Apátlan társadalomban élünk, melyben az anya, a nő lett az egyszülős családmodell feje, sokszor tele tüskével, fájdalommal, sérelemmel, és persze erővel is, mert erősnek kell lenni, nincs más választása, valakinek össze kell tartani a családot. Újra és újra ráébred, hogy a férfiakban nem tud és nem is lehet megbízni, nem lehet nekik dőlni, nem tartják meg őt, ezért gyenge, támaszkereső férfiakat hív tudattalanul is az életébe társként. Nem gyengülhet el, nem lehet kiszolgáltatott, mert megtanulta, hogy a kiszolgáltatottság gyengeség és sebeket ejt majd rajta. Megtanulta, hogy úgy vannak rendben a dolgok, ha ő irányít, nem is adja ki a kezei közül az irányítást. És az anya, nő időnként realizálja, hogy önfeláldozása beteggé teszi a lelkét, hogy csupán túlél, de nem él, és közben fájón hiányzik a hagyományos családról szőtt álma, a többes szám biztonsága.
Az egyedülálló anya fiút nevel, legalábbis megpróbálja, és meg is tesz minden tőle telhetőt. De a fiúgyerek életében nincs óvóbácsi, sem tanárbácsi, sem nagypapa, de még egy korrekt, egészséges mintát közvetítő szomszéd sem. Pedig minél több emberhez tud így a gyerek érzelmileg jól, egészségesen kapcsolódni, annál stabilabb talaj lesz a lába alatt. Az egyedülálló anya elkeseredésében azt mondja a fiának, hogy „pont olyan vagy, mint az apád”, és ezzel óriási érzelmi viharokat okoz a fiú lelkében. Milyen is az apja? Nem is ismeri, nincs mihez, kihez érzelmileg viszonyulnia. Nincs kihez kapcsolni önmagát. A „nincshez” nem lehet kapcsolódni. Vagy pedig nem látta már vagy fél éve, méltatlanul, jogerőre emelten el van zárva tőle, vagy talán az apja nem akarja látni, levált róla, elmúlt az életéből. Az elvált apaszerep sajnos könnyen „volt apasággá” alakul, mert az apa nem tud közel kerülni a gyermekéhez úgy, és amikor ő szeretné, a láthatások kéthetente gyomorszorító, kínos csendek, vagy erőltetett jókedvvel lezavart kötelező programok. Így nem tud funkcionálni, kiteljesedni apaként, az apaszerep befuccsol, nem működik. Pedig a gyerek holnap akkor emlékszik rá, ha apa ma ad neki az idejéből. Bár fizikailag találkozik az apjával, de a találkozás, az összefonódás, a lelki kapcsolódás, a férfivá nevelés, megmutatni tetteken keresztül, hogyan bánik egy férfi a nővel, hézagos lesz, vagy egészen elmarad. Ahogyan bánik az apa egy lánygyermekkel, azt az ismerős bánásmódot keresi a nő felnőtt párkapcsolataiban, akkor is, ha ez a bánásmód szeretetlen, kontrolláló, vagy rideg volt, nélkülözve az elfogadást, a kedvességet és a szeretetet. Ha az apa fizikailag vagy érzelmileg nem elérhető, akkor az apától meg nem kapott biztonság, törődés, nyugalom és szeretet komplexusként jelentkezik, ezeket keresi, hajszolja majd a lány felnőtt kapcsolataiban. Mindaz amit az apai jelenléttől kellene megtapasztalnia és elsajátítania sérülhet: magabiztosság, önérvényesítés, nemet mondás, stressztűrés, a férfiakhoz való és saját nőiességéhez való hozzáállás.
Fontos, hogy nem kizárólag akkor tud az apa pozitívan hatással lenni a gyerekre, ha együtt él vele, egy háztartásban, a jelenlévő apa akkor is megszülethet, az apakép akkor is tud pozitív lenni, ha nem tölti a gyerekkel a mindennapokat, de szó szerint mindent megtesz, hogy figyelmével, törődésével, idejével, érzelmi jelenlétével, érzelmi elérhetőségével ott legyen, támasz legyen, biztonság legyen. Az apa, az anya és gyerek viszonya egy esetleges válást követően kizárólag a szülők egymással való kapcsolatának minőségétől, kulturáltságától függ. Megbocsájthatatlan hibát követnek el, akik a gyereket pajzsként tartják maguk előtt. Az örökösen ismételt, elidegenítő, másik felet degradáló, becsmérlő mondatok beépülnek a gyermeki tudatba. Ha a gyerek családi egységbe vetett hite megdőlt, és a világa kettészakadt, ne fokozzuk azt önigazolást kereső, a másik szülő tekintélyét aláásó, a kapcsolattartást akadályozó megnyilvánulásokkal, amelyek miatt ő végleg elveszítheti érzelmi biztonságát, a kapcsolatokba vetett hitét. A kötelék – akarjuk, vagy sem – örökre megmarad.
A csonka családmodell kifejezést sokan sértőnek, degradálónak, túl szókimondónak találták, pedig igenis kell a szembesítés, az a család csonka, mert valaki, aki ugyanúgy fontos lenne, hiányzik belőle. Az anya, vagy az apa hiányzik, nem szülő 1 és szülő 2, mert a szülő nem uniformizálható. Talán a többségnek nem fáj annyira a szembesítés, ha az új, egyszülős családmodell kifejezést használjuk, mégis azt a káros üzenetet hordozza, hogy gyakorlatilag mindegy, melyikük hiányzik, anya, vagy apa, a szülő egyedül is rendben van, legfeljebb kettő van belőle. Apa jelen van, figyel, bátorít, gondoskodik, felelősséget vállal. Ez a felelősség örök, nem lerázható, nem törölhető, és nem ruházható át másra akkor sem, ha a család egysége felborult, és külön élő szülőként folytatjuk tovább.
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? és A kapcsolat, amiért megéri című könyvek szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
További írások – férfiaktól: A férfi útja, Társadalmi témák;
írások a Férfiak Klubja Női Támogatói Köréből: női írások nemcsak nőknek;
interjúk ismert férfiakkal: Körkérdés.
Fotó: Image by Freepik
