Nemrégiben a villamoson összefutottam egy kedves zenetanár ismerősömmel, aki egy zongoraszékkel a hóna alatt utazott. Milyen praktikus, gondoltam, bármikor le tud ülni, de nem erről volt szó. Az ismerősöm elárulta, azért hordozza magával a széket, mert nem meri bennhagyni az iskolában. Egy jónevű budai általános iskola és gimnáziumban tanít zenét, ahol egy zongoraszéket már miszlikbe aprítottak a gyerekek, amikor bennhagyta. Egy magabiztos, tapasztalt tanárnőről van szó, aki elmondta, mindig gyomorgörccsel megy be tanítani, mert a gyerekek annyira kezelhetetlenek és agresszívek, segítséget pedig nem kap senkitől.
Az ismerősöm tapasztalata egyáltalán nem egyedi. Sok tanár panaszkodik arra, hogy egyre nehezebben lehet a gyerekeket kezelni, mert egyre agresszívabban viselkednek. A média is sűrűn ad hírt olyasmiről, hogy egy diák megverte az egyik diáktársát vagy a tanárát, és még büszke is volt rá, mert videóra vette és felrakta az internetre. Sok szakember szájából elhangzott már, hogy a mai fiatal generáció agresszívabb és brutálisabb, mint az ezt megelőzőek voltak.
Aggódó tekintetünket érdemes Amerikára vetni, mert az éppen népszerű sorozatokon túl más tendenciák is elérnek minket szinte változatlan formában. Amerikában jó három évtizede kezdődött meg a közoktatás szétzüllése, ami mára odáig fajult, hogy egyre több iskolában szerelnek fel fémdetektoros kapukat, így elméletileg nem tudnak bevinni fegyvert a diákok az osztályba. A közoktatás mélyrepülésével párhuzamosan ívelt fel a szigorúbb nevelési elveket valló egyházi fenntartású, majd valamivel később a fizetős alapítványi oktatási intézmények népszerűsége. Az amerikai szülők ugyanis biztonságban szerették volna tudni a gyerekeiket, nemkülönben magyar társaik: a fentebb leírt folyamat egy ideje már Magyarországon is zajlik.
Hogy miért agresszívabb ma a fiatalság, arra kimerítő választ ekkora terjedelemben nem lehet adni. Egy nagyon lényeges okot viszont biztosan ki lehet emelni, és ez a média szerepe.
Nemrég még minden magyar napi hat órát töltött tévénézéssel, és bár az elmúlt néhány évben kikerültünk a világ abszolút élbolyából, de még mindig átlag 5 óra 12 percet (2021-es adat) töltünk a tévékészülékek előtt. Természetesen nemenként és korosztályonként jelentős eltérések is mutatkozhatnak. Például az idősebbek inkább többet tévéznek, míg a fiatalok inkább kevesebbet. Az így megnyert időt a fiatal korosztály azonban nem sportolásra vagy kirándulásra fordítja, hanem internetezésre. A KSH 2020-ban végzett felmérése szerint a 16-24 éves korosztály átlagban napi több, mint 5 órát internetezik. Mindössze 2,5%-uk az, mely napi egy óránál kevesebbet, ezzel szemben 15,2% napi 7 órát vagy többet, 7,3% pedig napi kilenc óránál is többet lóg a neten. A KSH adataiból az is kiderül, hogy kiemelkedően magas, 87%-os a magyar internethasználóknál a közösségi oldalakon résztvevők aránya, ami az EU-s átlagnál 22 százalékponttal, a világátlagnál pedig 35 százalékponttal magasabb (2020-as összehasonlításban). A közösségi média (ami inkább nőies műfaj), illetve a videojátékok (amit inkább fiúk űznek) egyáltalán nem növelik felhasználóik realitásérzékét. Ez pedig nem jó, mert az elhízás, eltunyulás, a szemidegek elfáradása, és számos más fizikai probléma mellett a képernyő bűvöletében élőnél egyre jobban elmosódik a határ valóság és virtualitás között. A filmekben a legképtelenebb helyzeteket élik túl a szereplők, a videojátékban lepuffantanak valakit, és az fölkel, agyonvernek valakit, aki csak megrázza magát és meggyógyul. Az autós játékokban egymás után ötvenszer is karambolozhatnak, akkor sem lesz semmi bajuk. A Facebookon például virágot meg tortát lehet küldeni egymás születésnapjára. Sokan élnek is ezzel a lehetőséggel, és azt hiszik, csináltak valamit, pedig azt a virágot nem lehet megszagolni, és azt a tortát nem lehet megízlelni. És mivel sem a torta, sem a virág nem valódi, a felhasználóknak az a képzetük támad, mintha az emberi halál, szenvedés, vagy fájdalom sem lenne valódi. Az egész csak egy jó hecc, amit fel lehet venni telefonra, aztán feltölteni a TikTokra, hadd röhögjenek mások is.
Vagyis igen, erőszakosak a mai fiatalok, de ezért nem csak ők a felelősek, sőt meg merem kockáztatni, hogy minket, felnőtteket sokkal nagyobb felelősség terhel. Elvégre tőlünk öröklik a világot, ami aztán formálja őket. Legyen az virtuális vagy valódi.
KT
Fotó: Pixel-Shot / shutterstock
