Szeretem őt, mert ismerem. Ismerem, és mégis szeretem. Többnyire ezeken a szakaszokon át fejlődik, változik a kapcsolatunk.
Szimbiózis
A szerelem kezdetben valóban rózsaszín köd, az adrenalinszint az egekbe szökik, a szív kalapál, zúg, tolul a vérben a szerelemhormon. Minimum hat hónapig, de legfeljebb két éven keresztül állunk e csodavegyület hatása alatt, az emberi szervezet ennyit bír el a pozitív stresszből, nem többet. A kezdeti összeolvadó, szimbiózis szakaszban a szerelmes ember érzései inkább egy csecsemőére hasonlítanak, a szerelmünkkel akarunk eggyé válni, szimbiózist megélni, lehetőleg azonnal és örökre. Ebben a szakaszban minden tökéletes, a szenvedélyé, a kizárólagosságé, az egymásba olvadásé a főszerep, egy pozitív tulajdonságokkal felruházott ideált látunk, és sok pozitív torzítás színezi a másikról alkotott képet.
Egy párrá válunk
A rózsaszín ködbe burkolt szerelem két-három év után átalakul, a kötődés érzése válik meghatározóvá, és bár a kapcsolat szoros marad, mégsem marad ugyanolyan. Szerelmünk szinte észrevétlenül megszelídül, lecsendesül, eljönnek a hétköznapok. Elkezdjük feladni független identitásunkat, mélyebben, alaposabban megismerjük egymást, már látjuk egymás igazi arcát, valódi tulajdonságait. Megtanulunk MI-ben gondolkodni, többes számban beszélni, a közös jövőt tervezni. Az „én” helyébe a „mi” lép a szavak szintjén is, bár sok embernek nem is olyan könnyű egycsapásra MI-ben gondolkodni. Átállítani a kapcsolót a szívünkben egyfajta társidentitásra, megszokni a tudatot, hogy egy másik ember jelen van az életünkben, és vele minduntalan relációba kerülünk. Ezek normális érzések kezdetben, de az elmélyüléssel, a bizalom szilárdulásával, a kötődéssel ezek a megélések változnak, és észrevétlenül megtanuljuk a többesszám használatát. Tudatosan kerüljük a konfliktusokat, úgy gondoljuk, ez az időszak szerelmünk legmagasabb, legboldogabb szakasza, és reméljük, ez így marad örökké. De beköszönt a harmadik szakasz.
Illúzióvesztés, kiábrándulás, válság
Szomorúan állapítjuk meg, hogy az álom véget ért, sőt el is feledkezünk a tényről, az álmoknak az a sajátsága, hogy egyszer fel kell ébrednünk belőlük. Úgy érezzük, hibát hibára halmozunk együtt, és talán túlságosan is jól ismerjük már egymást, ami eddig tolerálható volt, most halálra idegesít, nem figyelünk, nem vagyunk jelen, alig beszélgetünk, érzéseinket, kapcsolatunkat megkérdőjelezzük: mit keresünk egymás mellett? Felemészt ez a héjanász, veszekszünk, kibékülünk, a korábban elhallgatott sérelmek, elfojtások most rendre terítékre kerülnek, gyakran olyan szavakkal is dobálózunk, amik nem szerepelhetnek két egymást tisztelő ember kommunikációjában. Félelmetes megtapasztalni, hogy talán már soha nem fogunk egymásnak újat nyújtani. Újra előtérbe kerül az éntudat, távolodunk, gyakrabban van szükségünk térre, külön töltött időre.
„Ha a poklon mész keresztül, csak menj tovább!” – mondta Winston Churchill. Vagyis ne állj meg, ne add fel, most kell a legerősebbnek, legkitartóbbnak lenned. A legtöbb kapcsolat ebben a szakaszban kerül vakvágányra, a válások, szakítások ekkor történnek. Pedig ez a periódus elkerülhetetlen, pontosan arra tanít, hogy illúzióinkat jelképesen elégessük, és valódi önmagáért szeressük és értékeljük azt, aki társként mellettünk áll.
Tartós kötelék, szövetség építése
Légy büszke magadra, amiért nem adtad fel! Ez az időszak a másiknak való teljes önátadást jelenti, minden bajával, örömével, a jó és kevésbé jó folytonos körforgásával. Senki nem tökéletes, mégis egymás szemében tökéletessé válunk, elfogadjuk egymás hibáit és hiányosságait, esendő emberként szeretjük és tiszteljük egymást. Azon túl, hogy a szerelmes szenvedély ugyanúgy jelen van, egy mély, szeretetteljes barátság és bajtársiasság is jellemezi kapcsolatunkat. Együtt érzelmi komfortot élünk meg, igazi énünket mutatjuk, nincs szükség egy tetszetősebb személyiség bevetésére, nincs másik arcunk. Súlyos krízisekből, múltban szerzett sérüléseinkből is fel tudunk állni együtt, ha egymás mellett a döntést valóban meghoztuk, és nincs más út számunkra, mint az, amelyiken együtt haladunk.
Révbe érés, elmélyülés
Már megharcoltuk a kríziseinket, már nem küzdünk egymás ellen, már szavak helyett sokszor egy pillantás elég. Létrehoztunk egy szeretetburkot, egy szoros intimitást, egy biztonságos védvonalat, amin nem támadhat rés. A kapcsolatunknak értelmet, hagyományt, saját szokásokat adunk, mikrokultúrát teremtünk, melyben az állandóság, az ismétlődő szokások adják a biztonságot. Megtanultunk kommunikálni, a konfliktusokat jól kezelni, vágyainkról, igényinkről, érzelmi állapotunkról nyíltan, félelmek nélkül beszélgetünk. Kialakul egy igazi, realitásokon nyugvó elmélyülés, végleges összetartozás. Egy érinthetetlen szövetség, irigylésre méltó, megbonthatatlan harmónia.
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
Fotó: Couple talking photo created by prostooleh – www.freepik.com
