Ha valaki nem ismerné: a film egy néhány órás túszdráma története, amely 1958-ban zajlott a svájci főváros magyar nagykövetségén. Napra pontosan két hónappal Nagy Imre kivégzését követően, két fiatal (Kádas József, Szabó Kimmel Tamás) fegyveres támadást hajt végre az épületben: bezárja az alkalmazottakat és túszul ejti Koroknai Mihály (Kulka János) nagykövetet, arra kényszerítve őt, hogy adja át nekik a követségi üzenetek titkosításához használt kódkönyvet, ami vélhetően a páncélszekrényben van bezárva. Úgy tűnik azonban, hogy a nagykövet sem a szekrényt nyitó a kódot, sem a kódkönyv rejtekhelyét nem ismeri, azokat az „ávós” kereskedelmi attasé, Vermes elvtárs (Szikszai Rémusz) őrzi (és használja fel saját érdeke szerint). Időközben kiderül, hogy a fiatalok magyarországi emigránsok: Bános Tibor és Takács Ábel, akik a forradalom leverését követően menekültek Nyugatra és szándékuk, hogy a Szabad Európa Rádió élő adásában beolvassák a titkos kódokat. Ez nem sikerül nekik, viszont elérik, hogy egy élő „interjú” keretében rávegyék a nagykövetet néhány, Nagy Imre kivégzését és ezáltal a forradalom leverését elítélő kijelentés megtételére. Az utcán rekedt követségi alkalmazottak és a szabadságharcosokkal szimpatizáló tömeg nyomására a berni rendőrök végül beavatkoznak, és a kialakult tűzharc során Bános életét veszti, Takácsot elfogják (a tettéért rövid szabadságvesztést kap, majd Nyugaton alapít családot, Magyarországra a rendszerváltás után tér haza). A fiatalok akciója ennek ellenére eléri a célját, mert az eset miatt Magyarország (a támadás és ezáltal a levert forradalom ügye) hosszabb időre a külföldi médiaérdeklődés középpontjába kerül – mindaddig, amíg az ENSZ 1962-ben végül leveszi a „magyar kérdést” a napirendjéről. Az eseménysorozat még a nagykövet számára is hasznot hoz: bár a film elején úgy tűnik, már leáldozóban a karrierje, és Vermes sikeresen szerzi meg a posztját, a túszdráma alatt pedig úgy néz ki, nem éli túl, de végül az eset után bátor helytállásáért Koroknait felettesei megerősítik a posztján, később pedig még feljebb is emelkedik a politikai ranglétrán, több országban is nagykövet lesz.
Ami a film valóságalapját illeti, 1958. augusztus 16-án valóban történt egy hasonló támadás a berni magyar nagykövetség ellen, melynek két végrehajtója Nagy Sándor és Papp Endre 1956-os magyar emigránsok voltak. A követségre annak köszönhetően jutottak be, hogy az őket beengedő követségi alkalmazott figyelmen kívül hagyott egy biztonsági előírást, miszerint két civil férfi egyidejűleg nem léphet be a követség épületébe. A fiatalok valós indítékai nem tisztázódtak kellőképpen, de valószínűleg a svájci magyar kommunista ügynökök aktáit akarták megszerezni Marjai József követ túszul ejtésével, és a támadást egyúttal figyelemfelkeltő, demonstratív akciónak is szánták. A valós eseménysorozatról fennmaradt információkból arra lehet következtetni, hogy Marjai valójában keményebben szállt szembe a túszejtőkkel, mint filmbéli hasonmása, az viszont megfelel a valóságnak, hogy Marjai az esetet követő évtizedekben komoly diplomáciai és politikai karriert futott be, a minisztertanács elnökhelyetteseként vonult nyugdíjba. Érdekesség, hogy Marjai elvileg még láthatta is a filmet, hiszen megérte annak 2014. február 25-ei bemutatóját, néhány hónappal azt követően hunyt el.
Ajánló: A feltaláló: harcolni az igazságért
Ajánljuk a Kultúrát apától rovatunk további cikkeit. Ha tetszett, oszd meg! Kattints a következő rovatcímekre, ha más cikkeket is szívesen olvasnál honlapunkon: A férfi útja, Az FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetek, Körkérdés (interjúk), Férfiegészség.
2014-ben talán még újdonságnak számított, de mára már „megszoktuk”, hogy Köbli Norbert az 1950-es évek kevésbé ismert történetei felé fordulva mindig érdekes történelmi témát kutat, amiből rendszerint fordulatos forgatókönyvet ír (A berni követ előtti filmjei: A vizsga, Szabadság – Különjárat; későbbi filmjei: Félvilág, Szürke senkik, Árulók, Örök tél, Trezor, Apró mesék). Ebben a filmben (és a későbbiekben is többször) Bergendy Péter és Fazakas Péter után, mellett Szász Attila filmrendező az alkotótársa, akivel közösen egy felemelő és szívszorongató, ugyanakkor izgalmas és fordulatos filmet hoztak létre, ami szól egyrészt bátorságról, barátságról, szerelemről és mindenekelőtt a forradalom eszméjének túléléséről – másrészt túlélésről, opportunizmusról, és mindenekelőtt a kommunista rendszerről és annak működtetését biztosító figurák aljasságáról és, vagy megalkuvásáról.
A fordulatos és izgalmas történetet tehetséges színészek teszik élővé, hitelessé és akár ma is átélhetővé: a nehéz sorsú, már-már fanatikus forradalmár Bánost játszó Kádas Józsefet reméljük, viszontlátjuk még más szerepekben is (két korábbi filmje: Utolsó idők és Víkend); a kevésbé fanatikus, de az forradalom ügye (és főleg barátja iránt) ugyancsak elkötelezett társat Szabó Kimmel Tamást már többször láttuk főszerepben filmben (1945, A tökéletes gyilkos, Jupiter holdja, Pappa pia, Apró mesék, Mintaapák) és színpadon is (A folyón túl Itália, Széttépve), épp ezért kissé furcsa volt őt is ezúttal mellékszerepben látni, mégis teljesen találónak éreztük a szerepválasztást. A kiismerhetetlen nagykövet szerepében az elvártnak megfelelően, vagyis nagyszerűen játszott Kulka János, ahogy találó választás volt pikírt és rideg feleség szerepében Balsai Móni is, vagy a forradalmár szerelmesét alakító Lovas Rozi is. Rövid, de a történet szempontjából meghatározó alakítást nyújtott Vermes elvtársként Szikszai Rémusz és a berni rendőrként Kish I. László is.
Ajánlom ezt a filmet mindenkinek, akit érdekel a 1956-os forradalom (és annak utóélete), aki szereti Köbli Norbert és, vagy Szász Attila filmjeinek stílusát, és aki szeretné a tőlük megszokott élvezetes, fordulatos formában megismertetni családtagjaival, kamaszgyermekeivel a magyar történelem fontos eseményeit.
Antal-Ferencz Ildikó
*
*
Fotó: http://mecenatura.mediatanacs.hu/adatlap/350/A_berni_kovet
