Egy jó kapcsolat megújul, fejlődik, miközben az egyéni fejlődést is biztosítja mindkét félnek. Egy hanyatló kötelékben azonban eluralkodik a betokosodott unalom, a napi rutin, kevés az új, pezsdítő, meghatározó, élmény. Már nem örülünk egymás sikereinek, már külön utakon járunk, más-más célt hajhászunk, és hirtelen más lett az értékrendünk. Már lazább elveket vallunk a hűségről, vagy párkapcsolati szerepekről. Ha megszűnik a közös minőségi időnk, akkor lassan ott is beáll a csend, a dermedt, megfagyott, üres kommunikáció.
Egy párkapcsolat nem vezeti el önmagát. A mindkettőnk számára boldogságot hozó minőségi időben ott van minden, ami motorja lehet egy kapcsolatnak: tisztelet, figyelem, elismerés, lelki intimitás, változatosság, meglepetés, apró ajándékok, örömet hozó szex. Ami még fontosabb: nem az együtt töltött idő mennyisége, hanem a ráfordított figyelem és lelki energia határozza meg egy-egy párkapcsolat minőségét. Ha elengedjük a közös minőségi időt, akkor azt kockáztatjuk, hogy a ragaszkodás szálai meglazulnak, vagy ami még rosszabb, egy idő után azt gondoljuk, nem is kell már rajta dolgozni. Jól megvagyunk, együtt vagyunk. Akkor hol itt a probléma? Ott, hogy egy nap felébredünk, nézzük, de már egyáltalán nem látjuk egymást, semmiségeket mondunk, üres frázisokat, nulla információt, fájdalmasan tompa tőmondatokat, mert ezek érnek el a másik emberhez manapság a leggyorsabban. És közben töretlenül hisszük, hogy a felszínesség, a kommunikációmentesség jelenti a harmóniát. Az elkülönülésére visszahúzódással reagálunk, még inkább távolodunk egymástól, és a kapcsolatunk pajzsán óhatatlanul rés támad. Két ember szövetségébe csak akkor tud beférkőzni egy harmadik, ha azon rés támad, és ez a rés, ez a hajszálrepedés mindig valamilyen hiányállapotot tükröz. A hűtlenek nem csak úgy „elindulnak megcsalni” a párjukat, hanem eleinte próbálják hallatni a hangjukat, próbálják jelezni belső vívódásukat, hogy a másik is érzékelje, vegye észre, baj van. Ezek a jelzések sajnos nem kerülnek világosan kinyilatkoztatásra, és gyakran provokálásnak, kötekedésnek, hisztinek tűnnek, így a másik ember nem észleli, hogy a megjegyzések valójában elkeseredett, tanácstalan segélykiáltások. Meddig tart a kapcsolatunk? Ameddig ketten éltetjük és működtetjük. Az energia azonban, amit nem a párkapcsolat működtetésébe fektetünk, valahol mindenképpen teret kell, hogy nyerjen magának, munkamániában, függőségekben, a gyerekekről való túlgondoskodásban, vagy egy külső kapcsolatban, a figyelem, az elismerés, a szenvedély, a szex morzsáit keresve egy harmadik személy karjaiban.
Idő kell, amíg megtanuljuk, hogy a kedves szavak mit sem érnek, hideggé, üresen kongóvá válnak, ha nincs mögöttük valódi, odaforduló, önzetlen figyelem, ám sokszor nem vagyunk elég türelmesek a szavakhoz, a valódi beszélgetéshez. Sokan utólag csodálkozással vegyes döbbenettel szembesülnek a kapcsolatba be nem fektetett energia végzetes következményeivel. Egyszer csak azt tapasztaljuk, hogy egymás mellett már nem fejlődünk, csak gyűjtögetjük, csipegetjük a jó dolgok odavetett, hézagos szeretetmorzsáit, ez reményt ad, ebből lehet táplálkozni egy ideig. De nem vesszük észre, hogy már nem a szövetségünk teljessége a legfontosabb, nem a kapcsolatunk virágoztatása áll az első helyen, minden más fontosabb, csak a maradékot adjuk egymásnak: a maradék figyelmet, maradék egymásra fordított időt, maradék szeretetet, maradék energiát, akkor, amikor mindenki másnak már osztogattunk. Nincs értelme semmilyen együttlétnek, ha közben nem tudunk lelassulni. Harcolunk a határidőkkel, hajtjuk a pénzt, pörgetjük a közösségi oldalak hírfolyamát, mert minden percben, mindenhol, egyszerre szeretnénk jelen lenni. Közben pedig mindenről lemaradunk. A nagy rohanásban ugyanis éppen a legfontosabbat felejtjük el: szeretetkapcsolatainkat ápolni. Adjuk magunkból egymásnak a legjobbat, és ne a maradékot, amikor mindenki másnak már osztogattunk.
Király Eszter
Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!
Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”
Fotó: Image by fxquadro on Freepik
