A zebegényi forgatásról készült kisfilm a kulisszák mögé kalauzolja az érdeklődőket, megmutatva, hogyan készültek a közreműködők és a szervezők az eseményre. Kiderül: mindez jó alkalom volt a művészeknek a kimozdulásra, a találkozásra és a gyakorlásra. A részvételt mindenki, a művészek és a zenészek is önkéntesek vállalták, hiszen mindenkinek van személyes érintettsége a témában.
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója Trianon100 – mégis együtt című, Origon megjelenő írásában így mesél a megemlékezéssel kapcsolatos ötletekről: „Ha ez a ragály nincs, a Magyar Állami Operaház június 4-én a hírhedt 16.32-kor bekövetkezett országvesztés centenáriumán a – vírus miatt elmaradt megnyitású – Eiffel Műhelyház Bánffy Miklósról elnevezett színháztermében a Himnusszal kezdett volna, kivételesen az erkeli előjátékkal, tehát zenekarral (…) Aztán az üstdob morgása közepette Kodály nyughatatlan zenekari bevezetője hangzott volna fel, majd (…) a Galántai táncok következett volna, amely a nagyvilág számára hőn szeretett zenekari show-darab, kéttagú forma, nekünk meg a kétarcúság, a sírva vigadás szívbe markoló magyar műve. Majd szünet után a Székely fonó, Medveczky Ádám vezényletével, a lengyel Znaniecki pár év előtti, sokak számára katartikus rendezésében.”
Ez lett volna tehát a Trianon100 – Kodállyal elnevezésű program, ami úgy ért volna véget este fél 7 körül, hogy aki kíváncsi rá, még akár át is érhessen az Erkel Színházba, ahol hétkor elindul az István, a király, a nagy Szörényi-Bródy mű operaváltozatának premierje, Szinetár Miklós rendezésben. Ez a nagyszabású produkció sem lett természetesen most bemutatva, a főigazgató reménykedik az őszi bemutatóban.
„Nem marad más, mint a digitális elérés, és akármennyire nem hiszek ennek az empíriára épülő csúcsművészeti élménynek, az operának és a balettnek – amit a mi kötelességünk »előállítani« – a bitekre konvertálhatóságában, annyira most mégis erre fanyalodunk. (…) De mi lehet, amibe pár ezer magyarnál több kukkant bele, sőt, amit végig is néz? És ami a nemzeti intézményi jelleget úgy tükrözi, hogy a netán opera és balett ellen beoltott honfitársakat is megérinthetné?” – teszi fel a kérdést Ókovács Szilveszter, majd meg is válaszolja: „Zebegény jutott eszembe, a trianoni emlékmű a hegyen, ahová a régi Magyarország különböző tájairól hoztak rögöket, és fennsíkján nemcsak kápolna áll, de az obeliszkek-oszlopok között belátni a gyönyörű Dunakanyart. Az emlék szomorú, maró, fájó, felkavaró, viszont a Duna kanyarulatát látni még félárbocos zászló is maga az életöröm, a jövő ígérete, amely előttünk áll. Ez nem öngyilkos hely, Zebegény felemeli az embert.
Majd így folytatja: „A másik: Szarvas. Szöges ellentéte a Duna hegyes kanyarulatának. Bár a Körös vize ott is magára vonja a tekintetet, tökéletesen sík vidéket old a folyó, azonban egy lelkes mérnök-tanár felismerése és későbbi igazoló számítások alapján is valóság, hogy itt, éppen itt, a holtág partjánál található az egykori Nagy-Magyarország mértani középpontja. Dombocska, azon kis szélmalom jelképezi a magyar origót, ahonnan ha a szélrózsa bármely irányába is indulnánk, a történelmi haza külső határát csak igen sokat utazva érnénk el.”
A főigazgató elárulja: az ő kérésére Venekei Mariann készített rövid, de igen megkapó koreográfiát Kodály eddig nem említett színpadi művének, az ugyancsak az Opera színpadán debütált Háry János zenekari szvit-változatának egy tételére, a Dal utolsó soraira. A kis filmetűd a Magyar Nemzeti Balett képviseletében hajt fejet az ősök emléke előtt. „Ma, száz évvel később más szelek fújnak, s ha más módon nyílik lehetőség a kapcsolattartásra, a »mégis együtt« érzésének kifejezésére, abban rájuk, ránk is számíthatnak” – állítja Ókovács Szilveszter.
Antal-Ferencz Ildikó
*
Ajánljuk a Kultúrát apától rovatunk további cikkeit. Ha tetszett, oszd meg! Kattints a következő rovatcímekre, ha más cikkeket is szívesen olvasnál honlapunkon: A férfi útja, Az FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetek, Körkérdés (interjúk), Férfiegészség.
*
Fotó: magyarnemzet.hu
