi tudat mellett az Én tudatra ugyanúgy szükség van, hogy feltöltődve, egymástól függetlenül szerzett élményekkel érkezzünk haza egymáshoz. Tudnunk kell elérhetetlennek is lenni, izgalmasnak maradni, legyen saját életterünk, örömöt hozó, lelkesítő munkánk, tevékenységeink, melyek során feltöltődünk. Teremtsünk hiányérzetet, járjunk időnként saját utunkon, és hozzon megelégedettséget privát kis birodalmunk, hogy fenntartsuk a szenvedélyt, megtanuljunk vágyakozni egymás iránt.
A kisugárzás titkai, Kautzky Armand a Férfiak Klubjában

Nézd meg a műsort alább: Mitől lesz stílusa egy férfinek? A Férfiak Klubja alapítója, Bedő Imre a műsora vendégeivel, Kautzky Armand színésszel és Varga Ákos vezető sommelier-el erről beszélget. Nézd vissza […]
Mi kell a hűséghez, elköteleződéshez?

Nézd meg a műsort alább: Ma nehezebb hűnek maradni? Régebben könnyebb volt? Milyen belső erő kell a hűséghez? Kihez vagy inkább mihez vagyunk hűségesek? Ennek ment a mélyére Bedő Imre […]
„Minél inkább szétzilálódik a család, annál sebezhetőbb a következő generáció” – interjú Fábry Kornéllal

Fábry Kornél római katolikus pappal beszélgettünk Körkérdés című rovatunkban, melyben ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.
A házasság jellemző buktatóiról – megnéztük a Segítség, megnősültem! színdarabot

Mit tudhat egy férfi másfél órán keresztül a házasságról monologizálni? Erre voltam kíváncsi, amikor megnéztem a Sebestyén Elemér Segítség, megnősültem! című könyve alapján készült, egyszemélyes előadás online verzióját Pindroch Csabával a főszerepben. A darabról korábban annyit tudtam, hogy telt házzal ment a Thália Színház Mikroszínpadán és Bálint-nap okán pár napig online is nézhető volt (egy jeggyel akár többször is).