A világ, amelyikben élünk, nem tökéletes és nincs is ember, aki azt hinné, vagy azt képzelné, hogy az. Látjuk magunk körül a szenvedést, amiben időről-időre, kisebb vagy nagyobb mértékben, de magunknak is részünk van. De vajon miért szenvedünk? Szenvedésünk okaként azonosíthatunk egészségügyi, környezeti, intézményi, vállalati, kormányzati, családi, gazdasági problémákat és talán észre sem vesszük, de mindezek középpontjában az egyes emberek személyes bűnei állnak; kicsinyesség, önzés, kevélység, hiúság. Bármilyen hihetetlennek is tűnik, az én kapzsiságom, önzőségem, szeretetlenségem hozzátesz az egész világ szenvedéséhez. Ami aztán visszahat rám. Szóval, ha csökkenteni akarom a szenvedést a világban, akkor nem érdemes a törvényhozókra, kormányokra, bíróságokra, tanárokra, orvosokra, tudósokra, de még a papokra, lelkészekre sem várni, hogy majd ők megoldják, hanem magamon kell elkezdeni. Nem véletlen, hogy a vallások évezredeken keresztül mindig a személyes megtérésre szólítottak fel, tehát arra, hogy én változzak, és nem arra, hogy én kényszerítsek rá magam körül mindenkit a változásra. Én változzak, vagy körülöttem változzon mindenki? A modern világ ezt a kérdést teheti fel, minden egyes ember magának, és minden azon múlik, hogy erre ki-ki milyen választ ad. Hogy egy konkrét példával éljünk, ha férjként azt látom, tönkremenőben van a házasságom, akkor azt gondolom-e, vajon a feleségem a hibás, azaz neki kell változnia, vagy arra is kíváncsi vagyok, sőt arra még kíváncsibb vagyok, én miként járultam hozzá a romláshoz. Szóval, ha azt belátjuk, hogy a jobb közérzet érdekében a szervezetünket meg kell tisztítani a méreganyagoktól, el kell kezdenünk edzeni, szükségünk van meditációs, vagy imagyakorlatokra, akkor fel kellene ismerni, hogy a lelkünket is meg kell tisztítanunk. Ahogy a testünk kiveti a hulladékot, a szívünknek és a lelkünknek is ezt kell tennie. Hagyjuk abba az életünk toldozását-foldozását, és öntsünk tiszta vizet a pohárba. Tegyük jóvá a bűneinket, változtassuk meg bántó viselkedésünket, kérjünk bocsánatot, ismerjük el a helytelen cselekedeteket, ne legyünk hanyagok, felszínesek és lusták. Soha egyetlen gyerek sem mondta azt az apjának: „Apa azt akarom, hogy beteg legyél. Igyál sokat, egyél szemetet, legyél dühös, légy hűtlen anyához, hízz meg, dolgozz túl sokat, ne törődj velem, rohadj egy képernyő előtt.” Ehelyett a családunkhoz fűződő hivatásunk megköveteli, hogy az életet válasszuk, az erényeket, engedelmeskedjünk a lelkiismeretünknek, a jónak, az igazságnak, a szépnek, hogy kegyelemmel, irgalmassággal, szeretettel és szentséggel tudjuk vezetni az életünket. Hogy ezt lehetetlen megvalósítani? Igen, mert egy tökéletlen világban élünk, ahol magunk is tökéletlenek vagyunk. De megpróbálni, és a földről felállva újra meg újra nekifutni mindenképpen érdemes, sőt, szükséges is. Mert az az ember biztosan reményvesztett lesz, aki arra vár, hogy a világ javuljon meg körülötte.
Krúdy Tamás
Fotó: buy_me_some_coffee képe a Pixabay -en.
