Nem rosszak a gyerekek, csak a felnőtteket utánozzák!

Gondolkodóba ejtett, amit láttam. A szégyen, a felelőtlenség, a tettem következménye nyomasztó érzéssé állt össze bennem.
A férfiközösségek ereje gyermekeink életében

Ma is szükség van férfiközösségekre! Olyan értéket ad gyermekeinknek, amely jó hatással lesz az életükre.
Kártékony programok 1. – Jogom van hozzá!

Vannak szavak és kifejezések, amelyek ártatlannak tűnnek, ám valójába nem azok. Új területen használva, új szövegkörnyezetbe helyezve mást jelentenek, mint eredetileg, és az új jelentés mögött egy egész ideológia bújik meg észrevétlenül.
Ma nehezebb férfivá válni, de nem lehetetlen!

Miért kell újraindítani a férfivá válás útját?
A média is üdvözölte a Kultúrát Apától nevű új Férfiak Klubja-kezdeményezést
A Kultúrát Apától nagy siker, országos méretű érdeklődés övezi, egyedülálló, hiánypótló ötletnek tartják!
Újdonság a médiában a 2018-as II. Gránit Oroszlán Példakép Díjról

Idén, 2018-ban immár hagyományként üdvözli a média a II. Gránit Oroszlán Példakép Díjat!
Kalocsán is elültettük a Férfi Felelősség Fáját!

Ünnepi hangulatban elültettük Kalocsán is a Férfi Felelősség Fáját! Köszönjük értékrendünk helyi őrzőjének, Dr. Magóné Tóth Gyöngyinek, a Család és KarrierPONT vezetőjének a lelkes tevékenységét! Továbbá a helyi önkénteseknek a segítséget és Dr. Bálint József Miklós polgármesternek! Minden településről várjuk a Férfiak Klubja által képviselt értékrend őrzőit: ferfiakklubja.hu/faultetes Hajrá!
A világ legjobb tanára. Lelkesít, nem csak tudást ad át

Érdekes megfigyelni, hogy a tanárok, akikre a leginkább hálatelt szívvel emlékeznek vissza a diákjaik, nem voltak se brutálisak, se gyengekezűek, hanem szeretettel telik, de szigorúak.
Európa végveszélyben – mi lesz velünk, férfiak?

Amikor a férfiak szerepéről beszélünk, akkor sokaknak tűnhet úgy, hogy valami új, divatos, ezoterikus, párkapcsolati témát rágunk. Pedig a legkomolyabb társadalmi pillér megerősítéséről van szó. A Férfiak Klubja missziója nem kevesebb, mint választ találni korunk legsúlyosabb és legégetőbb problémájára: a kényelmében kipusztulófélben levő Nyugat hanyatlásának megállítására.
Jó anya, jó szerető, jó nő

Minden fontos irány meghatározása férfienergiát követel, de női szív, női kezek, női jelenlét nélkül nincs esély a megvalósításra. A párkapcsolat stabilitása nem unalmas stagnálás, hanem hullámzó dinamika, a változatosság az, ami gyönyörködtet, van benne hideg és meleg, közeledés és távolodás, sírás és nevetés.