Ez tartja fenn motivációnkat, ha időben elkezdjük

„Így válok választhatóvá, olyan férfivá, akihez kapcsolódni akar egy nő!”
A Gránit Oroszlán-díjról a médiában

A Gránit Oroszlán Férfi Példakép Díjról és a nagyszabású, ünnepélyes díjátadó gáláról, valamint a győztesekről és döntősökről számos újságcikkben, rádió- és tévéműsorban adtak hírt, számoltak be, említették meg. Büszkék vagyunk rá!
Megőrizhető a férfias hitelesség – a táncban is?

Interjú ANDRÁS LÓRÁND néptáncoktatóval.
Ilyen egy boldog és egy boldogtalan házasság a gyerekek tükrében
„Örökséget kaptunk és örökséget hagyunk. Boldogtalanságainktól szomorúbb, boldogságainktól derűsebb lesz a világ” – ismeretlen szerző.
Minél intelligensebb egy pár érzelmileg, annál boldogabban élhetnek, míg meg nem halnak

Elzárkózunk tulajdon érzelmi életünktől, mert túl nagy a sérülés kockázata. Azt gondoljuk, a lelkünket kell kifordítani, mégis felismerni és kifejezni érzelmeinket nem egyenlő azzal, hogy valakinek átnyújtod a győzelem poharát…
Minden férfi tegye fel ezeket kérdéseket, ha apaként férfit nevelne a fiából

Azt gondolom, hogy egy gyerek világra jöttének célja van. A családnak, mely ezáltal létrejön, célja van. A közösségeknek céljuk van. Ahogy a társadalomnak is.
Amikor nem kellesz eléggé

Milyen egy „majdnem szerelem”? Mint egy befejezetlen történet. Egy szépen becsomagolt ajándék, amit soha nem bonthattunk ki, és nem tudtuk meg, mit rejt számunkra…
Ünnepélyes nőnapi beszéd a férfi-nő szövetségről a Parlamentben
Bedő Imre a Parlamentben tartott ünnepélyes Nőnapi esemény előadójaként a férfi-nő szövetségről beszélt népes közönség előtt.
A Férfiak Klubja Apa-Fia Körei

Apa-Fia köröket alapítunk országszerte, hogy havonta egyszer fiaink és apáik együtt tevékenykedve fejlődjenek – Férfikörben! Rád is számítanak a Fiúk és az Apák!
13+1 betegség, amelyről férfiként is érdemes holisztikusan gondolkodnod, ha meg szeretnél gyógyulni

Miért fontos tudnod a férfiakat is érintő alábbi gyakori betegségek holisztikus hátteréről? Azért, mert te és szeretteid is szenvedhettek ezektől a problémáktól, ám a szokványos keretek között nem lehet megszabadulni ezektől a gondoktól.