Nagyapám mesélte, hogy a háború előtt az úri körökben az volt a szokás, ha valaki új ruhát csináltatott magának a szabónál, akkor mielőtt először megjelent volna benne, kicsit meggyűrögette, hogy ne látszódjon rajta, mennyire vadonatúj. Egy úriember ugyanis nem vág fel a pénzére. Noha az igazi úriemberek a legjobb szabóknál készíttették a ruháikat, eszükbe sem jutott, hogy ez meg is mutassák, mondjuk azáltal, hogy látható helyre tetették a szabóság jelét vagy címkéjét. Egy úriembernek a hivalkodás alantas dolognak számított. Ezen töprengtem a minap, amikor Budapest belvárosában egy barátom felhívta a figyelmemet egy fiatal srácra, hogy jól nézzem meg, mert legalább kettő, de inkább három millió forint értékű az a szerelés, amit magán visel. Csak a cipője több, mint egymillió forintba kerül, mert ez egy nagyon exkluzív márka…
Egymillió forint egy sportcipőért. Ez nem csak erkölcstelen és ízléstelen, hanem hülyeség is. A cipőn nagy betűkkel virított a márkája, ami érthető is, hiszen ennyi pénzt csak akkor érdemes kiadni, ha az aztán látszik is. Ha valaki értő szemmel figyelte az elmúlt néhány évtizedet, akkor nyomon követhette, ahogy egyre nagyobbá válnak a termékeken a márkajelzések, végül akkorává, hogy maga a termék már egyáltalán nem is fontos, csak az, hogy milyen márka. Ahogy meggyengültek az emberek természetes kötődései (nemzet, család, vallás), úgy nyertek egyre nagyobb teret az olyan mesterséges identitások, mint például a márkák. Az vagyok, amit viselek. És annyit is érek.
Szóval a márkamánia a mai identitásválság egyik legnyilvánvalóbb jele, ám én most a fogyasztói szemlélet eluralkodásának egy másik következményére szeretném felhívni a figyelmet. Nevezetesen arra, hogy ugyancsak ennek esett áldozatul a korábban már emlegetett úriemberség, vagy másnéven lovagiasság. Tévedés lenne azt hinni, hogy ezért a nők vagy konkrétabban a feministák a felelősek. Egy férfi akkor is lehet lovagias egy nővel szemben, ha az nem kér belőle. A valódi lovagiasság gesztusai ugyanis láthatatlanok és soha nem tolakodóak. Ha egy nő nem igényli, hogy előre engedjék az ajtóban, vagy lesegítsék róla a kabátot, nem probléma, mert nem a látszat a lényeg. Viszont mivel a fogyasztói szemlélet a látszatra helyezi a hangsúlyt, a valódi lovagiasság pedig nem magától értetődő dolog, ezért ma különleges figyelmet kellene fordítani arra, hogy a fiúk elsajátítsák azt. A fiúkat meg kell tanítani arra, hogy mit jelent mai körülmények között úriembernek lenni.
Íme a kortárs lovagias viselkedés 5 alapszabálya:
1. Egy úriember uralja a szenvedélyeit, és nem engedi, hogy azok uralják őt. Ez különösen fontos olyankor, amikor nagyon nehéz döntéseket kell meghoznia valakinek. Dwight D. Eisenhower amerikai elnökről jegyezték fel, hogy amikor még a szövetséges erők főparancsnoka volt a második világháború idején, sokszor idézte a Példabeszédek 16:32-ből ezt a részletet, amit még az édesanyja tanította meg neki gyermekkorában: „Aki uralkodik önmagán, különb annál, mint aki városokat hódít.”
2. Egy úriember sosem üt meg egy nőt, még önvédelemből sem.
3. Egy úriember sosem ér hozzá egy nőhöz annak engedélye nélkül.
4. Egy úriember sosem néz pornót. Mert a pornográfia lealacsonyító, nemcsak a nőt tárgyiasítja el, hanem azt a férfit is, aki használja. Valószínűleg ez lesz az a pont, ami a legtöbb ellenkezést fogja kiváltani, de ez cseppet sem csökkenti az igazságát. Aki ennek a kísértésnek nem tud ellenállni, az másban is számíthat rá, hogy elbukik: a rendszeres pornófogyasztók lazábban ítélik meg az egyéb erkölcsi kilengéseket is.
5. Egy úriember sosem használja ki az erőfölényét a gyengébbel szemben; éppen ellenkezőleg, a védelmébe veszi a gyengébbet az erőszakoskodóval szemben.
Neo
Fotók: Keanu Reeves Twitter oldala
