Elfogadjuk, vagy sem, a konfliktusok kezelése dönti el a kapcsolatok sorsát. Az egyoldalú, kioktató szónoklatok megoldatlan problémákat szülnek, minek során a másik fél úgy érezheti, behódolt, alulmaradt, vereséget szenvedett. Majd szétrobban az elfojtott feszültségtől, és negatív, ártó gondolatokkal túlterhelt elméje már nem lesz képes felnőtt, érdemi beszélgetésre. Vannak, akik „sikoltva” védelmezik kapcsolatuk sérthetetlenségét, mert a vita annak a jele lehet, hogy nem boldogok egymással. Van azonban különbség a destruktív, egymást gyilkoló, egymás vérét szívó veszekedés és a konstruktív, építő, negatív érzelmeinket megosztó, és megoldást kereső vita között. Az utóbbinál a másik ember még fontos, szeretjük, kell nekünk, és ki akarjuk javítani a hibát, vissza akarunk találni hozzá. A segítségre, az együttműködésére vágyunk, mert a kapcsolatunk életjelet ad, és friss oxigénre, vérátömlesztésre vár. Minden konstruktív veszekedés alapja a szerelem, a törődés, a figyelem, és a harmónia iránti vágy, mert még számít, mert még fontos. Ne akarjunk lélektani fölényre szert tenni, ne ez legyen a cél.
A konfliktus inkább visszajelzés, azt mutatja, hogy egyikőnk sem adta fel az egyéniségét. Ahol soha nincs semmilyen konfliktus, ott egyikőnk feladta önmagát.
A konfrontáció jelzi a biztonságot, hogy van bátorságunk megmutatni tökéletlenségünket, a másiktól eltérő véleményünket, anélkül, hogy attól félnénk, megbántjuk a másikat, vagy elveszítjük elfogadását és szeretetét. Egy konfliktus alapja az érzelmi biztonság, hogy ebben a kapcsolatban őszintén, maszkok, szerepek nélkül vállalhatom önmagam, kiállhatok magamért, mondhatok nemet is, mert tudom, hogy a vitánk épít, a fejlődésünk része és végül letisztázást, feloldást, megnyugvást hoz.
Amikor vitatkozunk, tulajdonképpen csak szeretnénk visszatalálni a másikhoz.
Az élet legtermészetesebb rendje, hogy vannak vitáink, időnként elakadunk, félreértjük, vagy megbántjuk egymást. Ettől lesz a kapcsolatunk hiteles, életszerű és élettel teli, mert nem próbálunk sem a való életben, sem a közösségi médiában egy tökéletesen működő felszínes látszatot kifelé vetíteni. Nem leszünk a szőnyeg alá söprés, az elodázás művészei, nem gondoljuk azt, hogy ha nem beszélünk róla, akkor a probléma nem létezik. Nem élünk csendben, tagadásban, álnyugalomban, álboldogságban, és nem vetítünk folyton a külvilág felé szép, színes, szélesvásznú, ám hiteltelen filmet.
Kapcsolatunkban számos természetes krízisfolyamat játszódik le. Ha ezeket nem sikerül jól kezelni, az könnyen, tégláról téglára érzelmi falakat építhet haragból, neheztelésből titkokból, meg nem értettségből, az érzelmi biztonság hiányából. Érdemes ezért minél gyorsabban, vagy inkább azonnal reagálni, de nem csenddel, elvonulással, vagy érzelmi befordulással, hanem értelmes, emberi beszéddel. Hiszen a sérelmekre idővel csak újabbak rakódnak, a kezeletlen konfliktusok pedig további sérelmeket szülnek. Amikor vitatkozunk, tulajdonképpen csak szeretnénk visszatalálni egymáshoz.
A konfrontáció jelzi a biztonságot, hogy van bátorságunk megmutatni sebezhetőségünket, tökéletlenségünket, a másiktól eltérő véleményünket, anélkül, hogy attól félnénk, megbántjuk a másikat, vagy elveszítjük elfogadását és szeretetét. Egy intim, őszinte és mély kötődés felszínre hozza az álcák nélküli, tökéletlen, esendő embert, mert mindannyian azok vagyunk. Egy konfliktus alapja az érzelmi biztonság, hogy ebben a kapcsolatban őszintén, maszkok, szerepek nélkül vállalhatom önmagam, kiállhatok magamért, mondhatok nemet is, mert tudom, hogy a vitánk épít, a fejlődésünk része és végül letisztázást, feloldást, megnyugvást hoz.
Az élet legtermészetesebb dolga, hogy vannak nézeteltéréseink, időnként elakadunk, félreértjük, vagy megbántjuk egymást. Ettől lesz a kapcsolatunk hiteles, életszerű és élettel teli, mert nem próbálunk sem a való életben, sem a közösségi médiában egy tökéletesen működő látszatot beállítani. Nem leszünk a szőnyeg alá söprés, az elodázás művészei, nem gondoljuk azt, hogy ha nem beszélünk róla, akkor a probléma nem létezik. Nem élünk csendben, tagadásban, álnyugalomban, álboldogságban, és nem vetítünk folyton a külvilág felé szép, színes, szélesvásznú, ám hiteltelen filmet.
Minden párkapcsolat három részből tevődik össze: vagyok Én és vagy Te, akik külön-külön is őrizzük lelki egészségünket, hiszen két teljes, egész és rendben lévő ember nélkül nincs jól működő, boldog kapcsolat. A bizonyos harmadik pedig nem a szerető, aki bekúszott, beférkőzött a problémák ütötte réseken, hanem maga a Kapcsolat, amit együtt szeretettel, döntéssel ápolunk, gondozunk, működtetünk. Nem selejtes tehát egyetlen kapcsolat sem, ha néha úgy érezzük, nem minden működik simán és dolgozni kell érte.
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
Fotó: Angry couple photo created by rawpixel.com – www.freepik.com
